Tölgyek alatt, kapcsos könyvvel: Arany János és az Őszikék nyara
· Magyar Menedék szerkesztőség
1877 nyarán a hatvanéves, beteg Arany János egy Gyulai Páltól kapott, kulccsal zárható könyvvel járta a Margitszigetet, és újra verseket írt bele. Az Őszikék és a késői balladák története, visszatekintéssel a Toldira és a nagykőrösi évekre.
Egy kulccsal zárható, bőrkötésű kis könyvben, az „Új folyam” felirat után álló első vers egy zöld lepkéről szól, amely nem virágra száll, csak lent, az út porán libeg. Alatta a dátum: 1877. július 3. A könyvet Arany János huszonegy évvel korábban kapta barátjától, Gyulai Páltól. Azon a nyáron hatvanéves volt, és több mint egy évtizede alig dolgozott saját művein. Fia szerint a Margitszigeten töltött két hónap alatt több költeménye készült el, mint előtte huszonöt év alatt, az 1861–1863-as éveket leszámítva.
Kulccsal zárható ajándék 1856-ból
A könyvben ma is olvasható Gyulai bejegyzése: „Arany Jánosnak. Aug. 20. 856. Gyulai Pál.” Arany ekkor a nagykőrösi gimnázium tanára volt, és örült az ajándéknak. Kerényi Ferenc irodalomtörténész szerint frissiben, hibátlan tisztázatban belemásolta a Szondi két apródját, majd 1856–1857-ben még hat verset, köztük a Pázmán lovag című vígballadát.
Újabb hat bejegyzés született 1865 és 1871 között, ekkor már a legbelső magánügyek kerültek a zár mögé. Arany ide írta a keserűségét az akadémiai főtitkári lakás bonyodalmai miatt, lánya, Juliska betegségét és halálát, később az unoka, Szél Piroska sorsa miatti aggódását. Utána évekig üresen maradtak a lapok.
A kötetet ma a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára őrzi, K 510-es jelzet alatt. Nagyjából B/5-ös méretű, 179 lapos könyv, Arany kézírása az első 45 lapon és az utolsón néhány töredékben látható.
Az Arany János Kapcsos Könyve antikvár példánya a Helikon és az Akadémiai Kiadó 1978-as hasonmás kiadásából való. A 130 oldalas, kemény kötésű kötetben lapról lapra követhető Arany kézírása, Gyulai ajánlásától a ceruzás sorszámokig.
Egy nyár a Margitsziget tölgyei alatt
1877-ben Arany lemondott főtitkári hivataláról. Az Akadémia a lemondást nem fogadta el, egy évre szabadságra küldte, és csak 1879-ben, a harmadik kérésére mentette fel. Ekkor kezdődtek a szigeti nyarak: 1877-től 1882-ig minden nyarát a Margitszigeten töltötte. Szeme ugyanettől az évtől annyira megromlott, hogy néhány percnél tovább nem olvashatott.
Arany László leírása szerint apja hóna alá fogta a kapcsos könyvet, és elindult vele a sziget néptelenebb útjain. Ha jött az ihlet, írt, máskor a szorgalmas kertészt figyelte, akivel szívesen elbeszélgetett. Ennek emléke az a vers, amelyben a kertész az esőt szidja, mert ő a kannában és a csőben bízik. Az Éjféli párbaj alá Arany maga jegyezte oda, hogy egy tiszta példányát margitszigeti szobájából ellopta „valami ismeretlen tisztelőm”.
Augusztus 5-én készült A tölgyek alatt című vers, alcíme egyetlen szó: Margitsziget. A fák alatt, ahová nem hat el a város zaja, az öreg költő gyereknek érzi magát. Eszébe jut, hogyan mászott fel gyerekként a tölgy sudarára a seregélyfészekhez, hogyan sütötték társaival nyárson a madárfiókákat, és hogy alkonyatkor onnan haza csak egy ugrás volt. A Dunán járó hajók kerekeinek zubogásában a gyerekkori vízimalmot hallja.
Miért éppen Őszikék?
