A nevemben ne ígérjen senki

Széki gróf Teleki Pál 1939. február 16-án másodszor lett Magyarország miniszterelnöke. A tragikus véget ismerjük...

- De hogyan gondolkodott feladatáról, az ország lehetőségeiről, a nemzetközi és elsősorban európai politikáról a tudós-politikus?

Kiderül eme rendkívüli kötetből, amely Teleki 1939-ben elmondott kilenc beszédét tartalmazza. Okos, alapos beszédek ezek, rendkívüli éleslátásról és tudásról árulkodnak, egyszerre kis magyar történelmi-történeti összefoglalók és remek külpolitikai elemzések, miközben a magyar lelkiség, a nemzethez tartozás és a hagyományaink tisztelete a fő vezérelv valamennyi témánál, legyen az a Szent István-i állameszme vagy a Kárpát-medence nemzetiségi kérdésköre.

S bár a gondolatokat emberöltőkkel ezelőtt fogalmazta meg Teleki, számos megállapítása, geopolitikai éleslátása ma is érvényes, noha a második világháború óta igencsak megváltoztak az európai erőegyensúlyok. De ne feledjük, Teleki földrajztudós volt, aki tökéletesen értette a kontinens múltját.

„Az a pillanat, amely már több kormányválság alkalmával kísértett, bekövetkezett: át kellett vennem a kormány vezetését. Az az érzésem, hogy a nemzet részéről egy bizonyos bizalom kísér, ami nélkül nem is mertem volna ideállani. De nem álláshoz való ragaszkodásnak a vágya az, ha én mindjárt az elején azt kérem a nemzettől, hogy ne legyen ez a bizalom ingatag, ne legyen a napi eseményektől, a mindnyájunkra súlyosbodó nehézségek kisebb vagy erősebb nyomásától befolyásolt. A nemzet legyen meggyőződve: ha magyar ember mer erre a helyre állni, át kell éreznie mindazt, amit a nemzet érez, szenved és akar, és úgy kell végeznie kötelességét, mint a nemzet bármely más fia, akit ideállítanak. Egyáltalán kívánatos volna, ha mindnyájunk közös munkájában, közös életünkben, ami nem egyéb magánál az élő nemzetnél, a nemzet minden tagja egynek érezné magát a többivel. Én magam így érzem. Tizennyolc év után állok ismét erre a helyre. Akkor romok felett állottam egy rendes kormányzat előkészítőjeként: romok eltakarítására vállalkoztam. Ma tizenkilenc esztendős tapasztalat áll a nemzet mögött, de magam mögött is. Tapasztalat önmagunkról, tapasztalat szomszédainkról, Európáról s a világról, lelkiekről és anyagiakról abban a világban és abban a korban, amely a világháború óta van kialakulóban. Akkor utat kellett vágnom, most úgy érzem, utat kell mutatnom, és különösen az az érzés tölt el, hogy a lelkeket kell új útra vezetnem!”