Lukács
Josef Ernst
Egy teológus Portréja
Kairosz kiadó, 2010
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Leírás
Josef Ernst német katolikus pap és teológus Lukácsnak, egy teológusnak, a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szerzőjének teológiai portréját mutatja be, különböző szempontok – politikai, szociális, Krisztus-, Isten-, ember- és Mária-kép – alapján. A harmadik evangélium szerzője józanul ítéli meg az egyház helyzetét a világban. Kihasználja a rendelkezésre álló lehetőségeket, de magát nem szolgáltatja ki, és az általa képviselt ügyet sem. Figyelmét az aktuális, fontos dolgokra irányította, melyek számára a szeretet legfontosabb parancsából adódtak. Egyik alapgondolata, hogy a tulajdonszerzés nem lehet az élet értelme. Emellett bízni kell az isteni gondviselésben, s ügyelni arra, nehogy a létfenntartásról való gondoskodás, amit Isten ráruházott az emberre, nyereségvágyba vagy kapzsiságba torkolljon. A szerző szerint Lukács a szegénység és a vagyon nem keresztény bálványozása között egy harmadik utat igyekszik teremteni...
Josef Ernst német katolikus pap és teológus a „Harmadik evangélium” és az „Apostolok cselekedetei” szerzőjének teológiai portréját mutatja be, különböző szempontok – politikai, szociális, Krisztus-, Isten-, ember- és Mária-kép – alapján.Az evangéliumban és az Apostolok cselekedetei-ben megjelenő politikai momentumokat illetően a könyv szerzője megállapítja: Lukács esetében politikus teológusról éppúgy nem beszélhetünk, mint ahogy az akkori világot uraló pogány Római Birodalom kritikátlan szimpatizánsáról sem.
Lukács szándéka pragmatikus: „az államnak el kell ismernie az egyházat, mint önálló vallási nagyságot, és a misszióját nem kell akadályoznia. Minden ezt meghaladó igény, az állami támogatás például, vagy hogy a kereszténységet államvallássá emeljék, és a vele összefüggő vallásos díszítésű államideológia távol esik Lukács látómezején.
A harmadik evangélium szerzője józanul ítéli meg az egyház helyzetét a világban. Kihasználja a rendelkezésre álló lehetőségeket, de magát nem szolgáltatja ki neki, és az általa képviselt ügyet sem.”
A harmadik evangéliumban kiemelten szereplő szociális kérdést elemezve Josef Ernst megállapítja: a szociális-karitatív főtéma, amely a központi szerepet játszó szeretetparancsban jut kifejezésre, Lukácsnál domináns gondolat: „Bármennyire is kötelességüknek érzik a keresztények a felhívást a szegénységre és a lemondást e világ javairól, mégis meggondolandó, hogy ily módon a kor szociális és társadalmi gondjai mégsem oldhatók meg. Lukács ezért figyelmét az aktuális, fontos dolgokra irányította, melyek számára a szeretet legfontosabb parancsából adódtak.”
A könyv szerzője a Lukácsnál olvasható példabeszédeket vizsgálva megállapítja: a harmadik evangelista egyik alapgondolata, hogy a tulajdonszerzés nem lehet az élet értelme. „A bőséges földi vagyont nem szabad életcélnak tekinteni, mert nem tudja az életet biztosítani, megőrizni, ajándékozni vagy meghosszabbítani.”
Emellett bízni kell az isteni gondviselésben, s ügyelni arra, nehogy a létfenntartásról való gondoskodás, amit Isten ráruházott az emberre, nyereségvágyba vagy kapzsiságba torkolljon. Egyúttal a gazdagabb sorban élőket figyelmezteti a szociális magatartás fontosságára: „Aki tulajdonát eladja, és árát a szegényeknek adja, az gazdag Isten előtt… Nem elég… csak az égi nyereségre gondolni. Aki most segít a bajban lévőnek, az pénzét helyesen és a legjobb értelemben véve nyereségesen fekteti be.”
Ugyanakkor Lukács a „hamis mammon” kifejezéssel nem ad a pénznek, az anyagi javaknak „ördögi”, vagy „istentelen” jelzőt, csak az anyagi értékek „csalóka és veszélyes kisugárzását akarja jelezni.
A tapasztalat azt tanítja, hogy az embert a pénz rabul ejti és szabadságát korlátozza – főként Isten és az „országhoz” való viszonyában… A gazdagság különös veszély volt, van és marad is, mivel az embert teljesen igénybe veszi és csak a teljes lemondás szabadíthat fel alóla.”
Josef Ernst rámutat: az, hogy az egyház és tagjai a mai napig nem tudtak ezzel a kérdéssel boldogulni, érthetővé teszi, hogy milyen nehéz parancsról van szó, „és milyen esendően állunk Jézus utasítása előtt.”
