A ló féktávolsága

Trogmayer Ottó (Budapest, 1934. július 24. – Szeged, 2015. május 28.) Széchenyi-díjas muzeológus, régész, egyetemi tanár. Kutatási területe: Délkelet-Európa korai neolitikuma, a Kárpát-medence középső és késői bronzkora, Csongrád megye korai középkora.

Más műveiről jól írni jót vagy rosszat nem könnyű feladat, s hogy a recenzió frappáns legyen, bizony kell az agyafúrtság. De jaj nekünk, ha a régész TROGMAYER OTTÓ agyafúrtjainak sorsára jutunk, a koponyalékelés több ezer éves technikája ugyanis még ma sem kellően kifinomult.

A kultikus cselekedetnek is beillő orvosi (rosszabb esetben sámáni) beavatkozást alighanem sérült, beteg embereken végezték az őseink, epilepsziát, elmebajt is kezelhettek vele, de ez már a régmúlt, emiatt ne fájjon a fejünk!

A szerző sem orvostörténeti enciklopédiát alkotott, hanem amolyan tűnődéstárat, amely ékes bizonyítéka annak, hogy az etimológia, a költészet, a rég- és félmúlt megidézése remekül megfér ezen a röpke kétszázegynéhány kis oldalon a szegedi abalé receptjével. Amit - ha valaki nem tudná - a bácskaiak gölödin levesnek mondanak. A csukapörköltről és a nyúlvadasról szóló fejezetek elolvasása éhesen nem ajánlott.

Trogmayer Ottó bevezet bennünket a légyirtás tudományába is, amely, mint kiderül, a kínai szocializmus építőit komolyan foglalkoztatta. Ezért is születhetett meg a közmondás, miszerint „Irtsd a legyet, ahol érzed, ezzel is a békét véded”. (A mandarin változatot a könyv nem ismerteti.)

- S ha már mindenki a halálukat kívánja, hogyan is hívhatnák Dorozsmán másként az ördög teremtette szárnyas rovarokat, mint pusztuljka?

Csak az a bosszantó, hogy arra már nem kapunk választ, igazából mitől is döglik a légy.

A hetvenöt rövid beszélyre osztott könyvecske kellemes, magával ragadó olvasmány, még ha egy kis összefoglalót vagy fülszöveget elhelyezhetett volna is a kiadó, csak hogy tudjuk, mire számíthatunk. Néhol a hibás toldalékok, kimaradt betűk is átcsúsztak a szerkesztőn, korrektoron, de szerencsére nem olyan nagy számban, hogy ez igazán zavaró legyen.

Ha pedig a honfoglalásról hiányosak lennének az ismereteink, akkor mindenképpen olvassuk el a szegedi Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatójának művét, hiszen a régész Trogmayer Ottó a szóviccek és derűs családi történetek közé a tudós ember alaposságával megírt leíró, elemző részeket is beszőtt. Például a Kárpát-medencébe érkezett magyar csapatok szervezettségéről, éveken át besulykolt hadmozdulatairól, amelyektől egész Európa rettegett.

„Gondoljuk el – helyezi az olvasót képzeletben a harcmezőkre a szerző –, frontálisan vágtató ezer lovas, esetleg több lépcsőben, egyszerre fordul meg. Csak néhány tévessze el a mozdulatot, legyen hosszabb a ló féktávolsága a megköveteltnél, máris felbomlik a hadrend, egymást legázolva keverednek össze a támadó oszlopok, a fölbukott lovak és lovasaik az ellenség könnyű prédájává válnak.”

Az akkor hetvenöt éves Trogmayer Ottó életének foglalata ez a kis könyv, tapasztalata, lényeglátása tiszteletet parancsol. S ha az itt leírt bölcsességek közül megjegyzünk párat, a „tudásunk” biztosan másokat is lenyűgöz majd.

„Hetvenöt évem betelt.
Bérem mindenhol kitelt.
Nem sírok érte könnyet.
Inkább írom egy könyvet”.

„A Ló Féktávolsága” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik a nyugalmazott régész, múzeumigazgató hetvenöt rövid tűnődését szeretnék közelebbről is megismerni, köztük a szeretettel említett alföldi tájról, a tanyavilágról, ahol az ásatásait vezette, s az ottani emberekről, főként a feltárásain dolgozó dorozsmai kubikosokról szóló írásait, de érdekesek a kínai légyirtásról, a honfoglaló magyarok harcművészetéről és nem utolsó sorban a ló féktávolságának a támadó hadműveleteknél betöltött szerepéről szóló tanulságos és olvasmányos írásai is...