Álarc és koszorú — Esszék, tanulmányok, előadások, hozzászólások I. (1930-1935)

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

Az 1970-es évekig Hamvas Béla művei csupán kéziratos / gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. A kilencvenes évek elején kezdődött el a teljes életmű rendezett és autorizált kiadása.

Hamvas Béla munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal ismerték el.

Az életműkiadás jelen kötetétől kezdődően - összesen négy köteten át - Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre.

A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg.

Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az iskolánkívüliség: vagyis - miként Hamvas fogalmaz - a magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia.

Az esszéista ebben a független perspektívában egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt. A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ.

Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: Isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó heroikus napsugár, életed egy villanás, - halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés! (Álarc és koszorú)

(TARTALOM: Nietzsche-jubileum - Új középkor - A négyszázéves Montaigne - Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához - Álarc és koszorú - Igen is, meg nem is (Ars poetica) - Természettudományos mitológia - Az orosz emigráció történetfilozófiája - Bizánc - A magány szociológiája - Modern apokalipszis - Egzisztenciafilozófia - Kultúrmorfológia - Az asztrológia újjászületése.)

• Mivel taníthatok?
• A tegnap szavaival?

Az tegnapi. Ma már azon messze túl vagyok. Az egyetlen, amit tehetek, hogy magammal ragadok mindenkit, aki jönni akar”...