A szerző szerint Lukács „megpróbál a két ellentétes pozíció, a szegénység euforikus idealizálása és a vagyon nem keresztény bálványozása között egy harmadik utat teremteni. A realizmus és a helyes szemmérték a személyiségjegyei annak a férfinak, akinek az Isten uralmáról szóló evangéliumot „a világ közepette” élő közösségben kell hirdetnie. Nem Assisi Szent Ferenc ő, egészen biztosan nem is a jóléti társadalom polgára régi vagy új értelemben, hanem inkább az egyház embere, aki ebben a világban hallja az Úr megbízatását, és korszerű válaszokat ad.”
Lukács Krisztus-képéről a könyv szerzője megállapítja: a harmadik evangélista vezérlő gondolata volt: „A földi Jézus-képet óvni kell a merőben pusztán földi, jézusi beszűkítéstől, de Isten égi képe sem veszhet el a metafizikai spekulációkban. Mindkettő szorosan összetartozik, és az istenember képét kerek egésszé teszi.”
Josef Ernst szerint Lukács „nem misztikus, mint János, nem spekulatív teológus, mint Pál, inkább gyakorlati lelkipásztor, aki Jézus jóságát és emberszeretetét tárja hallgatói szeme elé. Olyan ember, aki nyitott az emberi problémákra, tanítvány, aki a feltámadt oldalán áll.”
Lukács Isten-képét elemezve a kötet szerzője kiemeli az Atyaisten jóságát és emberszeretetét, s feltételezi: Lukácsot nemcsak a saját jámborsága vitte közelebb „a jóságos és irgalmas Atyaisten képéhez”, hanem környezetének reményei és vágyódásai is. Lukács Isten-képe nem lekerekített egész, néhány vonást alaposan és színesen vázol, mások csak sejthetők. Isten-képét két egymással kontrasztban álló szempont uralja: „a transzcendens Isten a történelem ura; a Jézusban közel jött Isten pedig atyja gyermekeinek.”
Az ember Lukácsnál „Isten és a világ feszültségmezejében” él Josef Ernst megfogalmazása szerint. A harmadik evangéliumban az embert mint bűnöst megtérésre szólítják fel, és a megbocsátó Isten visszafogadja őt. Lukács úgy beszél az emberről, mint bűnösről, aki úton van Isten felé, „A bűnös, akit az Atya szeretete utolért és a helyes útra vezetett.”
Domináns nála a jóságos Atya üzenete, „aki a bűnösöket soha nem téveszti szem elől, és szerető gondoskodással követi őket.” Az ember pedig a Jézussal való közösségben tapasztalja meg a megbocsátást, a bűnök elengedését. A megbocsátás feltétele a bűnbánat.
„Ahogy az üdvtörténet a maga folyamatában kibontakozik, úgy bontakozik ki az ember útja is a megtérés irányába. Megbocsátás és bűnbánat szilárd kapcsolatban áll egymással. Lukács ezzel a részekre tagolt, konkrét egyházi cselekedetekben közvetített üdvtapasztalás koncepciójával az egyházi szentségtan útjain jár. Ezen a ponton is bebizonyosodik róla, hogy a helyesen értelmezett, korai katolicizmus képviselője” – írja Josef Ernst.
Lukács Mária-képéről a szerző kiemeli, hogy a Megváltó édesanyja „Jézus születésének lukácsi hírüladásában a hit ősképe, a hívő tanítványságnak és az egyháznak előábrázolása, és így hívő döntésével az üdvösséget lehetővé tevő első keresztény nő… Mária Lukács felfogása szerint először és első helyen az Úr anyja.” A német pap teológus rámutat, hogy Lukács sok emberi vonással rajzolta meg az ő Mária-képét, melyek a vallásos jámborság számára a legnagyobb jelentőségűek voltak: „az alázatos Szűz, aki egész egzisztenciájával Isten rendelkezésére áll. A leendő anya, aki úton van a júdeai hegyekben. A szülés és gyermekkor Betlehemben és Názáretben Máriáról is szól...”
Josef Ernst nem tartja véletlennek, hogy Lukácsot a festők, művészek és orvosok is patrónusuknak választották, s egyetért a kutatók véleményével, hogy a harmadik evangélium „a keresztény irodalomtörténet kezdete. Ez ugyan kicsi irodalmi alkotás, ha az ókor nagy műveivel hasonlítjuk össze, és csak „másodosztályú”, de ha igaznak fogadjuk el, hogy a prológusban említett Theophil a kiadója, akkor a szerzőnek mégiscsak van saját profilja, mert a könyvét ajánlja is a könyvpiacra…
A harmadik evangélium mögött olyan személyiség áll, aki író, teológus és a kezdet korának egyházi embere”
(Kairosz Kiadó, 2010.).
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.