Két kislány Auschwitzban

Tati és Andra Bucci anyai felmenői a XX. század elején a pogromok elől menekülve hagyták el a cári Oroszországot, hogy hosszú vándorlás és rövidebb megállók után végül Fiuméban, a mai Rijekában állapodjanak meg.

A Bucci lányok világias szellemben, egy halványuló zsidó identitású család derűs, biztonságot adó légkörében nevelkedtek. Apjuk tengerjárókon szakácskodott, sokat volt távol, így jórészt anyjuk, a szigorú, de a családjáért mindenre képes Mira nevelte őket a nagynénik, nagybácsik segítségével. Nem voltak gazdagok, de megvolt mindenük, alapvető nyugalmukat és biztonságukat a kirobbanó második világháború sem döntötte romba. Azután elérkezett az 1944. március 28-i nap, amikor hajnalban olasz katonák és hivatalnokok rontottak be a házukba, és ezzel hirtelen véget ért a lányok gyermekkora: mindenkit letartóztattak, elhurcoltak. A végállomás Auschwitz-Birkenau volt, ahol a családtagok többségét azonnal megölték. Tatiana (6 éves) és Andra (4) megúszta a szelekciót, nem került gázkamrába, talán azért, mert ikreknek nézték őket.

A könyv lapjain hátborzongató hitelességgel elevenedik meg a testvérpár világa, Birkenau borzalmainak a kislányok számára abszurdan és tragikusan természetes, magától értetődő valósága.
A nővérek, ha nem is könnyen, de túltették magukat a traumán, boldog édesanyák, nagyanyák, szerető családban élnek, ám magas koruk ellenére mindmáig kötelességüknek érzik, hogy harcba szálljanak a feledéssel, és a holokauszt túlélőiként tanúskodjanak, megosszák tapasztalataikat, gondolataikat az utánuk következő generációk tagjaival, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, aminek ártatlan embermilliók estek áldozatul egykor.