Silentium
Hamvas Béla
Medio kiadó, 2023
Leírás
Hamvas Béla a szinte zeneileg megkomponált mű körülményeiről 1950-ben így fogalmaz: „...a tavalyi évem életem egyik legnehezebb éve volt. Már nem egészen fiatalon (52 év) testi munkába kezdtem. ...Eleinte napszám. Mindennap holtfáradtan haza, még vacsorát készíteni, azután mosni, ruhát foltozni és egyéb. Mikor azt hittem, nem megy tovább, a Gondviselés közbelépett... A „Silentium” címet adtam e négy kis tanulmánynak, tulajdonképpen zsoltárok ezek, ahogy most érzem őket...” A zenei gondolatnak ez a hangsúlyos jelenléte – az alapvetően négyességre épülő szerkezettel együtt („a négy, mint Isten országának száma, az Ítélet utáni csend”) – mélyen szimbolikus jelentőségű is. Megítélésében a hagyomány (a „Törvény”) világával szemben ugyanis a „keresztény ember létmozgásáról” a maga szüntelen átlényegülésében csakis a zene, a „zenébe rejtett metafizikai arithmetika”, s általa a rongáltságából megszabadított nyelv nyújthat fogalmat...
Hamvas Béla napra pontosan egy évvel a Fővárosi Könyvtárból történt elbocsátása után, már földmunkásként, 1949. november 10-én fejezte be a szentendrei Bubán-völgyben „Silentium” című esszégyűjteményét, amely egészen bizonyosan esszéírói művészetének egyik csúcspontját képviseli.A „négy főtémára” épülő, szinte zeneileg megkomponált mű megírásának körülményeiről 1950 tavaszán egy levelében így fogalmaz: „...a tavalyi évem életem egyik legnehezebb éve volt. Már nem egészen fiatalon (52 év) testi munkába kezdtem. ...Eleinte napszám. Mindennap holtfáradtan haza, még vacsorát készíteni, azután mosni, ruhát foltozni és egyéb. Mikor azt hittem, nem megy tovább, a Gondviselés közbelépett... A munka késő őszig tartott, de október-novemberben már tudtam írni, fent a hegyen, az erdei házban e nehéz év tanulságait learatni.
„A »Silentium« címet adtam e négy kis tanulmánynak, tulajdonképpen zsoltárok ezek, ahogy most érzem őket...”
Művéhez készített vázlataiból kitűnik, Hamvas Béla a kidolgozás során még az egyes „zsoltárok” ütemét és belső dinamikáját is lejegyezte, „tételeit” zenei jelölésekkel látta el („A négy-en belül négy /alla breve/ – Allegro – Adagio molto – Pastorale – Rubato”).
Ugyanakkor a „Silentium” megszületésénél a zenei gondolatnak ez a hangsúlyos jelenléte – az alapvetően négyességre épülő szerkezettel együtt („a négy, mint Isten országának száma, az Ítélet utáni csend”) – mélyen szimbolikus jelentőségű is: a hagyomány (a „Törvény”) világával szemben ugyanis a „keresztény ember létmozgásáról” a maga szüntelen átlényegülésében Hamvas szerint csakis a zene, a „zenébe rejtett metafizikai arithmetika”, s általa a rongáltságából megszabadított nyelv nyújthat számunkra fogalmat.
Kiadásunkban Hamvas Béla művét eredeti formájában, hiánytalanul, az autorizált gépirat szerint közöljük.
(Palkovics Tibor)
*
Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.
Az 1970-es évekig Hamvas Béla művei csupán kéziratos / gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. A kilencvenes évek elején kezdődött el a teljes életmű rendezett és autorizált kiadása.
Hamvas Béla munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal ismerték el.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.