A fali írás három szava: Bánffy Miklós és az Erdélyi történet
· Magyar Menedék szerkesztőség
Bánffy Miklós 1916-ban az utolsó magyar királykoronázás díszítését irányította, az Operaház intendánsaként Bartók két művéhez tervezett díszletet, majd Kolozsváron megírta a Monarchia utolsó békeévtizedének regényét, az Erdélyi történetet.
1916. december 30-án a budai Mátyás-templomban megkoronázták az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. A díszítésről egy negyvenhárom éves erdélyi gróf döntött, aki ekkor az Operaházat és a Nemzeti Színházat vezette, és akinek díszleteivel hamarosan Bartók Béla két színpadi művét is bemutatták. Tizennyolc évvel később Kolozsváron megjelent regényének első része: Bánffy Miklós arról kezdett írni, hogyan sodródott a háborúba az a világ, amelyet 1916 telén ő öltöztetett utoljára ünneplőbe.
Az Operaház élén: díszletek Bartók két művéhez
Bánffy Miklós 1873-ban született Kolozsváron, a régi Magyarország egyik leggazdagabb arisztokrata családjában; a család bonchidai kastélyát Erdély Versailles-ának is nevezik. Kolozsváron és Budapesten tanult, államtudományi doktorátust szerzett; 1901-től országgyűlési képviselő volt, 1906-tól Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja. Közben Kisbán Miklós néven drámákat írt: a Naplegendát 1906-ban, Attila-drámáját, A nagyurat 1912-ben mutatták be.
1912 februárjában a budapesti Operaház és a Nemzeti Színház élére nevezték ki, a két állami színházat intendánsként 1918-ig irányította. Nemcsak hivatalból foglalkozott velük: maga tervezett díszleteket és jelmezeket.
Komoly ellenállással szemben az ő idejében került színpadra Bartók Béla két műve. A fából faragott királyfit 1917. május 12-én mutatták be; a vendégkarmester Egisto Tango vezényelt, miután az Operaház hét karmestere közül egyik sem vállalta. A kékszakállú herceg várát, amelyet korábban egy operapályázat zsűrije előadhatatlannak ítélt, 1918. május 24-én került színre. Mindkét előadás színpadképét és jelmezeit Bánffy tervezte.
Előbb a Paradicsom, aztán a Pokol: az 1916-os koronázás
Ferenc József 1916 novemberében halt meg, utódja koronázását a háború harmadik telén tartották. Bánffy a koronázást rendező bizottság művészeti és műszaki albizottságát vezette, és a díszítés megtervezésére négy fiatal építészt kért fel: Kós Károlyt, Györgyi Dénest, Kismarty-Lechner Jenőt és Pogány Móricot. 1932-ben megjelent Emlékeimből című könyvében azt is leírta, mi történt a szertartás után. A királyi pár a sekrestyébe vonult, a díszes közönség kiürítette a templomot, és ekkor léptek be az aranysarkantyús lovaggá avatandó frontharcos tisztek, vagy ötvenen, kopott, foltozott egyenruhában.
Az élükön mankósok, falábosak. Sántítva, kopogva, nehéz lélegzéssel. – A harctér tragédiája ömlött be az ajtón, lepte el az oltárelőtti térséget, hol még néhány perccel azelőtt, minden csupa ragyogó csillogás volt.
Bánffy Miklós: Emlékeimből (Kolozsvár, 1932)
Bánffy a jelenetet Dante Isteni színjátékához hasonlította, csak fordított sorrendben: előbb jött a Paradicsom, aztán a Pokol. Két évvel az emlékirat után kezdett megjelenni a regénye, amely ugyanezt az utat járja be: a bálok, vadászatok és szerelmek évtizede után a háború kitörésével ér véget.
Kolozsvár, 1934–1940: a fali írás három szava
A háború után Bánffy a Bethlen-kormány külügyminisztere lett, 1921. április 14-től 1922. december 19-ig. 1926-ban hazaköltözött a Romániához csatolt Erdélybe, és a kisebbségi sorba került erdélyi magyar irodalom egyik szervezőjeként az Erdélyi Helikon főszerkesztője, a kolozsvári Erdélyi Szépmíves Céh elnöke lett. A Céh több könyvét maga illusztrálta, Tamási Áron Ábel Amerikában című regényét például az ő tollrajzai kísérik. 1934 nyarán a szegedi szabadtéri játékokon ő rendezte Az ember tragédiáját.
Ugyanebben az évben jelent meg a Céhnél élete fő művének, az Erdélyi történetnek első része, két kötetben, Megszámláltattál… címmel. A szintén kétkötetes És hijjával találtattál… 1937-ben, a befejező Darabokra szaggattatol 1940-ben követte, így a regény öt kötetben, közel ezerhétszáz oldalon jelent meg. A Céh kiadványjegyzékében a három rész előtt egy-egy megjelölés áll: „A fali írás első szava”, „második szava”, „harmadik szava”.
A fali írás Dániel könyvéből való. Belsazár király lakomáján egy kéz írni kezd a falra, és Dániel megfejti a szavakat: Isten megszámlálta a király napjait, megmérte és híjával találta, országát pedig a médek és a perzsák kapják. Belsazárt még azon az éjszakán megölik. Bánffy ezt a bibliai ítéletet írta egy egész osztály és a Monarchia utolsó békeévtizede fölé.
