Vágyrajárók

Juhász György (1954 -) irodalomtörténész-hungarológus. 1977 és 1988 között Jugoszláviában dolgozott. Délszláv-szakértő. Hungarológus, irodalomtörténész, a délszláv térség kutatója, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos főmunkatársa. 1977–1979 között az Újvidéki Egyetem magyarországi posztgraduális ösztöndíjasa volt. 1981 és 1988 között a Ljubljanai Egyetem összehasonlító nyelvészeti és orientalisztikai tanszékének első magyarországi vendégoktatója, a magyar lektorátus alapítója. Kutatási területei: a jugoszláviai magyar irodalom, Jugoszlávia és utódállamai. Több mint száz publikációja és számos kötete (köztük az Utak és útvesztők, a Mikor kezdődik a XXI. század?, a Mezsgyén) jelent meg. Az utóbbi időben a határon túli magyar kisebbségek autonómiatörekvéseivel és lehetőségeivel kapcsolatban folytatott figyelemre méltó tevékenységet. Rendszeresen publikált a Hitel és az Aracs című folyóiratokban, cikkei hosszú éveken át megjelentek a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet hasábjain is. Dolgozott a Magyar Nemzeti Galériában és a 90-es évek elején a Magyarok Világszövetségében. 2013 óta volt a Retörki tudományos főmunkatársa.

Újabban különösen a vajdasági magyarok autonómiakutatása foglalkoztatta. A Vágyrajárók életrajzi kötete.

„Pokoli fáradtan és törődötten ébredt hajnali ötkor. Fájt mindene, húzott a válla, sajgott a dereka, minden porcikájában érezte az előző napi költözködést. Óvatosan forgolódott az új franciaágyon, nehogy fölébressze feleségét. Az ágyat rakta össze elsőnek, amikor délben elmentek a szállítók, és egyedül maradtak az asszonnyal. Már majdnem világos volt a hálószobában, az erkély ajtajára nem került föl a függöny, a karnist még tegnap délután feltette. Este kilenckor fejezte be a munkát. Neje figyelmeztette, ne fúrjon többet, nehogy az új szomszédok szóljanak a kopácsolás miatt.

Kisvártatva letette a szerszámokat, beült egy fotelbe, rágyújtott, elkortyolt egy üveg sört, és beszédült az ágyba. Nyomban elaludt. Érezte, nem tud visszaaludni, óvatosan fölkelt, kiment a konyharészbe. Megkereste az edények közt a dzsezvát, és vizet folyatott bele, föl akarta tenni kávénak, forralni. Nézegette a kerámialapos villanytűzhelyt, amilyet eddig csak filmen látott.

Egyenként kapcsolgatta az elektromos szerkezet gombjait ki és be, kereste a legkisebb főzőlapot. Előző lakásukban rendes gáztűzhely volt, amit becsukott szemmel is tudott kezelni. Leült egy székre a konyhapult elé, nézte a nappalit, és rágyújtott. Nem gondolta volna, hogy egyszer amerikai konyhás lakásuk lesz. A szoba közepén vagy harmincdoboznyi könyv állt, tetejükön vignetták: lexikonok, szótárak, világirodalom, magyar irodalom, jugoszláviai magyar irodalom...”