Március 15. — Nemzeti Könyvtár 43.

Március 15

Ünnep, ami év Bevezető

Nem kétséges, hogy március 15 az a nemzeti ünnepünk, amely leginkább a közgondolkodás részévé vált.

Ünnep, amit nem kell magyarázni, bár az 1848-as forradalom és szabadságharc történetét – épp a részletek érdekessége miatt – érdemes újra és újra felidézni.

Ünnep, amely évről évre ismétlődően tartalmazza a már-már liturgikusan állandó elemeket, mégis alkalmas arra, hogy újabb szempontokkal gazdagítsa a történelemről és a közélet dolgairól való gondolkodást.

Ünnep, amely megihletett költőt, írót, muzsikust és festőt, s ezáltal kicsit el is emelkedett a valóságtól – a nemzeti mitológia részévé vált.

E kötet hivatása, hogy a XXI. század elején felhívja a figyelmet a nemzeti mitológia fontosságára. Segítsen megérteni, hogy az egybegyűjtött dokumentumok, visszaemlékezések, irodalmi alkotások nem pusztán a múlt emlékei, hanem alapvető viselkedésminták leírásai is, melyek egy egészen más történelmi környezetben is segítségünkre lehetnek az eligazodásban.

Mítosz és valóság nem feltétlenül állnak távol egymástól. A Nemzeti dalt szavaló Petőfi Sándor alakja, mint az ünnep legismertebb szereplője, a költői zsenialitást, az ihletet, a pillanat varázsát jeleníti meg. Március 15-ét ugyanakkor megelőzi a tudatos cselekvések évtizedes sorozata, a reformkor végtelenül érdekes időszaka, melyben a magyar nyelv, a kultúra és a tudomány felvirágzásának, az önálló politikai gondolkodás megerősödésének lehetünk tanúi. A haza és a haladás eszméjének összekapcsolása, a nemzeti elkötelezettség és a modernizáció összeegyeztethetősége e korszak máig ható üzenete.

A nemzeti érzés nem kisajátítható. Származási alapon semmiképp, s még nyelvi alapon sem mindig. Elég egy pillantást vetni a szabadságharc áldozatainak névsorára, hogy belássuk: a szabadságért és a nemzeti függetlenségért magyarok, németek, szlovákok, szerbek, zsidók egyaránt ontották a vérüket.

- Ki merné kétségbe vonni elkötelezettségüket a haza ügye iránt?
A forradalomban és a szabadságharcban különböző egyházak, felekezetek hívei vettek részt, köztük szép számmal az evangélikusok is. Luther Márton tanainak követői különleges viszonyban vannak a szabadsággal, hiszen a hit által Istenhez közvetlenül fűződő kapcsolatban „a keresztény ember szabad minden dolog felett és senkinek sincs alávetve”, ugyanakkor „szolgálatra kész és mindenkinek alá van vetve” – írja Luther. Az evangélikus felekezetiségből fakadó mentalitás mindig némi fenntartással fordul a földi hatalom felé, a hitből fakadó, a kegyelemben való bizonyosság egyúttal önállóvá teszi a cselekvést.

A forradalom és a szabadságharc három nagyon fontos, igen különböző alakja kapott evangélikus nevelést: Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Görgey Artúr. Sorsuk nagyon különbözőképpen alakult: Petőfi elesett a csatamezőn, Kossuth emigrációba vonult, Görgeyt a fegyverletétel nyomán sokáig árulónak bélyegezték, az utóbbi évtizedekben azonban egyre inkább a realista hadvezért becsüljük benne.

Az ő példájuk, a forradalom és szabadságharc egész története nyilvánvalóvá teszi, hogy ki-ki a maga hitével, tudásával, származásával, lelkesedésével bármikor hozzájárulhat a nemzet felemelkedéséhez és a szabadság kiteljesedéséhez. A lehetőség nyitva áll, s e könyvben számos érvet találunk ahhoz, hogy e lehetőséggel napjainkban is éljünk.
(Prőhle Gergely
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője)