Katonaként is magyar — Széchenyi István katonaélete és hadügyi reformeszméi

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Bécs, Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere – akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyarnak” nevezett. Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény alapítója és névadója.

ÁCS TIBOR szerző a „legnagyobb magyar” eseményekben gazdag életútjából az ifjúkori katonaéveket, illetve az érett politikus honvédelemről, hadseregről alkotott képét mutatja be, színes és fekete-fehér illusztrációkkal.

SZÉCHENYI ISTVÁN a harmincadik életévéhez közeledve írta a naplójába, hogy mint generális szeretné befejezni az életét. A rendkívüli életútja azonban másképp alakult, és a legnagyobb magyarként közel két évszázada áll az egymást követő nemzedékek figyelmének középpontjában.

Kiemelkedő személyiségének óriási történelmi érdeme a nagy horderejű alkotásaival Magyarország polgári átalakulásának máig ható szolgálata. Ám a nemzet emlékezetében élő Széchenyi-kép nem lehet teljes, ha nem mutatjuk be a gazdag életművének szerves részét képező, eszmevilágának fontos elemét alkotó nézeteit a honvédelemről, az országvédelemről és a hadügy szükséges reformjáról.

Alakjának korszerű ábrázolása is elképzelhetetlen, ha életútjából nem tárjuk fel és nem mutatjuk be legendák nélküli, tizenhét és fél éves korától harmincnégy éves koráig tartó katonaéletének históriáját. A fiatal Széchenyiben a ragyogó karrierbe vetett hitet csak fokozta a tiszti pályafutása első időszakának alakulása.

1809 áprilisától 1815 decemberéig a magyar nemesi felkelés vezérkarában, a 7. huszárezredben és az 1. ulánusezredben főhadnagyként, Schwarzenberg tábornagy, főparancsnok parancsőrtisztjeként, az 5. huszárezredben első lovasszázados századparancsnokként szolgált. Részt vett az 1809., 1813., 1814. és 1815. évi hadjáratban. Személyes bátorságával, határozottságával, parancsnoki képességeivel és kezdeményezéseivel, futárküldetéseivel és haditetteivel kitűnt a győri, a drezdai, a nollendorfi, a liebertwolkwitzi, a wachaui, a lipcsei, a köseni, az arcisi, a tolentinói, a maceratai csatában és más harcokban. Többször is megsebesült.

Katonai érdemeiért kitüntették az orosz Szent Vladimir-rend IV. osztályának lovagkeresztjével, a porosz Pour le Mérite Katonai Érdemrend lovagkeresztjével, a szardíniái Szent Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjével, a nápolyi Szent Ferdinánd-rend lovagkeresztjével és az osztrák Hadseregkereszttel.

Az ezzel kapcsolatos többi információ ebből a KATONAKÉNT IS MAGYAR című kiadványból szerezhető meg.

A „Katonaként is Magyar” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik ebből a kötetből szeretnének informálódni Széchenyi István katonaéletéről és hadügyi reformeszméiről.