Az elfelejtett légió

Sem sarat dobálni, sem fényezni nem állt szándékomban, amikor elhatároztam, hogy leporolom annak a bizonyos régi hadseregnek az emlékét, amelyről ma még sokan őriznek személyes emlékeket, gyakran fájdalmasakat. Még többen vannak, akik csak mások tapasztalatai s véleménye alapján ítélkeznek, többnyire sommásan.

Ez a sereg nem volt különleges. Jellemzői, tulajdonságai nem különböztethetők meg a kor társadalmának tulajdonságaitól és jellemvonásaitól. Ezt a sereget, még nem olyan régen, kevés kivétellel az egész magyar férfitársadalom megjárta.

A tisztek, tiszthelyettesek és a mindenkori besorozott és behívott nemzedékek a kettészakadt világban álltak fegyverben. Abban a világban, amelyben a vezérkarok térképeit befedték az atombombák és rakéták ellipszis alakú hatókörzetei, azok a halálos ellipszisek, amelyek jelzik a területet, ahol a bomba vagy rakéta rombol és öl. A mi kis országunk térképén nem sok ilyen ábra fért el. Ezek a magyar fiatalok olyan seregben szolgáltak, amelyről szakszerűen kiszámították, hogy egy összecsapás első üteme során, vagyis napok alatt – ahogy a vezérkarban mondják – élőerőben hetven százalékos veszteséget fog szenvedni tisztekből, tiszthelyettesekből, sorkatonákból egyaránt.

A kép, amit az elmúltakról alkotunk, mindig nagyon egyéni és minél bonyolultabb eseményekre emlékeztet, annál nehezebben ragadja meg a képzelet. A megélt történelmet is képesek vagyunk félreérteni. Ezért ne kárhoztassuk az utóbb születetteket, ha a járható utat keresve, elfogadják a történtekről a leegyszerűsített képet, különösen akkor, ha az a kor számukra már valóban távoli.

„A hősi korszakok nemzedéke, kivéve egy pár bitang árulót, csupa hősökből állt. Míg a szomorú időkre emlékezve csak gazembereket és szenvedő áldozatokat vélnek felismerni.”

Pedig a később kárhoztatott, sötétnek tartott korszakokban is élvezték emberek a napsütést, átéltek örömöket, ismerték a barátságot, a szerelmet, az orgazmust. Mindez vonatkozik e könyv témájára és szereplőire egyaránt. Ne taszítsuk el, és főként ne vessük meg őket, amiért rossz korban születtek.

- Megkérdeztük a szerzőt, mennyiben tekintendő a regény életrajzi ihletésűnek?

„Ez a könyv a fantázia terméke, nem életrajz, nem egyfajta emlékirat. Felhasználtam viszont a tapasztalataimat és élményeimet, ahogy másokét is, – amiért elnézést kérek tőlük – és szétosztottam mindezt a regény erre alkalmas, vagy alkalmas helyzetben lévő szereplői között”. Így azután - noha valóban olvashatunk valahol másutt megesett történeteket a valahonnan ismerős figurákról - de azonosítható személyt nem találunk...

„Az Elfelejtett Légió” című eme kiadványt az egykori Magyar Néphadseregre - ki nosztalgiával, ki keserűséggel, ki iróniával, ki meglehetősen vegyes érzelmekkel - gondoló, emlékező olvasóinknak ajánljuk.