A Turanizmus

A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek mai összetartozásának eszméje. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is hivatalos politikai támogatást kapott.

A turanizmus kifejezést Magyarországon először Pulszky Ferenc használta 1839-ben. A századfordulón a turániság gondolata kapóra jött a magyar közgondolkodás számára, mert úgy tűnt, hogy ezzel össze lehet békíteni a finnugor és a török nyelvi rokonságot, a hun származás hagyományát és a korszerű nyelvtudomány eredményeit.

A 20. század elején Zempléni Árpád „Turáni dalok” című kötetében a finnugor mondák mellett versbe öntött török, japán, hun és szkíta ihletésű mondákat egyaránt. Kozma Andor 1920-ban írt „Turán” című eposzában is három fia van Túr ősatyának: Hunor, Magor és Som – ez utóbbi a finnek önelnevezésének (suomi) alapján...

Szendrei László szerző elemzi az ún. „turáni gondolat” keletkezését, fejlődését és háttérbe szorulását a XX. század első felében.

Korabeli folyóiratok, konferenciák, politikai és irodalmi megnyilvánulások alapján mutatja be a kötet ezt a sokat emlegetett, de csak roppant kevéssé ismert ideológiai irányzatot, amely alternatívát nyújthatott volna az egyoldalú nyugati orientáció sikertelensége időszakában.

„A Nyugatból történő mai kikapcsolódásunk semmi esetre sem lesz, s nem is lehet más, mint aminő volt, Szent István által véghezvitt, oda történt bekapcsoltatásunk.

Elkerülhetetlen, természetes, de nem idilli!”

„A Turanizmus” című eme kiadványt a sokat emlegetett, de csak kevéssé ismert ideológiai irányzat, a „turáni gondolat” iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, akik továbbgondolva a könyvben foglaltakat, maguk is eltöprenghetnek azon, hogy milyen alternatívát nyújthatott volna, egyáltalán nyújthatott volna-e alternatívát az egyoldalú nyugati orientáció sikertelensége időszakában.