Jókai Mór élete és regényei: Komáromtól a Senki szigetéig
· Magyar Menedék szerkesztőség
Komáromban született, 1848 márciusában Laborfalvi Róza tűzte a mellére a kokárdát, és szépirodalmi művei még életében száz kötetben jelentek meg. Hogyan született az Egy magyar nábob, a Fekete gyémántok, az Egy az Isten és Az arany ember?
1848. március 15-én este a pesti Nemzeti Színházban félbeszakadt a Bánk bán előadása, mert a tömeg betódult a nézőtérre. Egy huszonhárom éves író felrohant a színpadra, hogy szóljon a néphez, és ott a Gertrúd királynét játszó Laborfalvi Róza a saját nemzeti színű kokárdáját tűzte a mellére. Az író Jókai Mór volt. Öt és fél hónappal később feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb színésznőt.
Egy félénk komáromi fiú Pápán és Kecskeméten
Komáromban született 1825. február 18-án, Jókay Móric néven, református nemesi családban. Apja ügyvéd és táblabíró volt, időtöltésből verselt és festett, anyja, Pulay Mária jó adomázó hírében állt. A kis Móric félénk volt, rettegett a kutyáktól, és még jobban attól, hogy élve eltemetik. Kilencévesen már nyomtatásban látta egy négysoros versét a város bolondjáról.
Tizenkét éves volt, amikor elvesztette az apját. Ezután Komáromban Váli Ferenc, a későbbi sógora tanította, akinél télen-nyáron hajnali ötkor kellett megjelennie. A korai kelést élete végéig megtartotta.
Az 1841–1842-es tanévet Pápán, a református kollégiumban töltötte, itt kötött barátságot Petőfi Sándorral. Ezt az időt is megidézi Kiss A. Kriszta gyerekeknek szóló, 40 oldalas mesekönyve, A fiú, aki mindent el akart mesélni (Naphegy, 2025), amely Egy elveszett Jókai-önéletrajz alcímmel, Jókai stílusát követve meséli el az életét. Az ismertető szerint a kis Jókainak is voltak idegesítő osztálytársai, például egy bizonyos Petrovics Sándor.
Pápáról Kecskemétre ment jogot tanulni, mert mellfájások kínozták, és tüdővésztől félt. Az alföldi városban megerősödött, és később így emlékezett: „Itt lett belőlem magyar író”. Első regényét, a Hétköznapokat 1845 nyarán Komáromban, a család szigeti kertjében írta. Az 1846-ban megjelent könyv sikere után felhagyott az ügyvédi pályával.
Márciusi proklamáció és egy botrányos házasság
Március 15-én reggel Petőfi, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula Jókai lakásán találkozott. Jókai Bulyovszkyval proklamációt fogalmazott a 12 ponthoz, felolvasta a Pilvax kávéházban, aztán az orvosi egyetem udvarán egy székre állva még egyszer. Március 15. után nevében az y-t i-re cserélte, mert nem akart élni a nemesi származás előnyeivel.
Laborfalvi Róza, született Benke Judit, 1837 óta játszott tragikai szerepeket a Nemzeti Színházban. Augusztus 29-i házasságuk botrányt kavart, mert a menyasszony idősebb volt, és volt egy tizenkét éves lánya. Petőfivel az esküvő napjaiban végleg megszakadt a barátsága, mert Jókai szerkesztőként nyilvánosan rosszallta, hogy Petőfi a távollétében közölte a lapjukban Vörösmartyt támadó versét.
Világos után feleségével a Bükkbe menekült, és Tardonán, Csányi Béni földbirtokosnál rejtőzött négy és fél hónapig. A hagyomány szerint felesége egy Klapka-féle komáromi menlevelet szerzett neki, ezt azonban Hermann Róbert kutatásai szerint a források nem igazolják. Pestre végül Kovács János nevére szóló útlevéllel tért vissza. Az ötvenes évek elején Sajó álnéven publikált, később így magyarázta: „Ha a nevem alatt nem írhatok, írok a gazdám kutyájának a neve alatt”.
