Pilinszky János összes versei

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.) a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas...

A „Nyugat” irodalmi folyóirat negyedik, ún. „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt. A „Nyugat”, és szellemi utódának, a „Magyar Csillag”-nak megszűnése után az „Újhold” (folyóirat) körül csoportosultak, mely lapnak 1946. és 1948. között társszerkesztője is volt; mindemellett munkatársa volt a „Vigília”, az „Élet”, az „Ezüstkor” s az „Új Ember” lapoknak is.

Költészetén megfigyelhetők a 40-es évek alatti lágertapasztalatok, valamint a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra és katolikus hitének a hatása, amelynek ellenére a munkássága nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú, papírók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).

Lírai művein túl a próza és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése).

Drámái először az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek, közöttük egyfelvonásosakat (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek), és hosszabb színműveket is fellelhetünk.

Generációk nőttek és nőnek fel Pilinszky János versein és prózáján. Életművének kiadását a „Pilinszky János összes versei” kötettel kezdi meg a Magvető Kiadó.

Amikor a 25 éves Pilinszky János első verseskötete, a „Trapéz és korlát” 1946-ban megjelent, már mögötte voltak a legdöntőbb élmények, amelyek megalapozták egész életére szóló metafizikai és erkölcsi világképét, szorongásosságát, felelősségtudatát a világ bűneiben és részvétét mindenki szenvedései iránt.

Ez a hozzáállás és a belőle következő költői témavilág ugyan a következő évtizedekben bővült, a költemények, s a hozzájuk kapcsolódó prózai és drámai műformák gazdagodtak – de végül is az 1981-ben 60 éves korában meghalt költő életműve ugyanannak a léleknek következetesen magát adó képe, viszonya önmagához és az örökkévalósághoz.

Az otthoni neveltetés és a nagy humanisztikus műveltséget adó Piarista Gimnázium megerősítette és következetes világnézetté formálta az eleve lelki alkaton alapuló katolikus mindenségélményt.