A halgazdaság rövid foglalatja

Herman Ottó (született Herrmann Károly Ottó; Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.) magyar természetkutató, zoológus (ornitológus, ichthiológus, arachnológus), néprajzkutató, régész és politikus. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Herman”. A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt...

1888-ban a Természettudományi Társulat kiadásában először jelent meg „A HALGAZDASÁG RÖVID FOGLALATJA” című, negyvenhárom képpel illusztrált gyakorlati témájú könyvecske. Megírásához az előzményeket a Magyar Tudományos Akadémia Vitéz-féle pályázatára benyújtott három munka képezte: nevezetesen

• Krisch János „Halaink és haltenyésztésünk”,
• Kenessey Albert „Halászatunk és a haltenyésztés”, illetve
• Tasner Dénes „Javaslat halászatunk és haltenyésztésünk érdekében”

című pályamunkái.

Ezek közül Krisch Jánosé aranykoszorús díjat nyert. Mindhárom pályaművet 1868-ban Pesten ki is adták.

HERMAN OTTÓ a könyvecskéje előszavában e pályázatokról az alábbiak szerint nyilatkozik:

„Mind a három pályamű éppen abban a leggyöngébb, amire a Magyar Tudományos Akadémia - nagyon helyesen - a fősúlyt helyezte, t.i. a hazánk viszonyaihoz alkalmazott javaslatokban, abban az irányban, hogy a vizeinkben érzékenyen megfogyott hal tenyésztése előmozdíttassék”...

Részletesen ír a halbőség koráról, a tavaszi áradás jelentőségéről, illetve a halbőség biológiai hátteréről. Ezzel párhuzamot von a halszűkének biológiai okairól és tanulságainak alkalmazásáról. Rámutat a tóságok viszonyaira és az okszerű haltenyésztés alapjaira, valamint az okszerű rendszer alkalmazására.

A lecsapolásokkal, a folyamszabályozásokkal megfogyatkozott áradásos területek (halnevelő területek) hiánya vezetett oda, hogy vizeinknek a messze földön híres halbősége erre az időre már erősen megcsappant. Írja, hogy „vizeink érintetlen, ősi állapotában a rendes és szabad áradás... alkotta meg a folyóvizek mentén a tóságok területén e rétséget, t.i. az év bizonyos szakában a víz alá kerülő térséget, a sajátos növényeivel és állataival, és nem is a folyó vagy a tó rendes medre, hanem ez a rétség volt a tulajdonképpeni haltermő”.

A halszűkét tehát az ősi állapotok megszűnésére vezette vissza...

A „A halgazdaság rövid foglalatja” című eme kiadványt a halászat, a halgazdálkodás iránt érdeklődő, vagy ezzel kapcsolatban ismereteket szerezni akaró olvasóinknak ajánljuk.

Ajánlott még a Szerzőtől:
A madarak hasznáról és káráról.
A magyar nép arca és jelleme.