András, Borbála, Miklós és Luca: advent jeles napjai a magyar néphagyományban
· Magyar Menedék szerkesztőség
A néphagyományban András napja nyitja advent jeles napjait. A lányok böjttel és kendermaggal jósoltak, Borbála napján cseresznyeágat tettek vízbe, a Mikulás-napi ajándékozás részben városon, osztrák hatásra terjedt el, Luca napján kezdték faragni a széket.
Szabolcsban András estéjén a lányok kendermaggal vetették be a kút környékét, és egy férfiruhával boronálták be a magot. Amelyik legény éjjel megjelent az álmukban, azt várták vőlegénynek. November 30-a, András apostol napja nyitja a magyar néphagyomány adventi sorát, és két héten belül még három név következik: Borbála december 4-én, Miklós 6-án, Luca 13-án. A négy nap szokásai faluról falura mások voltak.
András zárja a hegedűt
Az advent az András napjához legközelebb eső vasárnappal kezdődik, 2026-ban így november 29-én, egy nappal András előtt. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint András a 18. század végéig vigíliás parancsolt ünnep volt, előző napján böjtöltek, és a néphit ennek a böjtnek varázserőt tulajdonított. Az 1611-es nagyszombati zsinat óta advent első vasárnapjától vízkeresztig püspöki engedély kellett a házasságkötéshez, ezért ilyenkor nem tartottak lakodalmat, táncmulatságot. Szeged vidékén úgy mondták, hogy „András zárja a hegedűt”.
A Komárom megyei Gután az, aki tudni akarta, ki lesz a párja, András napján egész nap böjtölt. Este három harapásnyi kenyeret vett a szájába, de nem nyelte le, hanem a kapcájába köpte, és a feje alá tette, hogy megálmodja a jövendőbelijét. Szatmárban a református lányok is böjtöltek, este kendermagot vetettek a favágótőkére, és ezt mondták: „András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek?” Sok vidéken a fonóból hazatérő lányok megrázták a zsúpfedeles házak ereszét, és alátartották a kötényüket. Ha búza hullott bele, gazdalegényt jósolt, ha rozs, zsellérlegényt.
Az erdélyi Mezőpaniton a református nagylány egész napos böjt után kiment az udvarra, és a kötőjébe csillagokat szedett, közben tízszer számolt vissza tíztől egyig. Utána az ágyába öntötte a csillagokat, hogy megálmodja a vőlegényét.
Cseresznyeág a vízben Borbála napján
Borbálát, az ókeresztény vértanút a legenda szerint pogány apja toronyba zárta. A Néprajzi Lexikon a bányászok, a tüzérek és a várak védőszentjeként tartja számon, Szent Katalinnal együtt pedig a hajadon lányok is pártfogójuknak tekintették.
Az ország több vidékén Borbála napján cseresznyeágat tettek vízbe, és ha karácsonyra kivirágzott, házasságot ígért. Somogyvámoson az a lány, aki a jövendőbelije nevére volt kíváncsi, kilencféle gyümölcsfaágat vágott, mindegyiket férfinévvel látta el, pohárba tette, és Borbálától karácsonyig minden hajnali mise, roráte után megöntözte. Amelyik először kihajtott, olyan nevű lett a férje. Eleken a lányok mezítláb, egy szál ingben mentek ki a kertbe az ágért, Apátfalván orgonaágat törtek, és a kemence tetejére tették.
Hontban a lányok András napján almát dugtak az eresz alá, Borbála napján a másik oldalára fordították, és karácsonykor magukkal vitték az éjféli misére. Aki ott elsőként megszólította őket, annak a fia vagy rokona lett a férjük. Az Esztergom megyei Kéménden Borbála estéjén más-más ház tizenhárom sarkáról vakartak le vakolatot, meszet, és a tyúkok közé szórták, hogy sokat tojjanak.
