A velünk élő múlt

Bronisław Wildstein, író, újságíró, publicista.

A krakkkói Jagelló Egyetem lengyel szakán végzett. A hetvenes években az antikommunista ellenzék aktivistája. A Szolidaritás Diákbizottságának társalapítója Krakkóban (1977). Földalatti sajtóorgánumok alapítója, szerzője. 1980-ban részt vett a Szolidaritás és a Független Diákszövetség létrehozásában Krakkóban.

A hadiállapot bevezetése nyugaton érte. Társalapítója és 1982–87 között főszerkesztője a Párizsban megjelenő Kontakt című havilapnak. Az emigráns és a földalatti sajtó szerzője. A Szabad Európa Rádió párizsi tudósítója 1987–90 között. Íróként 1989-ben debütál a „Jak woda” (Mint a víz) című regénnyel, amelyért megkapja az akkoriban legnagyobb presztízsnek örvendő irodalmi kitüntetést, a Kościelski-díjat.

A Rzeczpospolita publicistája lesz 2000-ben, ahonnan 2005-ben bocsájtják el, amikor nyilvánosságra hozza az IPN (Nemzeti Emlékezet Intézete) úgynevezett Wildstein-listáit (nyílt, katalogizált gyűjtemény több mint százhatvanezer névvel, akik vagy titkos munkatársai voltak a Lengyel Népköztársaság szerveinek, vagy kijelölték őket az együttműködésre). Volt a Wprost hetilap publicistája, a TVP elnöke, az Uważam Rze hetilapnál is dolgozott publicistaként, a Republika Televízió társalapítója, megteremtője, ahol főszerkesztői és elnöki tisztséget is töltött be. Publikált a Do Rzeczy hetilapban, és további számos periodikába írt, tévé- és rádióműsorokat vezetett. Jelenleg a W sieci című hetilap szerzője és műsora van a TVP-ben.

Többek között Fehér Sas Renddel is kitüntették, ez Lengyelország legmagasabb és egyben legrégibb kitüntetése, amellyel a katonai, és a civil teljesítményt jutalmazzák.
Hét regény, két elbeszéléskötet és hét publicisztikai-esszéisztikus mű szerzője.
2015-ben jelent meg Cienie moich czasów (Korom árnyai) című önéletrajzi esszéje...

Elementáris XX. századi tablót tart kezében az olvasó. Bronislaw Wildstein megdöbbentő látleletét rögzítette a lengyel, de ugyanúgy a közép-európai XX. századnak is. Egy család történetén keresztül járjuk be az 1900-as évek elejétől a 2000-es évtized végéig tartó bő száz esztendőt, miközben több regény lapul a regényben, amely egyszerre a dokumentumregény és a fikció úgy, hogy a könyv letehetetlen legyen.

Mélyen megrendítően jelenik meg előttünk az 1917-es októberi orosz forradalom brutalitása, a lengyel kommunista berendezkedés a kezdetektől a szétesésig, a rendszerváltás zavarosban halászó, ügyeskedő időszaka, amikor sokan köpönyeget váltanak, de a Putyin irányította Oroszország megszületése is. Eközben sorsok tárulnak fel előttünk, küzdenek a múlttal, saját hibáikkal, a politika teremtette alattomos helyzetekkel, amelyekre egyéni válaszokat kell adniuk.

„A Velünk Élő Múlt” című eme kiadványban a zsidó származású, és a rendszerrel együttműködő Benedykt illetve a katolikus, ádáz, börtönt is megjárt ellenálló Zuzanna házassága mély kérdéseket vet fel: lehet-e bárkinek is igaza, amikor az ember a történelem játékszere, miként lehet viszonyulni egy aljas hatalomhoz, mit tehetünk azért, hogy a félelem légkörében se éljünk félelemben, valamint minden körülmények közt érdemes-e az igazunkat hangoztatnunk.

