Trump, az elefántlovagló
Járai Judit
IdőJel kiadó, 2024
Töltse ki az űrlapot
Leírás
Az egykori legendás Panoráma című külpolitikai televíziós magazinműsorból is ismert újságíró, Járai Judit ezúttal Donald Trump, a megválasztott elnök életébe, valamint a Republikánus Párt történetébe és politikai csatározásaiba nyújt betekintést. Egyúttal abba is, hogyan lovagolta meg Trump az Elefántot, vagyis hogyan hódította magához az amerikai Republikánus Pártot, amelynek jelképe az elefánt. Járai Judit több mint egy évtizedet töltött az Egyesült Államokban, rendkívül gazdag ismeretanyaga, felkészültsége, komoly empatikus készsége és eszmei elköteleződése egyaránt garancia arra, hogy a nagy fordulat kulcsfigurájáról, Donald Trumpról, az immár másodjára megválasztott elnökről, emberi-politikai hátteréről (és az amerikai jobboldal, republikánus párt hátteréről is) általa pontos, eleven és hatásos képet kapjunk...
2024-es esztendő kimagaslóan legnagyobb jelentőségű – és erőteljesen magyar vonatkozású – eseménye, az amerikai elnökválasztás és annak eredménye.Az Egyesült Államokról már korábban az „Elszállt a fehér madár?” című könyvvel jelentkező, az egykori legendás Panoráma című külpolitikai televíziós magazinműsorból is ismert újságíró, Járai Judit ezúttal Donald Trump, a megválasztott elnök életébe, valamint a Republikánus Párt történetébe és politikai csatározásaiba nyújt betekintést – egyúttal abba is, hogyan lovagolta meg Trump az Elefántot – vagyis hogyan hódította magához az amerikai Republikánus Pártot, amelynek jelképe az elefánt.
Járai Judit több mint egy évtizedet töltött az Egyesült Államokban, rendkívül gazdag ismeretanyaga, felkészültsége, komoly empatikus készsége és eszmei elköteleződése egyaránt garancia arra, hogy a nagy fordulat kulcsfigurájáról, Donald Trumpról, az immár másodjára megválasztott elnökről, emberi-politikai hátteréről (és az amerikai jobboldal, republikánus párt hátteréről is) pontos, eleven és hatásos képet kapjunk...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.