Máramarosszigeti napló 1919 — A román hatalomátvétel napjai

Újabb kiadatlan mű, ezúttal a máramarosszigeti jegyző egykori feljegyzései 1919 első félévéről: bizonytalan helyzetben bizonytalan kérdésfeltevés, hogy ukrán vagy román megszállás lesz-e az első világháború végén? (A Tisza-parti város egykor Máramaros vármegye székhelye és Magyarország faiparának és sóiparának központja volt. A Tisza déli, bal partján fekszik, Nagybányától 53 km-re északkeletre. A folyó itt országhatárt képez Románia és Ukrajna között; szemközti partján található a kárpátaljai Aknaszlatina. A város közigazgatási területén, a belvárostól nyugatra torkollik a Tiszába az Iza...)

A forradalomnak 1918. nov. 1-én történt kikiáltása Máramarosszigeten is bizonytalan helyzetet teremtett. Voltak hívők, és voltak kétkedők. A folyton érkező vonatok hozták a frontról és egyéb kötelékekből felszabadult katonaságot, akik az első napokban teljes fegyverzettel jöttek haza. Egész nap és egész éjjel ropogott a fegyver, s a katonák lövöldöztek az állomáson és az utcá­kon egyaránt. Óriási pánik támadt a közönség körében. Sokan arról beszéltek, hogy most végeznek azokkal, akik a háborút csinálták. Értve ezalatt az urakat.

A városi tanács nyomban összeült s tanácskozott a tennivalókon. A helybeli szociáldemokra­ták is szóhoz jutottak. Goldberger József betegsegélyző igazgató és Wülliger Lajos aligazgató ve­zér­szerephez jutottak. A polgárság a jogászsággal és a városi tanács egy-egy tagjával minden jelzett vonatérkezéshez kiment fogadni a katonaságot. Szivart, dohányt osztottak ki közöttük, s Arany Fe­renc bandája meg más cigánybanda muzsikaszóval várta az érkezőket.

Pár nap múlva híre jött, hogy a világ a wilsoni elveket óhajtja megvalósítani, s így bejönnek az országba az ukrán és oláh csapatok. Az új­ságokból értesültünk, hogy a csehek már megjelentek Magyarország egyes községeiben. A belgrádi fegyverszüneti pontozatok nagy meglepetést keltettek, mert azt hittük, hogy Ká­rolyi Mihály gróf az ententhatalmak előtt oly szimpatikus egyéniség, hogy Magyarország független­ségének kivívásával kerül ki a világzavarodásból. Csakhamar híre jött, hogy az oláhok megjelentek Erdély határán. Közben jöttek a hírek, hogy az ukrán hadsereg Kőrösmezőn van. A pánik Mára­marosszigeten a tetőfokot érte el. Az emberek búsan, reményt vesztve köszöntötték egymást, s külö­nösen nagy volt a félelem a zsidóságnál.

Bizonyosnak látszott, hogy kettő között kell választani: oláh vagy ukrán. Mindkettőnek antiszemita híre érkezett. Meg kell azonban állapítanom, hogy még a zsi­dóság körében is nagyobb volt a szimpátia az oláh iránt. A városi tanács a hírek hatása alatt, nehogy ukrán és román összeütközés legyen éppen a vá­rosban, táviratilag kérte a kormányt, eszközölje ki, hogy entente csapatok szállják meg Mára­marosszigetet. E táviratra választ sem kaptunk. Közben Budapesten is elült a forradalmi mámor, s egyre több, a vidék gondolkozása szerint nem kívánatos elem jutott a minisztériumba.

Az emberek bizo­dalma Károlyiban is megrendült. Egy rövid hír jelezte, hogy az entente Máramarosszigetet stratégiai pontul jelölte ki, s hogy rövidesen meg fogja szállatni román kir. csapatokkal...