A Dunánál

József Attila (1905-1937) a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. A XX. század posztumusz Kossuth-díjas és Baumgarten-díjas magyar költője... E sorozat jellege szerint a verssel kapcsolatos legfontosabb irodalomtörténeti megközelítéseket (többek között Alföldy Jenő, Lengyel András, N. Horváth Béla, Szabolcsi Miklós, Tverdota György írását) közli, és a verseket fakszimilében. Tehát a helyzetünk és a belőle következő tennivalók vizsgálata, meghatározása a társadalomban nemegyszer a költőkre maradt, minthogy a magyar költészet érdeklődését és felelősségtudatát mindig is megszabta a magyarság történelmi sorsát és tennivalóit érintő stratégiai gondolkodásmód. Ez a gondolkodás kapott hangot A Dunánál soraiban is. Ismerjük meg, elemezzük- és értékeljük!

JÓZSEF ATTILA (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. XX. századi posztumusz Kossuth-díjas és Baumgarten-díjas költője...

E sorozat jellege szerint a verssel kapcsolatos legfontosabb irodalomtörténeti megközelítéseket (többek között Alföldy Jenő, Lengyel András, N. Horváth Béla, Szabolcsi Miklós, Tverdota György írását) közli, és a verseket fakszimilében.

József Attila klasszikus költeménye: A Dunánál természetesen nem véletlenül kapott helyet abban a kötetsorozatban, amely terveink szerint a 20. század klasszikus magyar verseiről és ezek befogadásáról szeretne képet adni. Nem pusztán költői rangja és nem pusztán a költő életművében elfoglalt igen magas helye miatt. Hadd fejezzem ki azt a meggyőződésemet, miszerint a jelen versértelmező vállalkozásnak nemcsak irodalomtörténeti célzata kell hogy legyen, hanem időszerű mondanivalója is. Napjainkban, ahogy nemegyszer a nemzeti történelem mögöttünk álló évszázadaiban, tapasztalható valami bizonytalanság a magyarság közös tennivalóinak és lehetőségeinek megítélésében: földrajzi és történelmi helyzetünk értelmezésében. Vonatkozik ez arra, hogy miként értelmezzük múltunk, különösen 20. századi múltunk jóformán sorozatosan nemzeti tragédiákkal együttjáró eseményeit, és miként értelmezzük földrajzi, mondhatnám, geopolitikai helyzetünk következményeit. Mindezzel - a nemzet jövőjét nagyon is meghatározó - tényezővel a nemzeti stratégiák kidolgozására hivatott politikai irodalom csak ritkán vet számot a szakszerűség és a stratégiai gondolkodás színvonalán.

Következésképp helyzetünk és a belőle következő tennivalók vizsgálata és meghatározása nemegyszer a költőkre maradt. Olyan költőkre gondolok, mint Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula és József Attila - meg még egy sor további költőre, minthogy a magyar költészet érdeklődését és felelősségtudatát mindig is megszabta a magyarság történelmi sorsát és tennivalóit érintő stratégiai gondolkodás. Ez a gondolkodás kapott hangot A Dunánál soraiban is.
*

A DUNÁNÁL

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvű, örök eső módra hullt,
színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám kezéből édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.

Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

(1936. június) A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.