Miklós püspök, Pörgő Miklós és a szegedi Mikulás
Miklós a 4. században Myra püspöke volt Kis-Ázsiában, életéről Bálint Sándor sem tudott biztosat mondani. Legendájában egy elszegényedett nemesember nem tudta férjhez adni három lányát, és már arra készült, hogy tisztátalan életre kényszeríti őket. Miklós éjjel keszkenőbe kötött aranyat vitt a házhoz, és bedobta a félig nyitott ablakon. Magyarországon a halászok, révészek, vízimolnárok patrónusa lett, Kecskeméten pedig a Miklós-templom toronykeresztjén szélkakas módjára forgott a szobra, helyi neve Pörgő Miklós volt.
A Mikulás-járás, amelyben a püspök vizsgáztatja a gyerekeket, és virgáccsal fenyíti a rosszakat, a Néprajzi Lexikon szerint részben a középkori diákok aprószentek-napi püspökválasztó játékából ered, és a 13. századtól került át Miklós napjára. A magyar nyelvterületen főleg a Dunántúlon és északon járt Mikulás. Egy 1785-ben kelt csepregi tilalomból tudjuk, hogy a papnak öltözött Mikulás ministránsokkal, harangozóval és ördöggel vette sorra a fonóházakat, és tréfásan meggyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket.
Az ajándékozás részben új keletű, városi eredetű szokás. A 19. század derekán lejegyzett szegedi Miklós-játék Bálint Sándor szerint a német eredetű céhes polgárság nyomán, iskolamesterek közvetítésével honosodhatott meg, és ezt jelzi Dugonics András szólása is a félénk emberről: „fél mint a német gyermek Szent Miklóstul”. Varga János szegedi leírásában a Mikulás hosszú fehér ruhában, láncot csörgetve járt, a nyelve egy rőfnyire lógott ki, az ölében nyírfavirgácsot, a karján garabolyt hordott.
Bálint 1977-ben megjelent Ünnepi kalendáriumában azt írta, hogy a Mikulás mai hiedelemvilága nálunk alig több másfél száz évesnél. A szót Bálint cseh eredetűnek tartja, és Kiss Lajos vizsgálatai szerint nyomtatott magyar szövegben először 1856-ban bukkan fel. Az ablakba tett gyerekcipőbe csempészett mikulás- és krampuszfigura osztrák kapcsolatokra utal, a terjedésében pedig a gyáripar is részt vett, amely olcsón terjesztette a cukorból öntött figurákat.
Luca, a jóságos és a boszorkányos
A legenda Lucát szirakúzai szűzként ismeri, aki örökségét a szegényeknek osztotta szét, és vértanúhalált halt. Neve a latin lux, fény szóval rokon. Bálint Sándor szerint december 13-a az 1582-es naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt, és a szegedi, zalaszentbalázsi mondás így tartja: „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.”
A Néprajzi Lexikon szerint a magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. Luca megbüntette, aki a napján font, szőtt, lúgzott, kenyeret sütött vagy meszelt. Egy borsodi monda szerint Luca beszólt a kenyérsütő asszony ablakán, és a bölcsőben fekvő gyereket akarta a kemencébe vetni, az asszony pedig azzal űzte el, hogy rákiáltott: „Gyere ki Luca pucca, ég Szodoma és Gomora.” Luca előestéjén leszedték és elcserélték a kapukat, a lányos házak elé szalmát szórtak, az északi vidékeken pedig Lucának öltözött, három-hat tagú csoportok járták az utcákat.
Luca napját viseli a címében Imre Eszter erdélyi írónő első önálló prózakötete, a 2019-ben az Attraktornál megjelent Luca-napi mesék. Tizenhárom írás van benne, a fülszöveg pedig tréfásan arra figyelmezteti az olvasót, hogy aki kinyitja a könyvet, a saját boszorkányát is kiszabadíthatja. Aki a boszorkány mellett a magyar néphit többi alakjára is kíváncsi, Magyar Zoltán Bestiarium Hungaricum című albumában talál rájuk, a turul mellett a markolábot és a prikulicsot is. A Cser kiadó 2024-es, 252 oldalas, 31 fejezetes kötetében Németh Gyula színes grafikái és P. Szathmáry István linómetszetei kísérik a leírásokat.