Egy magyar nábob: anekdota a feneketlen sárban
Az ötvenes évek lettek a legtermékenyebb időszaka, és ő lett az első magyar író, aki tiszteletdíjaiból nagypolgári színvonalon élhetett. 1853–1854-ben négy kötetben jelent meg az Egy magyar nábob, Kárpáthy János története. A régi vágású öreg nagyúr feleségül veszi a fiatal Fannyt, hogy egyetlen rokona, a Párizsban eladósodott Abellino ne örökölhessen utána.
A nyitójelenetet az író elmondása szerint egy anekdota ihlette, amelyet a feleségétől hallott, amikor négy napig vergődtek a sárban Szolnoktól Nagyváradig. Róza egy hasonló árvíz idején maga is találkozott azzal az alföldi nagyúrral, akit az egész ország Józsa Gyuri néven ismert. Később így írt erről: „Ez volt az első eszmecsíra, a miből én a »Magyar nábob«-ot megköltöttem.”
Mikszáth Kálmán viszont báró Balassa, a hetvenévesen egy szegény lányt feleségül vevő kékkői várúr történetét tartotta a regény alapjának. Flóra grófnő arcát Jókai a gyerekkori rajzleckéiről hozta. A rajztanára Seilern Crescencia, a későbbi Széchenyi Istvánné acélmetszetű arcképét adta neki másolásra, és Jókai erről mintázta a grófnőt „arczban és lélekben”.
A regény a Holló és Társa 2002-es, 520 oldalas kiadásában is olvasható: Egy magyar nábob. A fülszöveg egy 1853-as levelet idéz, amelyben Jókai arról ír az anyjának, hogy a lapmunka mellett csak estefelé pihenhet meg, és „pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni”.
Honnan jött Az arany ember története?
Az arany ember 1872. január 1. és szeptember 22. között jelent meg A Honban, 121 folytatásban. Mikszáth úgy tudta, hogy Balatonfüreden írta, mindössze nyolc hét alatt, és szülővárosáról ezt jegyezte fel: „Valahányszor Komáromba megy témáért, mindig aranyat hoz.”
Timár Mihály komáromi hajóbiztos. Modelljeként a Jókai-kutatás Domonkos János gabonakereskedőt és László Ferenc hajózási vállalkozót is számon tartja. Jókai Frivaldszky Imre természettudóstól hallott egy dunai szigetről, amely az 1860-as években se Magyarországhoz, se Törökországhoz nem tartozott. Egyesek a Vaskapu közelében fekvő Ada Kalehben látják a Senki szigetének mintáját, de ez nem bizonyított.
A történet végét egy viharos délutánon kapta. A Kisfaludy gőzösön utazott Balatonfüredről Siófokra, az utasok a kabinokba menekültek, csak ő és a nagyanyja nővére, Szűcs Lajosné maradt a fedélzeten. Az idős asszony ott mondta el neki egy fiatal özvegy és katonatiszt vőlegénye, valamint a tiszt korábbi kedvese történetét; mindannyiukat személyesen ismerte. A Nemzeti Kiadás utóhangjában Jókai így írt erről:
Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal.
Jókai Mór: Utóhangok az „Arany ember”-hez (Az arany ember, Nemzeti Kiadás, 1896)
Ugyanitt vallotta be, hogy „nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem”. Kilencven évvel a megjelenése után képregény is lett belőle: 1962-ben a Füles rejtvényújság 18 folytatásban közölte, Cs. Horváth Tibor és Korcsmáros Pál feldolgozásában. Korcsmáros rajzait a Képes Kiadó 2022-ben gyűjtötte egy 64 oldalas kötetbe, Az arany ember – képregény címmel.