Abády Bálint és Gyerőffy László: két sors egy évtizedben
A regény 1904-ben kezdődik, és az első világháború kitörésével zárul. Főhőse gróf Abády Bálint, fiatal országgyűlési képviselő, akit Pomogáts Béla irodalomtörténész a szerző önarcképszerű figurájának tart. Abády újra beleszeret gyermekkori eszményébe, Milóth Adrienne-be, aki közben az erőszakos, elmeháborodott Uzdy Pál felesége lett. Mellette ott áll a regény másik nagy sorsa: unokatestvére és barátja, Gyerőffy László, a tehetséges zenész, aki a kártya és az ital rabjaként lépésről lépésre lecsúszik. Pomogáts ezt a szálat az orosz realista próza hagyományához köti.
Abády nemcsak szerelmes és politikus: szövetkezeteket szervez, és kiáll a családja havasi birtokain élő román parasztok mellett. A szövetkezeti jelenetek Bánffy saját tapasztalatából erednek, hiszen ő maga is az erdélyi szövetkezeti mozgalomban kezdte közéleti pályáját. A két sorsot a korszak politikája veszi körül: a házszabályt megsértő zsebkendőszavazás 1904. november 18-án, az 1905–1906-os válság, az 1908-as annexiós válság, a balkáni háborúk és végül a szarajevói merénylet.
A regény bejárja a megyegyűlés, a Nemzeti Kaszinó és a képviselőház világát – az utóbbit Bánffy képviselőként, a megyeit főispánként maga is belülről ismerte –, és ugyanilyen részletesen írja le az arisztokrácia ünnepeit: a bálokat, a nagy családi ebédeket, a pesti lóversenyeket, a felvidéki és erdélyi vadászatokat. Pomogáts szerint a szerző kettős tekintettel néz a saját osztályára: nosztalgiával emlékezik egykori szerepére, és iróniával szemléli tétlen, fényűző életmódját. Azt is megjegyzi, hogy a politikai fejtegetések nem mindig simulnak bele a történetbe.
Fél évszázad csend, aztán London, Párizs és Bukarest
A második világháború valóban darabokra szaggatta Bánffy világát. 1943-ban titkos megbízással Bukarestben tárgyalt arról, hogyan léphetne ki együtt a háborúból Magyarország és Románia. A tárgyalás híre eljutott a németekhez, és 1944 őszén a visszavonuló német csapatok kifosztották és felgyújtották a bonchidai kastélyt; elpusztult a könyvtára és az arcképcsarnoka is. A háború után Romániában nem tudott megélni, 1949-ben kapott útlevelet, Budapestre költözött, és itt halt meg 1950-ben. Magyarországon a trilógia első része csak 1982-ben jelenhetett meg újra.
A világhoz a lánya, Bánffy Katalin juttatta el a regényt. Ő 1946-ban férjhez ment egy amerikai tiszthez, Ted Jelenhez, és Marokkóban, Tangerben telepedett le. A nyersfordítást ő készítette, barátja, Patrick Thursfield – aki eleinte egy szót sem tudott magyarul – segített gördülékeny angol szöveggé formálni; közben az ismétléseket és a kevésbé fontos részleteket megnyirbálták.
A londoni Arcadia az UNESCO-val közösen 1999-ben adta ki az első kötetet They Were Counted címmel, Patrick Leigh Fermor angol útirajzíró előszavával. 2000-ben a They Were Found Wanting, 2001-ben a They Were Divided következett. A sorozat címe, The Writing on the Wall – írás a falon – ugyanazt a bibliai képet idézi, mint a magyar kiadás.
A harmadik kötet fordítása 2002-ben elnyerte az Oxford–Weidenfeld fordítói díjat. A Guardian 2009-es, ezer regényt felsoroló ajánlólistájára az első kötet is felkerült; ismertetője Tolsztojhoz mérte a Monarchia végnapjairól szóló regényt, és kiemelte az erdélyi táj leírásait. 2013-ban az Everyman’s Library The Transylvanian Trilogy címmel adta ki. A regény megjelent franciául, olaszul, németül, spanyolul, hollandul és kínaiul is, 2019-ben pedig románul, a Román Kulturális Intézet kiadásában.
Miért nem kosztümös regény az Erdélyi történet?
Bál és vadászat bőven akad benne, a regény mégsem a régi szép idők albuma. Olyan ember írta, aki képviselőként és főispánként maga is ott ült azokban a termekben, ahol a regény vitái zajlanak, és aki az összeomlás után, kisebbségi sorban írta meg, mi mindent nem vettek észre időben. Ezért olvasható ma úgy is, mint belülről látott krónika arról, hogyan merül el egy vezető réteg a pártharcokban, a társasági életben és a saját szokásaiban, miközben a falon már ott az írás.
A másik ok a táj és az emberek. Bánffy festő szemével írta le Erdélyt, a havasokat és a Mezőséget, ahol felnőtt; a grófok és grófnék mellett ott vannak a regényben az erdészek, a birtok alkalmazottai és a román parasztok is. Bánffy Miklós hamvai kívánsága szerint 1976 óta a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszanak, abban a városban, ahol született, és ahol a regénye megjelent.
Magyarul az elmúlt évtizedekben több kiadása is megjelent. A Litterae Antiquae 2025-ös Erdélyi történet I–II–III. című kiadása mindhárom részt egyetlen, 832 oldalas, kemény kötésű, fűzött kötetben adja közre. Ha kedvet kaptál, szánj rá néhány hetet, és figyeld, mennyi minden ott van már az első bálokon abból, ami 1914 nyarán bekövetkezik.