Egyetlenem

Az EGYETLENEM című kötetben a Kossuth-díjas Méhes György, az erdélyi Nagy Mesélő az imádott feleségéről és önmagáról mesél szívből és szívhez szólóan.

Méhes György (1916-2007) az „Egyetlenemről”:
(Részlet Pósa Zoltán interjújából, Magyar Nemzet, 2005. január 4.)

Tagadhatatlan, hogy életem hatvan esztendejében ő volt az a nő, aki a mindenséget, a boldogságot jelentette számomra. A feleségem nagypénteken eltávozott e földről. Már a temetését követő nap reggelén elkezdtem írni Nagy Erzsébet élettörténetét egyetemi hallgató korától a haláláig. Erzsébet fényképe itt van az ágyam fejénél. Neki is mondogattam, szó szerint így is hiszem: időnként Isten leküld hozzánk angyalokat. Lehet, hogy mire leérnek a földre, már talán átmenetileg el is felejtik, hogy angyalok voltak, de hozzák magukkal a jóságot, a kedvességet, a szeretetet. Minden jót, amit a földön lehetséges.

Az egyik e csodálatos lények közül hozzám jött, és lett hatvan évig életem osztályos társa. És én olyan végtelenül boldog voltam vele, hogy az elmondhatatlan. E könyvben megpróbálom elmondani például, hogy nem volt külön életünk. Amikor írtam, ő adta nekem a lélegzetet. Most is úgy gondolom, tudom, miket beszélek, tudom, hogy Erzsébet lelke él, és vár rám odaát. A róla szóló könyv megírása közben is fogta a kezemet.

…Méhes György már csak azért is különös alakja az erdélyi magyar irodalomnak, mert polgári születésű és neveltetésű, azt hiszem, az egyetlen a második világháború utáni fontosabb alkotók közül. Ez a polgári mivolt végig rányomja bélyegét az írásművészetére, és igen karakteresen hat a gyakran népieskedő vagy proletároskodó korszakban.

Leginkább polgárokról ír, és polgároknak. Ez a meséin, a drámáin, de leginkább a regényein látszik. Valószínűleg ez a polgári elegancia és józanság óvta meg attól, hogy bármilyen politikai és irodalmi ideológiának elszegődjön...

Az „Egyetlenem” című ezen kiadványt Méhes György meseíró, regényíró, színműíró, műfordító az imádott feleségéről és önmagáról szóló regénye iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, hiszen „tagadhatatlan, hogy életem hatvan esztendejében ő volt az a nő, aki a mindenséget, a boldogságot jelentette számomra”.