Válaszúton - Húsz év múltán

A hagyomány az egyetlen forrás és éltető erő, a megújulás esélye, mert kimeríthetetlen. Miközben ugyanaz, mégis mindenkor más, - csakúgy, mint az életünk.

- Ha szuverén a nemzet gyűlése, amely törvényt ad, úgy uralkodhat-e más felette?

Szép új világunk gyorsabban köszöntött be, mint várhattuk volna. És főként ellenállhatatlanul, erőszakosan, tolakodó harsánysággal és kíméletlenül eluralkodott magabiztossággal. Tette ezt anélkül, hogy a saját hitvallásához a legcsekélyebb mértékben is ragaszkodva legalább a magános menekülőnek bármiféle kibúvót biztosíthatott volna.

Az egyre inkább irányt vesztett s ezért zavaros, a tülekedő leleplezések és világmegváltások kavalkádjából összeálló – a botrányokozás önmegvalósításán kívül hitelességgel aligha rendelkező – társadalomtudományi profetizálások nemigen adnak magyarázatot a globális faluként üdvözölt mai világunkban a „posztmodernitásból” adódó problematikára.

Távlattal még kevésbé kecsegtetnek, ezért magunk sem botorkálhatunk másban, mint jelenségekben.

Amennyiben viszont a jelenség is a lényegről szól, úgy az, amit tapasztalunk, aligha építő vagy lelkesítő körülmény.

Soha ennyi ember – országok és népek, egész kontinensek, sőt egész civilizációk, és láss csodát: éppen ott, ahol a gazdasági, politikai és katonai erő összpontosul, amit tehát központnak neveznek a perifériának tekintett és ezért igazodásra kényszerített maradék világgal szemben - nem élt ekkora jólétben, háborítatlanságban, biztonságban, bármiféle kényszerűségtől és fenyegetettségtől mentesen.

Mi pedig csak később jövünk majd rá, hogy elsőként éppen ők fognak kihasználni, és ha már belejöttek, úgy ki is rabolni bennünket.

A „Válaszúton - Húsz Év Múltán” című ezen kiadványt a globalizáció, a posztmodernitás, a világgazdaságon keresztül megnyilvánuló jólét, a háborítatlanság az egyik oldalon, és a kihasználtság a másik oldalon, a kifosztottság kérdésköre iránt érdeklődő, azokra megoldásokat ebből a kötetből is kereső olvasóink figyelmébe ajánljuk.