A könyvről írták:

Nem mindennapi könyv egy – lengyel és zsidó – család három nemzedékéről és Lengyelország sorsáról, amely beleíródott Európa szellemi és politikai történetébe.
(prof. Zdzisław Krasnodębski, filozófus, szociológus)

Wildstein kanyargós utakon vezeti olvasóit egy Pińsk melletti faluban zajló pogromtól a III. Köztársaság valóságáig, miközben újra és újra megszakítja az elbeszélés folyamát, korok és országok váltakoznak. A Brok család több nemzedékének sorsát követhetjük végig, amely sorsokat nem kímélt a történelem, nem hiányzik belőlük sem a szenvedés, sem az árulás, sem a gyilkosság, sem az ideológiai elfojtás.
(prof. Ryszard Legutko, filozófus)

Az egyes figurák mesterien elbeszélt komplikált története, a sokrétű, világosan megrajzolt pszichológiai portrék, a kiváló párbeszédek, az az intellektuális lendület, amellyel a regényben az egyes problémákat ábrázolja, de mindenekelőtt az, hogy semmiféle tabutól sem riad vissza, olyan művészi és értelmiségi aktussá teszik Wildstein regényét, amelynek köszönhetően „A velünk élő múlt” szerzője a legkiválóbb lengyel írók között tarthatja számon magát.
(prof. Włodzimierz Bolecki, irodalomkritikus)

Felvetődő kérdések:

• Hogyan váltották egymást embert próbáló rendszerek és ideológiák a XX. században?
• Hogyan manipulálják az egyes rendszerek az egyén és a család életét?
• Mi sülhet ki a kommunista rendszerrel kevésbé ellenséges, a nácizmus borzalmait elszenvedő zsidó férfi és egy kérlelhetetlen ellenálló katolikus nő házasságából?
• Hol vannak a csendes tűrés, az ellenállás és az együttműködés határai?
• Lehet-e idővel megbékélni egy elnyomó rendszerrel?
• Milyen világ született egy tipikus közép-európai rendszerváltást követően?
• Mi jellemezte az októberi forradalom időszakát Oroszországban az elmúlt század elején?
• Mi jellemezte Oroszországot csaknem egy évszázaddal később, a rendszerváltás és Putyin hatalomrakerülése között?
• Milyen a hangulat egy posztszocialista szibériai iparvárosban?
• Hány nap alatt születik meg egy aljas rágalomból a gyilkolásba torkolló lincshangulat?
• Lehet-e különbség a tömeget alkotó egyének és maga a tömeg erkölcsi igaza között?
• Mi a célravezetőbb: a passzív vagy az tettleges szembenállás?
• Hogyan fulladhat meg egy földalatti aktivista a befagyott folyóban?

Idézetek:

Szenvedélyes kommunista volt. Emlékszem, micsoda tirádákat zengett több mint harminc évvel ezelőtt. Lenézte a szanációs, kapitalista, antiszemita Lengyelországot. Az a Lengyelország számára egyébként csak a rothadó Európa egy része volt. Az egész férges, kapitalista világ része, amelyet pusztulásra ítélt. Ezt hirdette, és erre buzdított. És beteljesedett. Sem az a Lengyelország, sem az az Európa nem létezik már. A háború után, mikor visszatértem Varsóba, volt egy eset, amikor belebotlottam Kleinbe.

- Egy eset? Egy barátom, aki már nem él, mindig azt mondogatta, hogy csak a nyelvtanban vannak esetek. Bruno Klein szovjet tankon érkezett Lengyelországba, egy Nagant-nal az oldalán. Sokáig nem vált meg tőle. Akkoriban, a negyvenes években, állandóan magánál hordta, még az előadásaira is vitte, merthogy közben villámgyors tudományos pályát futott be. Ezt megelőzően, amikor harminckilencben a Szovjetunióba menekült, a szovjetek táborba zárták mint lengyel kommunistát. Szerencséje volt, hogy nem verték agyon, mint a nőjét. Amúgy nem tudom pontosan, hogyan halt meg az asszony. Aztán besorozták Berling seregébe. Visszajött az országba, és nekiállt felépíteni a kommunizmust. Nem kértem a segítségéből. Lehet, hogy tartottam tőle? Egyszer keményen berúgtam vele, akkoriban megesett velünk az ilyesmi. Azt mondta, nem bírja elviselni az értelmiségi szentimentalizmust. Azt kérdezte, a háború után hogy lehet egyéni sorsokon elérzékenyülni. Nem kérdeztem meg, hogy lehet a Gulág után a kommunizmust építeni...