Kity-koty: lucázók, kotyolók, heverők
Luca napján kora hajnalban fiúk jártak házról házra köszönteni, főleg a Dunántúlon. A lexikon szerint Nyugat-Dunántúlon lucázásnak hívták, és szalmát vittek hozzá, Dél-Dunántúlon kotyolásnak, és tűzifát, a Garamtól az Ipolyig heverésnek, ott fenőkővel, vassal jártak. Nyugaton a köszöntő úgy kezdődött, hogy „Luca-Luca kity-koty”, délen úgy, hogy „Kity-koty, kity-koty”.
Dömötör Tekla szerint a fiúk a hozott szalmára vagy fára térdelve mondták el a mondókát, a szalmát, fát pedig a háziak a tyúkok megvarázslására használták. A keleti nyelvterületen Luca-napi köszöntőt nem ismertek, Zalában viszont már egy 18. századi boszorkányper régi szokásként említette a Luca esti palázolást, vagyis köszöntést.
A dunántúli mondókák a baromfi és a jószág szaporodását, pénzt kívántak, gyakran pajzán tréfákkal, és Dömötör Tekla szerint ezeket is varázserejűnek tartották. Bálint Sándor egy somogyi, vallásos változatot közöl, ezt fiú- és lánygyerekek mondták Luca előestéjén:
Megjöttem én jó este, / Luca köszöntésére. / Luca fekszik ágyában / Az őrző angyalával. / Gyere Luca menjünk el, / Mennyországot nyerjük el. / Ha mi aztat elnyerjük, / Boldog lesz az életünk.
Somogyi Luca-köszöntő. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. (1977), Magyar Elektronikus Könyvtár
A Luca-napi tilalmak és előírások a baromfit is védték. Varrni tilos volt, babot fejteni viszont ajánlatos, hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. Az eleséget abroncsba szórták, hogy a tyúkok ne tojjanak szét, a gazdaasszonynak pedig sokat kellett ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen.
Tizenhárom nap, tizenháromféle fa: Luca széke és a lucabúza
A boszorkányok felismerésére szolgáló eszközök közül a Néprajzi Lexikon szerint a Luca széke volt a legáltalánosabb. Luca napjától tizenhárom napig, karácsony előestéjéig készült, tizenháromféle fából. Erre a hosszú készülésre utal a szólás is: „Lassan készül, mint a Luca széke.” A katolikusok az éjféli misére vitték a templomba, a reformátusok a keresztútra.
Szentelt krétával „várat kerítettek” a szék köré, és a székről meglátták a boszorkányokat, akik szarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek. Hazafelé szaladni kellett és mákot szórni, mert a boszorkány üldözőbe vette a széken ülőt, aki csak fedél alatt menekülhetett meg. A széket rögtön el kellett égetni.
A lucabúzát Luca napján tették tányérba csírázni. Hódmezővásárhelyen a gazdaasszony naponta harmatszerűen locsolta, és ha karácsonyra 30–40 centisre nőtt, jó termést várt. Egyes helyeken gyertyát vagy mécsest állítottak a közepébe, és minél kevesebb fény szűrődött át a szárakon, annál jobb termést ígért. Szatymazon a gazdák vízkeresztkor a földjeiken szórták szét. Bálint Sándor feltevése szerint a szokás az Adria vidékéről, a katolikus délszlávok északra vándorlásával honosodott meg nálunk, és az ő idejében sem volt általános.
András, Borbála és Luca szokásai karácsony éjjelén értek össze. Hontban ekkor vitték az éjféli misére az András napján eresz alá dugott almát, a Borbála-ágtól ekkorra várták a virágot, a Luca székét pedig a katolikusok ugyanerre a misére vitték be a templomba.
Ha a sort karácsonyon túl, vízkeresztig követnéd, Balogh Júlia Föltetszett a csillag című, 95 oldalas könyvét érdemes kézbe venned (Flaccus, 2008). Az ünnepkör eredete után az adventtől vízkeresztig sorra veszi a jeles napokat, Luca napját külön is, többnyire szigetközi és rábaközi szokásokkal.