A ciklus címét Arany ceruzával, egészen halványan írta az „Új folyam” alá jegyzett évszám mellé. Fia jegyzete szerint az őszike egy kikericsfaj, amely késő ősszel virágzik, latin neve Colchicum autumnale. Augusztus 13-án tréfás verset is írt róla, és ebben elmagyarázza a címen fennakadó olvasónak, hogy ezen a néven ősszel virágok vannak, „és – csibék”.
A kapcsos könyv „Új folyam” utáni része 56 verset tartalmaz. Egy közülük régebbi, a többi napra datálva, 1877. július 3. és 1880. december 10. között született. Ugyanebben a könyvben készültek a késői balladák is. A Tengeri-hántás alatt július 15., a Híd-avatás alatt augusztus 22., a Vörös Rébék alatt szeptember 26., a Tetemre hívás alatt október 27. áll.
A Híd-avatás a Margit hídhoz kötődik, amelyet 1876. április 30-án avattak fel. Arany egy évvel az ünnepség után írta, amikor a híd már az öngyilkosok helye is volt. A versben egy kártyán mindent elvesztett fiú éjfélkor a híd közepére ér, és a habokból árnyak kelnek ki, hogy a hidat felavatva sorra a Dunába vessék magukat.
A Tinta Könyvkiadó 2021-ben 166 oldalas, puha kötésű kötetben adta ki Arany kései verseit, Őszikék címmel. A kötet a címadó vers után egy második részt is közöl, amely nincs benne a kapcsos könyvben, és így kezdődik: „Amit én a zugba jegyzék, / Nem hagy bennem mély nyomot, / De enyhültem, hogy kiöntém, / Amikor fájt és nyomott.”
Gyulai sürgetése és a tizenöt kék csillag
Amikor már jó sorozat gyűlt össze, Arany néhányat felolvasott a feleségének. Arany László emlékezése szerint a felesége kérésére a fiának is megmutatta őket, kettejük kérésére Gyulainak és Szász Károlynak. Egy ideig azt tervezte, hogy egy részüket „kézirat gyanánt”, mintegy ötven példányban kinyomatja és szétosztja barátai és rokonai között. Gyulai tréfásan megjegyezte, hogy ez „nagyon aristocraticus”, és a külön kiadás terve ezzel elakadt.
Ő azonban nem tágított. 1877. október 20–22-én levelet váltottak a kérdésről, és végül ő csikarta ki az első verset a kapcsos könyvből. Arany László szerint neki szól a december 11-én kelt Hagyaték is, válaszul a sürgetésekre. A versben a beteg költő nem akar több izgalmat, a dalait hagyatéknak szánja: „És ne haljak meg, mint koldus, / Aki semmit sem hagyott”.
A címek elé Arany ceruzával sorszámot írt, mert mégis foglalkoztatta a kiadás. A 31. vers hiányzik, Keresztury Dezső a Bonczék című költeménnyel azonosította. 1880 februárja körül feladhatta a tervet, az utolsó négy vers már számozatlan. Az Összes Munkákba csak az a tizenöt vers került be, amelyet a barátai kikönyörögtek tőle, és amelyet kék csillaggal jelölt meg, köztük A lepke, az Epilogus, a Tetemre hívás és a Vörös Rébék. A többit Arany László adta ki 1888-ban, a hátrahagyott iratok első, Versek című kötetében, és ő tartotta meg az Őszikék címet is.
Fia szerint Arany az Őszikék félretétele után vette elő és fejezte be a Toldi szerelmét. A tizenkét énekes mű 1879-ben készült el, első kiadása két hónap alatt elfogyott. A szigetnek ebben is jutott hely: egy később kihagyott versszakban a költő a környék agg fülemiléjének mondja magát.
Visszanézve: a Toldi és a nagykőrösi évek
Harminc évvel a szigeti nyár előtt egy pályázat tette ismertté a nagyszalontai aljegyzőt. A Kisfaludy Társaság 1846. február 8-i közgyűlésén olyan verses elbeszélésre írt ki pályázatot, amelynek hőse egy „nép ajkain élő történeti személy”, például Mátyás király, Toldi Miklós vagy Kádár vitéz. Arany a kézirat végére ezt írta: „Vége okt. 23-án, 1846.” Tizennégy pályamű érkezett, és 1847. január 23-án a bírálók, köztük Vörösmarty Mihály, az első díjat a Toldinak ítélték. A társaság a kitűzött tizenöt arany helyett húszat adott.