Három regény a hetvenes évekből, a Hitel új kiadásában
A 2025-ös Jókai 200 emlékévben a Hitel Kiadó három regényét adta ki újra, kemény kötésben. A Fekete gyémántok (az új kiadás 528 oldal) 1869–1870-ben jelent meg A Honban; Jókai eredetileg Hogyan kell meggazdagodni címmel tervezte. Főhőse, Berend Iván a bondavári szénbánya és öntöde tulajdonosa és főmérnöke. A regény részvényszédelgése a kritikai kiadás szerint az 1860-as évek vasúti panamáira, elsősorban a Pest–Losonci Vasút ügyére hasonlít. Jókai a Delejország-utópiát a közlés előtt, 1870. március 10-én felolvasta a Budapesti Népkörben.
Könyvként 1872-ben jelent meg az És mégis mozog a Föld, Toldy Ferencnek ajánlva; új kiadása 652 oldalas. Hősét, Jenőy Kálmánt a nagyanyja a debreceni kollégiumba küldi tanulni, és a kiadói ismertető szerint Jókai Csokonai, Kisfaludy Károly és Katona József életének tragikus fordulatait sűrítette a sorsába. A regénybeli Tseresnyés uram szobájában ugyanaz a négy színes Tell Vilmos-rézmetszet függ, amely a komáromi Jókai-házban volt.
Az Egy az Isten tervéről 1875 novemberében azt írták a lapok, hogy Jókai benne az unitáriusok első vallási küzdelmeit fogja megfesteni. Egy 1876 tavaszi olaszországi úton azonban Torockó 1848-as története került a középpontba. Júliusban Jókai ezt írta Teleki Sándornak: „Az unitárius atyafiakról kell mértéket vennem, mert egy regényt akarok rájuk szabni”. Mikó Imre tanulmánya szerint Torockón csak egyszer járt, 1876. augusztus 6-án és 7-én, és a Székelykő szikláiba fúrt mozsárágyúk dörgésével fogadták. A regényben ezekkel az ágyúkkal nyeri meg Áron bátya „a nagy csatát”. A regény 1877-ben jelent meg, a Hitel kiadása 576 oldalas.
Száz kötet és egy késői házasság
Laborfalvi Róza 1886. november 20-án halt meg. Jókai ezután fogadott lánya, Jókai Róza és férje, Feszty Árpád festő Bajza utcai villájában lakott. Írói pályája ötvenéves jubileumára, 1894-ben indult összes szépirodalmi művének nemzeti díszkiadása, amelyre hatezer előfizető jelentkezett; a sorozat 1898-ban zárult a századik kötettel.
A száz kötetben a regények mellett a novellák is ott vannak, és Adamikné Jászó Anna, az ELTE professor emeritusa szerint terjedelemben vetekszenek velük. A Tinta Kiadónál 2024-ben megjelent, 310 oldalas Jókai novellái című könyvében először tekinti át őket a teljesség igényével, retorikai módszerrel elemzi a szövegeket, és tizenkét novellát teljes szöveggel közöl.
1899. szeptember 16-án a 74 éves Jókai feleségül vette a húszéves Nagy Bella színésznőt. A házasság közfelháborodást keltett, és megromlott a viszonya a fogadott lánya családjával. A nászúton, Nápolyban készült közös fényképükről maga jegyezte meg, hogy „a nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz”.
Szécsi Noémi a Magvetőnél 2025-ben megjelent, 360 oldalas könyve, a Jókai és a nők ezt az életet a nők felől mutatja be. A kiadói ismertető szerint anyja, két felesége, unokahúgai és nevelt lányai alakították az író életét, miközben ki is voltak neki szolgáltatva. Jókai itt Pulay Mária fiaként, Laborfalvi Róza és Nagy Bella férjeként, nevelt lányai nevelőapjaként jelenik meg.
Az utolsó telét Nizzában töltötte, ott is hajnalban kelt, és délelőtt tízig írt. Hazatérve megfázott, és 1904. május 5-én meghalt Budapesten, életének nyolcvanadik évében. Négy nappal később ezrek kísérték a Kerepesi temetőbe, ahol utolsóként Tuba János beszélt, és egy láda Komáromból hozott földet bocsátott le a sírba.
Ha kedvet kaptál, kezdd a bondavári bányánál, a Fekete gyémántokkal, utána jöhet Szécsi Noémi könyve azokról a nőkről, akik mellette éltek.