Székely és csángó balladák

A kötet a székely és csángó balladákból közöl válogatást.

Kriza János „Vadrózsák” című, 1863-as gyűjteményes kötete óta töretlen az érdeklődés a folklór balladák iránt, sőt, az 1930-as években ez kiegészül a moldvai csángó magyarok archaikusabb népköltészetének gyűjtésével is.

Kós Károly 1907-ben jegyese nászajándékul kézzel másolt nyolc székely balladát egy maga által illusztrált kötetbe. Ez a válogatás erre a kötetre épül: egy-egy jelentősebb kötetből - többek között Bartók Béla, Domokos Pál Péter, Faragó József, Kallós Zoltán gyűjtéséből - szerkesztett ciklusokba nagyjából ugyanennyi balladát.

A szövegközlések a forrásként használt művek sorrendjét és írásmódját követik.

A balladák - szemben a mesékkel - általában tragikus történeteket beszélnek el. Amíg a varázsmesék lényege a sikeres feleségszerzés, addig a balladák a jegyes, a feleség, az anya, a leánytestvér elvesztéséről szólnak. A balladák hősei a falba épített asszony, az elrabolt, megesett vagy éppen halálra táncoltatott lány.

A nő tehát általában kiszolgáltatott, s még ha bűnösként ábrázolják is, bűnének az eredete és indítéka inkább az őt birtokolni vágyó férfiban vagy szülőben keresendő.

Az új stílusú balladák már olyan egyéni történeteket is elbeszélnek, amelyek középpontjában nem feltétlenül a férfi és a nő közötti kapcsolat áll. A válogatás ezekből is közöl néhányat.

A kötet anyagát Szuhay Péter és Ferencz Győző válogatta és szerkesztette.

A „Székely és Csángó Balladák” című ezen kötetet e két népcsoport folklórballadái, és a moldvai csángó magyarok archaikusabb népköltészete iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.