Káldeus mágia — Eredete és fejlődése - Bíró Lajos ajánlásával, előszavával

Francoise Lenormant kívánsága - mely szerint helyet kellene biztosítani a civilizáció történetében a turáni népfajnak, annak korai káldeai jelenléte miatt - mindmáig nem teljesült, a történelmi igazság, a tények tudományellenes elhallgatása miatt.

A 19. századi nagy felfedezések eredményeinek lényegét, a sumérok és a „turániak” rokonságát a 20. században már a hivatalos nyelvészek, régészek, történészek valószínűleg politikai okból elhallgatták - tisztelet a ritka kivételeknek, akik szembe mertek menni a „fősodor”-ral, mint pl. Mario Alinei, Varga Zsigmond, Simo Parpola vagy Dr. Márki Sándor.

Jelen kötetünk a káldeus mágia lényegét az egyiptomi, méd, turáni, finn és sumér- akkád mágiával, mitológiákkal, vallásokkal való összehasonlítások összefüggéseiben mutatja be. Lenormant tárgyi emlékek alapján bizonyította, hogy a világ teremtésének története, a Vízözön, a bűnbeesés és számos más hitrege a suméroktól származik, a szemita babilóni-asszírok tőlük vették át, s onnan a zsidókon keresztül jutott a keresztényekhez.

Lenormant és kutatótársai ugyanazt a fontos tényt bizonyították, hogy az „ural-altáji”-nak nevezett nyelvcsaládba sorolt nyelvek és népek - a magyarok, finnugorok és türkök - az ókori Közel-Kelet és a Mediterráneum őslakói voltak, akik megelőzték a szemita és indoeurópai népeket. Legutóbb Simo Parpola finn professzor bizonyította többek közt a sumér - magyar - finn nyelvrokonságot. Lenormantnak is főleg a finn és káldeus mitológia hasonlósága tűnt fel, nem véletlenül. Valószínűleg nincs olyan részterülete az összehasonlító mitológia tudományának, amelyről a közelmúltig kevesebbet tudtak volna, vagy amelyről jelenleg több hiteles anyag maradt volna fenn, mint amit jelen kötetünkben találhatunk: annak eredetéről és fejlődéséről.

François Lenormant (Párizs, 1837. január 17. – Párizs, 1883. december 10.) a híres francia archeológus, egyiptológus és numizmatikus Charles Lenormant fia. Már hatévesen beszélt görögül, tizennégy éves korában pedig már a Revue Archéologique-ban jelenik meg munkája a Memphisben talált görög agyagtáblákról. 1867-ben kezdett el asszirológiával foglalkozni. 1856-ban a Classification des monnaies des Lagides című esszéjével elnyerte az Académie des Inscriptions numizmatikai díját, 1862-ben pedig az Institut de France alkönyvtárosa lett.

Már 1867-ben az asszír tanulmányok felé fordította figyelmét; az elsők között ismerte fel az ékírásos feliratokban az általa akkádnak (ma sumérnak) nevezett nem-szemita nyelv létezését. 1874-ben a Bibliothèque Nationale de France régészeti professzorává nevezték ki, a következő évben pedig Jean de Witte báróval együtt közreműködött a Gazette archéologique megalapításában.

Az enciklopédikus tudással rendelkező tudós 1883-ban hunyt el, egy dél-olaszországi felfedező útja során elszenvedett baleset következtében.