Megjártam a Don-kanyart — Harctéri napló Oroszország, 1942-1943

Dr. Somorjai Lajos frontnaplója lebilincselő olvasmány, egyben történeti értékű dokumentum, amelyből az egykori szemtanú vagy az érintett hozzátartozó újból emlékezhet.

Az események után pusztán érdeklődő Olvasó is árnyaltabb és hitelesebb képet alkothat a II. világháborús katonai részvételünk tragikus Don menti krónikájáról.

Az életrajzi ihletésű írások közül mindig azok tűnnek hitelesebbnek, azoknak van hangulatuk, amelyeknél az átélt események pillanatnyi gyönyörűsége vagy borzalma vezette a tollat. Dr. Somorjai Lajos II. világháborús oroszországi hadinaplójára kiváltképp jellemző ez a megállapítás.

A 2. magyar hadsereg egyik egészségügyi oszlopához, illetve rövid ideig egy első vonalbeli gyalogzászlóaljához beosztott orvos őszinte sorai valóban a frontközelben, olykor a harcok hevében születtek, nem utólag íródtak, a vele megtörtént események, az átélt helyzetek kellő átgondolásával és értékelésével.

Naplója írása közben az első benyomásai, reményei, csalódásai és indulatai vezérelték.

A katonaorvos eme harctéri naplójából megrázó képet kaphatunk a 2. magyar hadsereg katasztrófájáról. A Don-kanyar szörnyűségeit közelről átélt orvos írása kezdetben még bizakodó, majd egyre sötétebb tónusúvá válik...

Egyre többet ír a megpróbáltatásokról, a reménytelenségről, a szenvedésekről.

Részlet az ELŐSZÓ-ból:

„A Somorjai Lajos életét meghatározó, maga szabta négy alapelvhez: őszinteség, jóindulat, intelligencia és szorgalom, bízvást hozzátehetjük ötödikként: emberség. Sohasem hangoztatta, de mindenkor meghatározta a cselekedeteit. A fronton is, életveszedelemben is, társulva a hippokratészi eskü szellemével.

Orvosként is ember volt: egyformán gondjaiba vette az orosz hadifoglyot és a lezuhant német pilótát, magyar túlélőt keresett a holtak között a partizánok járta erdőségben, mert „az orvosnak az kötelessége.” Katonaként is ember maradt. Nem bántotta, futni hagyta a fegyvertelen ellenséget, s örült, hogy jót tett vele. Emberként is igazolta a humánumát a körülötte dúló embertelenségben: megindult a lelke a halálra ítélt, élő pajzsként fogva tartott oroszok és az elgyötört zsidó munkaszolgálatosok láttán, s párás szemmel hallgatta a súlyos sebbel a műtőasztalán fekvő, családját szólító magyar bakát, miközben bátorította, pedig tudta, hogy menthetetlen...”

A „Megjártam a Don-kanyart” című eme kiadványt a Don-kanyar szörnyűségeit közelről átélő katonaorvos oroszországi harctéri naplója (1942-1943) iránt érdeklődő, a benyomásait, reményeit, csalódásait és indulatait megismerni akaró olvasóinknak ajánljuk.