Arkhai

Szerző: Hamvas Béla

Arkhai

Ár: 3 990 Ft · Jelenleg nem kapható

Adatok

Kiadó
Medio
Megjelenés
2012
Kötés
Kemény kötésű fűzött
Oldalszám
428 oldal
ISBN
9789639240216
Tömeg
395 g

ARKHAI görögül annyit jelent, mint kezdetek. Az alexandriai görögségben szélesebb értelmet nyert, és a szóval általában a héber szefirát fordították. Később az őskori orfikus misztériumnyelv hatása alatt a jelentés állandósult. Ez az értelem került át a középkori latinba, később a humanisták és a filozófusok nyelvébe, mint a görög szó megfelelője: a latin pricipium. A jelentése az, hogy kezdet, alap, bázis, ősnyelv, őskép, ősforma, minden, ami forrásszerű: a hierarchiák, vagyis a szefirák közös megjelölése, de a hierarchiák közül egy sajátos is, mint a kezdetek urai, ugyanakkor egy a túlvilág birodalmai közül. Az „Arkhai” és más esszék című eme kiadvány Hamvas Béla műveit kedvelő, adott esetben az 1934-1948 között írt tanulmányok, filozofikus gondolatok, az életműsorozat 2012-ben megjelent 7. kötetének második kiadása iránt érdeklődőknek ajánlott.

Leírás

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

Az 1970-es évekig Hamvas Béla művei csupán kéziratos / gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. A kilencvenes évek elején kezdődött el a teljes életmű rendezett és autorizált kiadása.

Hamvas Béla munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal ismerték el.

ARKHAI görögül annyit jelent, mint kezdetek. Az alexandriai görögségben szélesebb értelmet nyert, és a szóval általában a héber szefirát fordították. Később az őskori orfikus misztériumnyelv hatása alatt a jelentés állandósult.

Ez az értelem került át a középkori latinba, később a humanisták és a filozófusok nyelvébe, mint a görög szó megfelelője: a latin pricipium.

A jelentése az, hogy kezdet, alap, bázis, ősnyelv, őskép, ősforma, minden, ami forrásszerű: a hierarchiák, vagyis a szefirák közös megjelölése, de a hierarchiák közül egy sajátos is, mint a kezdetek urai, ugyanakkor egy a túlvilág birodalmai közül.

Pál leveleiben is ilyen értelemben használatos; néha annyit is jelent, mint a latin patres, vagy a szanszkrit pitri, vagyis jelenti az ősöket és az atyákat. Ilyen értelemben princípiumot, vagy princeps-t is használtak.

A szó azért került a könyv elé, mert e tanulmányok témája az értelmek egész gazdagságában az, hogy ARKHAI.

Az ARKHAI és más esszék az alábbi TARTALOM szerint követhetők nyomon:

  • ARKHAI (AZ ESQUILINUS-I VÉNUSZ. AZ OLIMPIAI APOLLÓN. AZ APHALA TEMPLOM. A MELOSZI SEJTHÁZ. INKA KÖVEK. A PERUI VÁZÁK. INDIÁN SZŐTTESEK. A HALOTTASÉNEK. AZ ÉSZAK-AMERIKAI PETROGLIFÁK. STONEHENGE, A SZIKLA EKSZTÁZISA. A WILLENDORFI VÉNUSZ. A FÜGEFAHIMNUSZ /elveszett/).
  • MÁJÁ
  • REGÉNYELMÉLETI FRAGMENTUM
  • ÓDA A XX. SZÁZADHOZ

JEGYZETEK.

Az „Arkhai” és más esszék című eme kiadványt Hamvas Béla műveit kedvelő, adott esetben az 1934-1948 között írt tanulmányok, filozofikus gondolatok, az életműsorozat 2012-ben megjelent 7. kötetének második kiadása iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.

Ajánlott még:

Hagyomány.
Arkhai.
Zen buddhizmus MP3 CD.
Levelek.
A Kőhegyen DVD - Hamvas Béla szellemében.
A bor filozófiája (hangoskönyv).
Naplók I-II,23-24.
A babérligetkönyv, Hexakümion.
Bäume.
A magyar Hüperion I-II.
A láthatatlan történet - Sziget.
Tabula smaragdina - Mágia szutra.
Scientia sacra I-III.
A bor filozófiája.
Szilveszter - Bizonyos tekintetben - Ugyanis.
Silentium - Titkos jegyzőkönyv - Unicornis.
Patmosz I-II.
Az ősök nagy csarnoka III.
Az ősök nagy csarnoka I-II.
Karnevál I-III.
Anthologia Humana.

Ezeket is ajánljuk