A siker hírére Petőfi Sándor elkérte a kéziratot Erdélyi Jánostól, és 1847. február 4-én levelet és verset írt az ismeretlen Aranynak, aki szintén levélben és versben válaszolt. Így kezdődött a barátságuk, amelyet a Tinta 2026-os, 118 oldalas válogatása, az Arany János huszonöt legszebb verse is felidéz. A kötet a Toldi világától a balladákig válogat Arany verseiből.
A Toldi iskolai pályája még Arany életében elkezdődött. Lehr Albert, a budapesti evangélikus főgimnázium magyartanára, 1880-ban adta ki először magyarázatokkal, és 1922-re a tizennegyedik kiadásnál tartott. Arany László 1886-ban neki ajándékozta a Toldi Előhangjának és első éneke felének kéziratát, „emlékűl a napra, melyen Toldi-magyarázata az akadémia nagy jutalmát nyerte”. A Tinta Könyvkiadó az 1922-es Franklin-kiadás betűhű mását adta közre: a Toldi 272 oldalas reprintjében tíz fejezetes bevezető tanulmány után minden éneket jegyzetek, magyarázatok és kérdések követnek.
A Toldi és az Őszikék között a nagykőrösi évek állnak. Arany 1851 őszén költözött családjával a mezővárosba, ahol a református gimnázium a magyar és a latin nyelv és irodalom tanárává választotta, és 1860-ig tanított. Itt születtek nagy balladái közül az Ágnes asszony és az V. László 1853-ban, a Szondi két apródja 1856-ban. Ez utóbbit másolta be elsőként Gyulai ajándékába. Gyulai gyakran lerándult hozzá, fia szerint néha egy egész hetet is ott töltött a „körösi nagy kollégium tövében” álló szerény tanári lakásban.
A tanításból egy diák lejegyzése is fennmaradt. Sigray Pál 1839-ben született Bócsán, Nagykőrösön Szász Károly és Arany tanítványa volt. Hagyatékából került elő az a kézirat, amelyben lejegyezte, amit Arany 1859-ben a magyar irodalom történetéről és a széptanról tanított. Az Erdélyi Szalon 2021-ben adta ki Arany János jegyzetei címmel, Császtvay Tünde előszavával és Sigray Pál dédunokája, Sigray Mária utószavával. A kiadó ismertetése szerint Arany itt az ókori irodalomtól Vörösmarty Mihályig halad, külön fejezetben szól Erdély emlékíróiról, a középkori magyar irodalmat pedig a hun–magyar hagyomány felől tárgyalja. A kemény kötésű könyv 240 oldalas.
Az utolsó nyár a szigeten
1882 nyarán is a szigeten volt. Fia szerint ekkor szinte csak az Akadémia halvány zöldes borítójú almanachját tartotta keze ügyében, mert a fénylő tárgyak bántották a szemét. Üres lapjaira az időjárásról és az egészségéről írt, rímeket és rébuszokat, a nála fiatalabban elhunyt kortársai névsorának végére pedig gót betűkkel a Halotti beszéd egyik mondatát. Arany László emlékezése szerint készült a Petőfi-szobor október 15-i leleplezésére is, de már nem mehetett el. Október 22-én halt meg, az Akadémia palotájában lévő szolgálati lakásában.
Öt évvel korábban, A tölgyek alatt utolsó versszakában így írt:
A tölgyek alatt / Vágynám lenyugodni, / Ha csontjaimat / Meg kelletik adni; / De, akárhol vár / A pihenő hely rám: / Egyszerüen bár, / Tölgy lenne a fejfám!
Arany János: A tölgyek alatt (Margitsziget, 1877. augusztus 5.), Őszikék
A sírja mellé a Kerepesi temetőben, a mai Fiumei úti sírkertben később a szigetről áttelepített tölgyeket ültettek. A kapcsos könyvet pedig ma abban a kézirattárban őrzik, amely az egykori főtitkári lakás szobáit használja, ahol Arany élete utolsó éveiben is lakott. Ha kedvet kaptál, olvasd az Őszikéket a kapcsos könyv sorrendjében, a dátumokkal együtt: csak 1877 júliusában tizenhat vers készült, szinte minden második napra jut egy.