Értekezések a szexualitás köréből

Sigmund Freund - Drei Abhandlungen zur Sexualtheorie
1915

„Miért van az, hogy a szent életűek közül senki nem fedezte fel a pszichoanalízist?
Miért kellett annak egy teljesen istentelen zsidóra várni?”
(Sigmund Freund, 1928)

E „három értekezésben” először látjuk az analitikus Freudot szintetikus munkában. Azt a beláthatatlanul sok tapasztalatot, mely annyi ezer lélek boncoló vizsgálata közben merült fel, először kísérli meg itt a szerző olyképpen összefoglalni, osztályozni, egymással kapcsolatba hozni, hogy abból a lelki élet egy nagy területére, a nemiség lélektanára világosság derüljön.

Hogy az első szintézisének tárgyául éppen a szexualitást választotta, az elsősorban a rendelkezésére álló vizsgálati anyag természetéből következett. A lelki neurózisban és pszichózisban szenvedő betegeket analizálva, e bántalmak alap oka gyanánt mindig a nemi életnek valamely zavara derült ki, míg egyéb kórokozó hatóerők csak mint segítő okok voltak jelen, vagy egyáltalán nem szerepeltek.

De kitűnt a lélekelemzésből kiindult vizsgálódásokból az is, hogy a nemiség a normális és egészséges ember lelki működésében is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint eddig hitték, sőt oly működéseknél is, ahol annak szerepét eddig nem is sejtették.

Szóval a nemiség - a nagy irodalma dacára - az emberi természetrajz egy igen elhanyagolt fejezetének bizonyult, mely már csak ezért is rászolgált arra, hogy új szempontokból kiinduló beható vizsgálat tárgya legyen...

Sigmund Freud (Freiberg (ma Příbor), akkor Osztrák Birodalom, ma Csehország, 1856. május 6. – London, 1939. szeptember 23.) zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója.

A pszichoanalitikus iskola alapelmélete, hogy az elfojtás révén tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek – különösen a szexuális és agresszív jellegűek – neurózis forrásává válhatnak, ugyanakkor a neurózisok kezelhetőek a tudattalan gondolatok és emlékek felszínre hozásával. Erre irányuló módszerét nevezte el pszichoanalízisnek.

Kezdetben Freud – kollégája, Breuer nyomán – hipnózissal dolgozott. Később úgy látta, hogy nem mindenki hipnotizálható, s hogy hipnózissal nehéz tartós eredményeket elérni. Zavarta az is, hogy a paciensek nem emlékeznek élményeikre. Felfedezte, hogy az elfojtott, tudattalanná vált emlékek szabad asszociáció révén is felszínre hozhatók. Ebben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, ezt nevezte a tudattalanhoz vezető „via regia”-nak, királyi útnak. Hasonlóképp jelentést tudott tulajdonítani az elvétéseknek, s a terápiában fel tudta használni azokat.

Az „Értekezések a Szexualitás Köréből” című eme kiadványt az először 1905-ben, magyarul 1915-ben, a 2. kiadása 1919-ben megjelent kötet iránt - az alábbi TARTALOM szerint - a pszichoanalízis, a tudattalanban elfojtott anyag, a gyermekkori nemiség, a pszichoszexuális fejlődés, a perverziók és a pszichoneurotikus tünetképzés összefüggései, a tradicionális etikai állásfoglalások, a száj szerepe, a freudi gondolatok aktualizálhatósága a jelenkori filozófiai irányok szempontjából (posztmodern, hermeneutika) érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.

TARTALOM:

A FORDÍTÓ ELŐSZAVA
ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ
ELŐSZÓ A HARMADIK KIADÁSHOZ

- I. A nemiség tévútjai;
Eltérések a nemi tárgy tekintetében;

• II. A gyermeki szexualitás;
• III. A pubertás alatti átalakulás;

UTÓSZÓ