A betűmátrix — Antik betűk, írások és a régi magyar írásrendszer

A magyar kultúra legfontosabb eleme - fundamentuma - a magyar nyelv. Nyelvünk szerves tartozéka a régi magyar írásrendszer, melynek eredetkutatását és rendszerbe foglalását méltatlan módon elhanyagoltuk.

Nagyon kevés nyelv rendelkezik önálló, nem külső forrásból származó írásrendszerrel. A magyar történetírás napjainkig sem tudta pontosan meghatározni a székely-magyar rovásírás eredetét és más írásokkal való kapcsolatát.

Tévesen nevezzük rovásírásnak a régi írásunkat. A valóságban a magyar rovásjeleket éppen úgy írták le kezdetben, mint például a latin vagy görög nagybetűket.

Munkám célja az, hogy a rendelkezésünkre álló írott emlékek segítségével a korábbiaknál pontosabban határozhassuk meg régi írásunk eredetét és kapcsolatait más írásokkal. Ennek kutatása során utunk a távoli múltba vezet, és megismerjük az írás egyetemes történetének néhány érdekes részletét is.

Molnár V. József ajánlója:

Magyar nyelvünk az Istenre figyelő ember alkotása. Ragozó jellege és rokonító szóbokros szerkezete a teremtői bölcsesség, a folyamatos kinyilatkoztatás megértését és befogadását adja. Lehetősége annak, hogy serkentő gazdaként legyünk jelen a bennünket eltartó teremtett Mindenekben. Biztonságunk alapja ez csakúgy, miképpen az Isten-tövű szokásrendünk és rajzos formavilágunk.

Mindezekből természetesen következik, hogy amikor beszédünk hangjait külön-külön jelölő rajzos formák, a betűk létrehozásának belső és társadalmi késztetése érkezett, Istenre figyelő ősünk alkotta meg írásrendszerünket és a betűk különböző rögzítési módját.

Írásrendszerünk ősi, a beszédhangokat jelölő rajzos formái egymásból következnek, egymás közeli rokonai, páratlan összhangzatot valósítva.

Kerepesi László: „A betűmátrix – Antik betűk, írások és a régi magyar írásrendszer” című és tartalmú munkája a nemzeti elkötelezettségével együtt hiteles. A józan, nemzeti elkötelezettség – mivel Istentől való – természetes, a hitelesség alapfeltétele. Kerepesi László munkájában ellátogat az írás kialakulásának ókori helyszíneire. Bemutatja a kezdeti módszereket és a beszédet, gondolatokat rögzítő formákat, azok változatait és fejlődésüket.

Összehasonlítást szolgáló táblázatokkal görcs nélkül igyekszik beláthatóvá tenni a közös eredetet. Az összehasonlításnál használt, megtalált rajzi alapformái, a „közös többszörösök” megfelelőek.

Gondos összehasonlító vizsgálatainak tucatjával jut el a fölfedezéshez: a beszédhangokat külön-külön rögzítő írásrendszerek alapja nem lehetett más, mint az úgynevezett Székely-magyar rovásírás. Kerepesi László annak ellenére állítja (állíthatja!) ezt, hogy a betűírás kezdetének idejéből és a betűírás fejlődésének történeti szakaszaiból kevés rovásírás emlék maradt ránk, sőt a történeti fejlődés némely szakaszából egyáltalán nincsen rovásírás emlékünk.

A szerző munkájának befejező részében arra a felismerésre jut, hogy a rovásírás betűit kezdetben agyagtáblába „nyomtatták”. A rovásírás betűinek formálásához feltételezhetően használt egyszerű eszközöket el is készítette és be is mutatja azokat. Munkájában a rovásírás két óriására, Sebestyén Gyulára és Forrai Sándorra támaszkodik, de tehetsége és példás szorgalma okán biztonsággal lép túl eredményeiken.

A Betűmátrixból jelöletlen utak vezetnek; minden fejezetének eredménye tovább bontható. A könyvpiacon való mielőbbi megjelenését „égetően” szükségesnek tartom és a különböző, műveltséggel foglalkozó intézményeknek előadássorozatra is ajánlom.

„A Betűmátrix” című eme kiadványt az ősi írásunk iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, hiszen pl. akik felelősséget viselnek a jövő nemzedékének oktatásért, nem mellőzhetik a tananyagban a régi magyar írást sem. Remélhetőleg újabb olvasók kezdenek el iránta jobban érdeklődni, és további kutatásokra is ösztönöz...