Történetek a régi Japánból

Így aztán a maga módján - a japánokat tisztelve, a lehető legkevesebb elfogultsággal próbálta megörökíteni a változások előtti japán élet sajátosságait. Tette mindezt úgy, hogy témába vágó japán történeteket gyűjtött össze, fordított le, majd egészítette ki azokat a saját kommentárjaival, amelyek legalább annyira érdekesek és értékesek, mint maguk a históriák. Így született meg a Tales of Old Japan című műve, aminek első, 1871-es megjelenését még számos kiadás követte.
Az ebben szereplő történetek közül a legismertebb kétségtelenül
a negyvenhét róninhoz kapcsolódik, amelyet azóta számtalan formában feldolgoztak úgy Japánban, mint másutt: de emellett szinte minden más társadalmi csoport életébe betekintést nyerhetünk: kisgyermekek, földművesek, szamurájok, nagyurak, prostituáltak, szumóbirkózók jelennek meg előttünk a maguk valóságában, tökéletes kontrasztot alkotva a kísértetek és szellemlények mesés históriáival.

Szinte teljes, átfogó képet kapunk a hétköznapok forgatagáról az adórendszeren át a kardkovácsolásig és a gyermekmesékig: egy letűnt, régi japán pillanatképeit - ami roppant találó, tekintettel arra, hogy Lord Redesdale idős korában komoly érdeklődést tanúsított a fényképezés iránt. 1907-ben a Royal Photographic Society tagja lett. Csak épp fiatalon még nem fényképeken, hanem történetekben örökítette
meg a tűnő pillanatot, ezáltal pedig egy rendkívül színes és informatív könyvvel szolgált, ami még másfél évszázad távlatából is számot tart az olvasók érdeklődésére.

Az utóbbi néhány évben a feudális rendszer a Japánban élő külföldiek szeme láttára porladt szét. Ám amikor azok még csak odaérkeztek, az ereje teljében mutatkozott, és tűnjék bármily különösnek egy európai olvasó számára, a következő oldalakon megörökített történetek közül egyikben sem fedezhető fel az előjele ennek a megsemmisülésnek, még a legfigyelmesebbek számára sem. Ugyanakkor ahogy a közelmúlt eseményei is bizonyítják, a hősiesség, lovagiasság és odaadás egyáltalán nem tűnt el. Elítélhetjük és bírálhatjuk Jamato Damasit, a Régi Japán Szellemét, ami még mindig lelket önt a szamurájokba, de egyúttal kötelességünk csodálni önfeláldozásukat, amit a hazájuk szeretetében cselekedtek.