A hegyek kultusza Erdély népeinél

Herrmann Antal 1851. július 30-án született Brassóban. Itt töltötte gyermekkorát, s a többnyelvű környezet és iskolák révén ivódott belé a magyar mellett a német és a román, amihez később több más nyelv járult, közte a cigány. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Bécsben folytatja, doktor címét Budapesten szerzi meg. Az egyetemi éveket követően először gimnáziumban tanít: Brassó, Pancsova, Fehértemplom, majd Budapest (Paedagogium). 1898-tól a Kolozsvári Egyetem magántanára, Trianon után 1921-től a Szegedi Egyetem tanára. 1926. április 15-én hunyt el Szegeden, ahol írásos hagyatékát is őrzik (jórészt feldolgozatlanul).

1892-től jelent meg Kolozsvárott az Erdélyrészi Kárpát Egyesület kiadásában az Erdély. Turistaság, fürdőügyi és néprajzi folyóirat. A ma már kissé régiesen hangzó cím egy megdöbbentően modern kiadványt takar: fő hangsúllyal a „turistaság”-on. Gyakorlatilag egy folyóiratként megjelenő Baedekerről van szó, ami rövid, lényegretörő cikkeket közölt kirándulási útvonalakról, meglátogatásra érdemes természeti helyekről, fürdőkről, jól sikerült, emlékezetes kirándulásokról – egyszóval afféle „turista-magazin”. Mint beköszöntőjükben írják: „Ismertetni akarjuk az erdélyi részeket: vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel, elsősorban megbecsülhetetlen és kevéssé becsült fürdőit és ásványvizeit; ismertetni egyes helyeit emberi kéz alkotta művelődés-történeti és történelmi emlékeivel és nevezetességeivel; ismertetni azt, a mi a legérdekesebb és a mi a földet hazává teszi: az élő népet testi-lelki állapotában. Szeretnők felölelni mindazt, ami országrészünkben emelheti az idegenek forgalmát, a mi a művelt bel- és külföldi utazó, a nemesebb értelemben vett turista figyelmére méltó, a mi a természet és a kultúra művében gyönyörködtető és a mi (mintegy útikönyvben) tanulságos is, úgy hogy kalauzolásunk lehetőleg hasznos legyen annak is, a ki lát, annak is, a mit lát.”
Ugyanakkor egy időben tematikus mellékleteket is adtak ki: „Erdély népei” címmel néprajzit (ezt Herrmann szerkesztette) – „A mi fürdőink” címmel balneológiait (Hankó Vilmos szerkesztésében) – és „Kerékpáros turista” címmel (az 1890-es években!!!) Balogh Benedek szerkesztésében.

Az 1892-ben indult lap is áldozatul esett a vesztes világháborúnak – mint oly sok anyaországi és határon túlra került társa. 1918-tól nem jelent meg, majd 1930-ban újraindították, jóval szerényebb terjedelemmel, kivitelben és ambícióval. 1936/37-ben Transzilvánia néven volt kénytelen megjelenni, de aztán a következő évtől visszavehette régi nevét, s így 1944-ig húzta.

Herrmann kötetünkben közölt írása az 1893-as II. évfolyamban jelent meg folytatásokban, majd aztán még ugyanabban az évben különnyomatban (Kolozsvár, Közművelődési Részvénytársaság Könyvnyomdája). Érdekessége a kiadványnak, hogy Herrmann több helyen javított a szövegen (bár ezt sehol nem jelzi).

Herrmann Antal könyvét az Erdélyben megjelent szöveg alapján közöljük - ahol érdemi eltérés volt a különnyomat és a folyóirat között, ott ezt figyelembe vettük. Megőriztük a szöveg – sokszor tájnyelvi alakban szereplő – idegen szavainak átírását, akárcsak a régies szóhasználatot. Ugyanakkor javítottuk a nyilvánvaló elírásokat – a viszonylag bonyolult tipográfia az újságmegjelenés miatt kevésbé pontos, mintha könyv lett volna –, és egységesítettük a hivatkozásokat. Viszont változatlanul hagytuk a több helyen előforduló következetlenségeket, ragaszkodva az eredeti szöveghez. A régies „cz” alakot átírtuk mai formájúra, kivéve a tulajdonneveknél és az idézetekben. [Szögletes zárójel]-ben szerepelnek a kiadó jegyzetei, leginkább könyvészeti adatok.

Herrmann Antal könyvének új kiadása halálának 100. évfordulójára jelenik meg – abban a reményben, hogy terjedelmes életműve is felébred Csipkerózsika-álmából…