Magyar szavak története

HORGER ANTAL (1872-1946) munkái a 20. századi magyar nyelvészet kiemelkedő alkotásai. A TINTA Könyvkiadó a jelen kötetben az 1924-ben megjelent „Magyar szavak története” című munkáját adta újból közre, amelyben (a József Attila által is említett) Szerző 400 ismert magyar szó eredetét olvasmányosan mutatja be.

A huszár szavunk esetében pl. „szinte kiirthatatlan az a mesebeszéd, hogy a huszár név onnan származik, hogy egyikük halálának az ellenségből húsz az ára; vagy onnan, hogy Zsigmond király kora óta a birtokosoknak minden húsz jobbágyuk után egy lovas katonát kellett állítaniok.

A huszár szó azonban már Zsigmond kora előtt is előfordul, csakhogy »rabló« jelentéssel. Pl.: egy 1432. évi latin oklevélben: „Contra huzarones et alios nonnullos malefactores” (huszárok és egyéb gonosztevők ellen), és egy 1449. éviben: „Predones aut Huzarij hungari” (magyar rablók vagy huszárok).

Huszár szavunk ezen első »rabló, betyár, szegénylegény« jelentése miatt nem lehet egyéb, mint az ugyanilyen jelentésű régi szerb-horvát husar, gusar átvétele. Ennek a régibb szerb-horvátban még teljesebb hursar, kursar alakja is van, ennek pedig az ugyancsak »rabló«, különösen »tengeri rabló« jelentésű olasz corsar, latin cursor, görög kursaris az eredetije.

- Hogy rabló népségből katonai csapatokat szerveztek, az a régi időben nem volt ritkaság. Mátyás király ezekből a bátor, elszánt, vakmerő legényekből pl. olyan mintaszerű könnyű lovas csapatokat nevelt, amelyek Európa-szerte híressé tették a huszár nevet.”

A szövegben előforduló egyes jelek magyarázata:

ë = a magyar é hang rövid párja
ä = finn szavakban egészen nyílt e hang
č = magyar cs
š = magyar s
s idegen szavakban = magyar sz

A „Magyar Szavak Története” című eme kiadványt a Szerző alábbi gondolataival ajánljuk:

„... A könyv megírásával természetesen nem az volt a fő célom, hogy meglepő, érdekes, élvezetes olvasmányt nyújtsak benne, hanem az, hogy az itt tárgyalt szavaink történetének megismerésével magyarabbá, nemzetibbé, s így hazánkra nézve értékesebbé váljék az olvasó műveltsége. Különösen a magyar szakos tanárjelöltekre gondoltam e könyv írása közben. Elsősorban nekik, a magyar nyelv leendő középiskolai tanárainak szántam, hogy legyen végre egy olyan magyar nyelvészeti kézikönyvük, amelyből megismerhessék, s így alkalomadtán majdan tanítványaikkal is megismertethessék a fontosabb és érdekesebb magyar szófejtéseket.

... Egy-egy szó származása vagy története kiderítésének érdeme a legtöbb esetben több tudósé, mert az egyik ezzel, a másik azzal az adattal, felfedezéssel, új gondolattal járult hozzá a kérdés tisztázásához. Volt természetesen nekem is némi részem ebben a munkában, de az érdem legnagyobb része mégis Budenz József, Gombocz Zoltán, Hunfalvy Pál, Kertész Manó, Melich János, Mészöly Gedeon, Munkácsi Bernát, Németh Gyula, Pais Dezső, R. Prikkel Marián, Simonnyi Zsigmond, Szarvas Gábor, Szily Kálmán, Szinnyei József és Zsolnai Gyula nevéhez fűződik.

Kérem e könyv minden olvasóját, aki kellemes okulást merített belőle, hogy gondoljon hálával és szeretettel e nevek élő és holt viselőire, mert a magyar tudósnak ez az egyetlen jutalma.

Legyen azzal tisztában minden művelt ember, és ne felejtse el soha, hogy a tudomány művelése, különösen pedig a magyar tudományok művelése, a haza oltárán hozott legnagyobb áldozatot jelenti. Mert igen-igen csekély kivétellel azonos az élet világi örömeiről és javairól való teljes lemondással.”
Szeged, 1923. szeptember 1.
(Horger Antal)