Szent Péter esernyője

Mikszáth Kálmán szerző (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28. magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.

A kor Jókai mellett legnépszerűbb írója, Mikszáth Kálmán (1847-1910) nem sokkal halála előtt, a negyvenéves alkotói jubileumára rendezett ünnepségen azt mondta:

„Én már körülbelül megírtam, ami énbennem volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért nem jár nekem semmi különös érdem: hiszen azért, mert az ember az anyját szereti, még sohasem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szerettem. Az nem igaz, hogy negyven évig dolgoztam. Én csak mulattam negyven évig”...

És végül így szólt az őt ünneplő közönséghez:
„Méltóztassanak hazaoszolni azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert”.

Szavai nem túlzóak. Mikszáth-nak többéves irodalmi próbálkozás, egzisztenciateremtés kísérlete, szegénység után a „Tót atyafiak” és „A jó palócok” sikere hozta csak meg az elismerést, az anyagi gondok megszűnését. Pályája ettől fogva töretlenül ívelt fölfelé; újból elvette feleségül azt a nőt, akit nyomorúságos helyzete miatt elhagyni kényszerült. Az írás öröme, az olvasók szeretete, a családi élet nyugalma jogán tarthatta magát boldog embernek.

S nem patetikus, fedezet nélküli fordulat beszédében a hazája iránt érzett szeretetének bevallása. Tiszta lelkiismerettel tette a dolgát mint író, mint szerkesztő, mint képviselő és mint családapa. Az embereket szolgálta, tehát a hazáját is szolgálta. Azzal a bölcs derűvel, mely a műveit is jellemzi. Tisztánlátás és elnézés - erre épül kedélyes szigorúsága.

Mikszáth Kálmán írásaiban a romantika és a realizmus keveredik; korai műveiben, néhány későbbi alkotásában a romantikus meseszövés és alakteremtés a meghatározó, másutt inkább a realisztikus ábrázolásmód erőteljesebb. Ezért vezet át életműve Jókai Mórtól Móricz Zsigmondhoz; munkássága prózairodalmunk csúcsaihoz sorolható: hatásokat összegez és előremutat.

A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a „Szent Péter esernyője” (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a „csodás esernyő” valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon.

Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered...

A „Szent Péter Esernyője” bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye ez Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést. Hadüzenet ez a könyv a pénz vélt vagy valós mindenhatóságának.