HAR
Varga Csaba
avagy európa 45 000 éves szellemi és nyelvi öröksége
Fríg kiadó, 2012
Töltse ki az űrlapot
Leírás
„Állítom továbbá és széles körűen bizonyítom is e könyv lapjain, hogy az az ősnyelv, amelyet ma magyarnak nevezünk, kitalált nyelv, s 40 000 évvel ezelőtt már készen volt. A kezdeti teljes szókincs jelentős részét sikerült is feltárnom... Kitalálásának pillanatában aligha indult 40-nél több szóval ez a nyelv, jómagam 20-30-ra teszem a kezdeti alapszavak számát. Vagyis nem kellett szavak százezreivel reménytelen harcba bocsátkozni. Elegendő csak e pár szó nyomába eredni. Ami pedig a nyelvek kitalálását illeti: nyelvek kitalálása Ázsiában ma is szokásos... ám egyszer az egyik olyan jól sikerült, hogy már legalább 40 000 esztendőt is túlélt: még ma is beszélik. Pontosabban: beszéljük még mindig a Kárpát-medencében.... A „HAR I.” című eme kiadvány Európa 45 000 éves szellemi és nyelvi öröksége iránt érdeklődő olvasóknak ajánlott.
„Állítom továbbá és széles körűen bizonyítom is e könyv lapjain, hogy az az ősnyelv, amelyet ma magyarnak nevezünk, kitalált nyelv, s 40 000 évvel ezelőtt már készen volt.A kezdeti teljes szókincs jelentős részét sikerült is feltárnom...
Kitalálásának pillanatában aligha indult 40-nél több szóval ez a nyelv, jómagam 20-30-ra teszem a kezdeti alapszavak számát. Vagyis nem kellett szavak százezreivel reménytelen harcba bocsátkozni. Elegendő csak e pár szó nyomába eredni.
Tehát az általam már azonosított 16 alapszó ekként valóban a szókincs jelentős részének mondható. A 40, mint felső határ jól igazolható, és a Szógyökök száma című fejezetben be is mutatom a szinte pofon egyszerű, meghökkentően kézen fekvő bizonyítást.
Ami pedig a nyelvek kitalálását illeti: nyelvek kitalálása Ázsiában ma is szokásos... ám egyszer az egyik olyan jól sikerült, hogy már legalább 40 000 esztendőt is túlélt: még ma is beszélik. Pontosabban: beszéljük még mindig a Kárpát-medencében....
Nem tartozik e könyv témájához, de a teljes körkép felvázolásához szükséges megemlítenem még az alábbiakat is: Az ősi írásmódok és jelrendszer útját követve alapos okkal gyanítható, hogy az utóbbi 12 000 évben meglehetősen nagy kirajzások történtek a Kárpát-medencéből.
A talán 8-7000 évvel ezelőtti eltávozók hozták létre az ún. sumér és egyiptomi birodalmat. A későbbiek, az 5-4000 évvel ezelőttiek, de vélhetően az előzőek is, döntő hatással voltak a kínai műveltségre (és írásbeliségre). (Kb. 2800 évvel ezelőtt is távozott egy néprész, s Egyiptomban kötöttek ki. őket nevezik hykszoszoknak”.)
*
A „hAr I.” című eme kiadványt Európa 45 000 éves szellemi és nyelvi öröksége iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.
*
Varga Csaba további fontos és ajánlott könyvei:
Szavaink a múltból.
Az elme eredete.
A nyelvek anyját tudtam én.
Az angol szókincs magyar szemmel.
Az ősi írás könyve.
Jel jel jel avagy az ABC 30.000 éves története.
Idő és ABC.
Ógörög: régies csángó nyelv.
A magyar szókincs titka.
A kőkor élő nyelve.
Hová ment a Fehérvárra reá menő hadiút? (Harsányi) Fehérvár miért fehér vár? (Varga).
The living language of the stone age.
Signs-Letters-Alphabets.
A finnugrista áfium ellen való orvosság.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.