Elfeledve

A szerző, TISCHLER HUGÓ azért vállalkozott a történet megírására, mert lassanként kihalnak a még élő tanúk, elmosódnak az emlékek, és félő, hogy majd nem lesz, aki elmondja az igaz történeteket, amelyeket maga és a családja is átélt. „Történelem ez, de kit érdekel manapság, hogy mi történt a háborús évek előtt és alatt, s utána” - írja. „A kommunizmus 40 éven át jól dolgozott, sikerült kitörölnie a történelmi emlékezetet. Találkoztam olyan fiatalokkal, akik azt kérdezték: kik azok az ötvenhatosok, és mit akartak”? Tischler szerint ezek a fiatalok: nem tudják, mi történt hazánkban a háborús évek, a német megszállás alatt, amikor a gyűlölet egyik embert a másik ellen uszította. Nem tudják, mit jelent az erőszak az anyáinkon, a leányainkon, nem tudják, mit jelentenek az elhurcolások, amelyek megtizedelték az ország lakosságát. Nem érthetik, hogy mennyi keserűség halmozódott fel az emberekben, amely odáig vezetett, hogy fellázadtak a bolsevizmus ellen. Emlékezzünk és emlékeztessünk...!

A szerző, Tischler Hugó - mint a könyv előszavában megjegyzi - azért vállalkozott a történet megírására, mert lassanként kihalnak a még élő tanúk, elmosódnak az emlékek, és félő, hogy majd nem lesz, aki elmondja ezeket az igaz történeteket, amelyeket maga és a családja is átélt.

„Történelem ez, de kit érdekel manapság, hogy mi történt a háborús évek előtt és alatt, s utána” - írja.

„A kommunizmus 40 éven át jól dolgozott, sikerült kitörölnie a történelmi emlékezetet. Találkoztam olyan fiatalokkal, akik azt kérdezték: kik azok az ötvenhatosok, és mit akartak”?

Tischler szerint ezek a fiatalok:

- nem tudják, mi történt hazánkban a háborús évek, a német megszállás alatt, amikor a gyűlölet egyik embert a másik ellen uszította.
- Nem tudják, mit jelent az erőszak az anyáinkon, a leányainkon,
- nem tudják, mit jelentenek az elhurcolások, amelyek megtizedelték az ország lakosságát.
- Nem érthetik, hogy mennyi keserűség halmozódott fel az emberekben, amely odáig vezetett, hogy fellázadtak a bolsevizmus ellen.
*
Tischler Hugó 1934-ben Franciaországban született, magyar emigráns szülők gyermekeként.

„Szüleim 1942-ben visszaköltöztek Magyarországra. Egy nővérem van, aki Békéscsabán él. Építőgépészeti iskolába jártam, de a család szegénysége miatt két év után abba kellet hagynom, így ipari tanulónak mentem, esztergályos szakmát szereztem. 1954-ben besoroztak katonának, 1955 végén megismerkedtem Marikával. 1956-ban, a forradalom alatt november 4-től 7-ig egy kis gyerekcsoport vezetője voltam. Az átélt borzalmak végigkísérték az életemet.

Elindultunk gyalog, hogy elhagyjuk az országot, de a feleségem bokája kificamodott, gipszbe rakták. Így otthon rekedtünk, de a forradalmi harcaimról Marikán kívül senki sem tudott, csak azok a srácok, akikben jobban megbíztam, mint saját magamban.

A lakáshiány miatt egy párthelyiségbe költöztünk be, ezért politikailag megbízhatatlan egyénnek nyilvánítottak. 1957-ben született Gábor fiunk. 1961-ben a feleségemmel elvégeztük a vendéglátóipari iskolát, s ez lehetőséget adott Marikának, hogy üzletvezető legyen a Pest-budai Vendéglátó Vállalatnál. Jómagam csak másodállású pincérként dolgoztam.

1971-ben sikerült elhagynunk az országot, így kerültünk az Egyesült Államokba, azon belül is Floridába. Sikerült egy 68 férőhelyes kisvendéglőt bérelnünk, ahol a hét minden napján reggelit, ebédet és vacsorát szolgáltunk fel. 1979-ben aztán Daytona Beach-ben megnyitottuk a saját éttermünket, egy 150 személyes kicsi Magyarországot, amelyet úgy hívtunk, hogy Hungarian Village. Sok elismerést kaptunk és díjakat nyertünk. A fiúnk iskolába járt, elvégezte az erdőmérnöki iskolát, miközben 1976-ban megnősült, és 1980-ban Arkansasban kapott állást az Internesnel Paper Companynál, így odaköltöztek, ahol a mai napig is él.

Két fiúunokánk van, a 22 éves Lukács és a 24 éves Gabi. Az éttermet 2003-ban eladtuk, és azóta csak a itt élő magyarok közösségében tevékenykedünk. Az itteni Hungarian American Club elnöke vagyok, és más magyar tevékenységekben is részt veszünk.

2002-ben kezdtem az ELFELEDVE című könyvemen dolgozni, és 2005-ben, saját költségemen kiadattam”.

A könyvből vett alábbi részletünk az 1956-os forradalom és szabadságharc pillanatait eleveníti fel:

Elöljáróban annyit: 1956. november 4-én már folynak a harcok a pesti utcán, amikor a fiatal fiúkból álló kis felkelőcsoport a körúton elfogja főszereplőnket, Kirschner Ottót, aki szabadságos katonaként civil ruhában merészkedett ki otthonról. A felkelők a közeli iskolába kísérik, ahol Ottó, miután tisztázza magát, közéjük áll, s megtanítja őket a puska és a kézigránát használatára. Ezután a kis csapat a kövekből összetákolt barikádon bátran várja a szovjet tankok támadását... Innentől kezdve folytassuk az író szavaival:

„Az este koromsötét éjszakába fordul, a csend és a várakozás hosszú órái elálmosítják a fiúkat. Elbóbiskolnak, csak a két őr figyel éberen. Hajnalban az őrök riasztják a vezetőket, de a többiek is ébredeznek már a távoli dübörgés hangjaira. Jönnek a harckocsik egymás után, talán négy is, de nem látni tisztán, mert távcsövük sincs.

Andrásék előző nap két arasz átmérőjű cintányért raktak le jóval a kőrakás előtt. Ezek csillognak; ha fény vetődik rájuk, olyan látszatot keltenek, mintha tányéraknák lennének. A harckocsizók észreveszik a gyanús tárgyat, tisztes távolságban megállnak. Lövésre készen fordulnak irányba a tornyok, még nem kapják meg a parancsot a támadásra, semmi életjel a barikád mögött. Támadásra várnak”...

*
Az „ELFELEDVE” című eme kiadványt a világ más tájaira vetődött magyarok sorsa, nemzetünk történelme és az 1956-os forradalom és szabadságharcnak a szemtanú hitelességével tálalt eseményei iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.