Kandra Kabos magyar mitológiai és történelmi munkái — Gyüjteményes életmű kiadás - 3 könyv 6 tanulmány 10 cikk - MEGJELENT!

Kandra Jakab/Kandra-Kabos Jakab (eredeti neve: Kabos Jakab) (Felsőbánya, 1843. április 29. – Eger, 1905. június 1. római katolikus pap, történelmi és néprajzi kutató. Történelmi, helyrajzi, heraldikai cikkeinek elsősorban a káptalani levéltár a forrása. Ipolyi Arnold és Kállay Ferenc után harmadszor kísérelte meg a régi magyar hitvilág bemutatását. Nagy vitát váltott ki „Magyar mythologia” című műve (Eger, 1897).

Egy hihetetlen munkabírású és kimondottan termékeny kutató, pap, levéltáros hagyatékának gyűjteményes kötetét tartjuk a kezünkben. Sok más mellett, elévülhetetlen az, amit a magyar mitológiakutatás terén letett az asztalra. De ezen túlmenően nagyon széleskörű kutatások tömegét hagyta az utókorra.

Ez a kötet Kandra Kabos eme szerteágazó munkásságának állít emléket, egyszersmind összegyűjtve az itt-ott kallódó, de a Szerzőhöz köthető nagyobb és kisebb történelmi tárgyú munkákat.

Idézetek Kandra Kabos előszavából:
„Az ős hitrege-tan egy nemzet esze- és szívejárásának föliratos emlékköve, s egyszersmind jelleme- és lelkületének kidomborodása. Valamely ősnép sem rosszabb, sem jobb, mint nemzeti istenei, vagy megfordítva: istenei jóság tekintetében nem különbek nálánál.

Mythologiánk alapvető szent-írásául a finn „Kalevalá”-t fogadtam el, mint amely néphagyomány-töredékeinkkel egykorú, s e mellett tisztább is, vegyületlenebb is. Azt hiszem, hogy még egyszer mythologiát írva, Ipolyi sem tenne másként; avagy ha ezt tette volna, nem annyi sok kifogásolni valóra talált volna benne a kritika.

Hibának tartanám azonban, hogy csak az ugorságot ismerjük el nyelvrokonnak, s a törökség hatását figyelmen kívül hagyjuk. Vannak mythologiánkban is, mint a nyelvben nyomok, melyek török-tatár eredetre vezethetők vissza.

Sokaknál feltűnést fog kelteni, hogy munkámban sok az idézet; mások azt szeretnék, ha a népies elem még erősebben lenne benne képviselve. Munkám úttörő vállalkozás lévén, egyik résznek sem teheték eleget. Munkámban sok az idézet, de azt gondolám, hogy a keresett igazságot jobban megközelítem, ha íróinkat nem értelmezem, hanem magukat szólaltatom meg.

Az elégnél kevesebb a nép szava; de talán már el is késtünk arra, hogy a néphagyomány apró töredékéből állíthassuk össze az ős hitrege-tan egyes mozaikképcsoportját...”

A magyar történelem kutatás nem tekint vissza nagy múltra, mindössze kétszáz esztendőre. A 18. század végén jelennek meg az első – jezsuita és latin nyelvű – munkák a magyarok történelméről, amelyet szerencsére felvált néhány magyar munka is (Csétsényi S. Ignác vagy épp Dugonics Andrástól).

A 19. század elején legnagyobb hatású, de tárgyában szabadgondolkodású könyvtáros kutatója Horvát István volt, a magyar nagykönyvtár (Múzeumi könyvtár) első igazgatója.

A magyar történelem búvárlat igénye, szelleme a 19. században robbant be alaposabban a közéletbe és több tucat kiváló tudós született, elsősorban a dualizmus korában.

Csakhogy ezek a kutatók egy teljesen szűz, új tudományosság alapjait kezdték lerakni és az őstörténet ennek csupán egy szelete volt. Éppen ezért a magyarság őstörténetére vonatkozóan a krónikás hagyományból építkezett mindenki, kivéve azt az újabb generációt, amely a külföldi források ismereteit kezdte nemzeti nyelvünkre átültetni.

Látnunk kell, hogy egy őstörténeti válogatás kötet összeállításánál rendkívül szűkös keretből dolgozhatunk...

Becsüljük meg amink van és amink megmaradt!