Üzenetek Középföldére

Tolkien tanulmányok... 1916-ot írunk. Dühöng az első világháború, amely elfeledhetetlenül emlékezetébe vési túlélőinek: az élet a Földön egyszer és mindenkorra megváltozott. Az ipari forradalom nem csupán kényelmesebbé tette az ember életét, hanem sokkalta inkább, és növelte a kiszolgáltatottságát. Úgy tetszik, a Földön lassan lehetetlenné válik az élet. Talán nemsokára fizikailag is... A történetekben megjelenik a vadember, akinek hatalmas testi ereje, mérhetetlen szexuális étvágya, állati ösztönei és reakciói, főként pedig teljes amoralitása biztosítanak fölényt véget nem érő harcaiban. A második világháború után a jelenkorral kapcsolatos illúziók, ha ez még lehetséges, tovább foszlanak. A gonoszság mindig újratermelődik. Hitler elpusztulhatott, de az embertelenség politikája, az embertelenség ideológiái, az életforma nem tűnnek el vele. A gonoszságot csak Tolkien világában lehet igazán megsemmisíteni. Lesznek azonban mindig, akik szembeszállnak. Ebben a harcban izgulunk Frodóért, aki nem is ember, „csupán hobbit”...

1916-ot írunk. Dühöng az első világháború, amely elfeledhetetlenül emlékezetébe vési valamennyi túlélőjének: az élet a Földön egyszer és mindenkorra megváltozott. A tengeralattjárókkal, repülőkkel, mérges gázzal vívott küzdelem a heroizmus látszatának utolsó maradványától is megfosztotta a háború fogalmát, s megmutatja: az ipari forradalom nem csupán kényelmesebbé tette az ember életét, hanem sokkalta inkább, és növelte a kiszolgáltatottságát.

Gondolkodó ember számára már ekkor világos lehet (noha elképzelhető aligha): innen már csak pár lépésnyire van az atombomba, az ózonburok szétroncsolása, a légkör és a vizek jóvátehetetlen beszennyezése, a génállomány manipulálása és így tovább... (Hiszen pár évtized történelmi léptékkel mérve szinte nem is idő!) Úgy tetszik, a Földön lehetetlenné válik az élet. Talán nemsokára fizikailag is; de gondolkodó és előrelátó ember számára érzelmileg már ekkor...

1916 van tehát. S egy huszonnégy esztendős fiatalember jegyzetfüzeteiben megjelenik néhány furán, ismeretlenül hangzó név, néhány szokatlan évszám, néhány sehonnan sem ismert szó... Majd egyre több és több. A szavak nyelvtani rendszerekké kezdenek összeállni - sosem létezett, de tudományos igényességgel kidolgozott nyelvekévé. Az évszámok köré mesés, mitikus hangzású történetek szerveződnek. Történetek egy világból, amely olyan, mint a mienk volt évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt.

Pontosabban, amilyen talán kellett volna, hogy legyen. Mert ha ilyen lett volna, talán nem romlik meg olyan végzetesen később.

Pedig az ember e képzelt világban is esendő, itt is könnyen hajlik a rosszra, s tele van e világ az embernél sokszorta iszonyúbb (már csak ezért is nyilvánvalóan kitalált) lényekkel. Ám élnek az embernél különb, nagyobb hatalmú, csodás lények is, akikben van erő, bátorság, tartás, hogy szembeszálljanak a gonosszal. Mindez lassan alakul ki, évek, évtizedek alatt. A fiatalember sokáig csak igen keveset mutat be e titkos jegyzetekből a kívülállóknak.

Igaz, egy történetét - Gondolin bukását - már 1920-ban felolvassa egy-egy kollégiumi klubban. Jórészük azonban csak halála után három évvel lát napvilágot, amikor már kerek hatvan esztendő telt el a munka kezdete óta, 1977-ben. Addigra már az egykori fiatalember nevét sokan ismerik: J. R. R. Tolkien. S nem csupán azt tudják róla, hogy az óangol filológia egyik legnagyobb tudósa, az oxfordi egyetem díszdoktora, a „Sir Gawain” és „Zöld Lovag” című tizennegyedik századi angol eposz igen-igen nehéz szövegének gondozója és kiadója. Azzal is tisztában vannak már, hogy a XX. század egyik legnagyobb regényírója ő, „A Gyűrűk Ura” szerzője.

Ma már tudjuk - fiának és hagyatéka gondozójának, Christophernek beszámolójából -, hogy Tolkien nem csupán a legkiemelkedőbb alkotója volt a mítosz és a fantázia jegyében szerveződő új irodalmi irányzatnak, de időben is. De nem sietett a nyilvánosság elé lépni. Kezdetben valószínűleg maga sem vette komolyan a fantáziájában megszülető nyelveket, népeket és történeteket; szellemi játéknak tekinthette őket, nyelv- és irodalomtörténeti tanulmányai melléktermékének. Önmagát pedig elsősorban tudósnak. Ha meg-megírt egy-egy mesekönyvet is (amilyen a magyar fordításban is megjelent „A sonkádi Egyed gazda” és „A woottoni kovácsmester”), az csupán pihenés volt a komolyabb munkái között, s nem is volt sok köze a titkos jegyzetfüzetek mítoszvilágához.

Csakhogy közben jöttek mások - alighanem csekélyebb írói tehetséggel, összehasonlíthatatlanul kevesebb tudományos felkészültséggel, viszont több önbizalommal. Napvilágot látnak a Conanról szóló elbeszélések és regények Robert E. Howard, majd az ő korai (1936-ban bekövetkezett) halála utáni követői tollából. Történetek egy emberről, akit a szerzők és a szereplők lépten-nyomon barbárnak minősítenek, ám valójában még annál is alacsonyabb szinten áll: vadember, akinek hatalmas testi ereje, mérhetetlen szexuális étvágya, állati ösztönei és reakciói, főként pedig teljes amoralitása biztosítanak fölényt a véget nem érő harcaiban. Bizony más vadember ez, mint Defoe vagy Voltaire idealizált hősei a tizennyolcadik századból!

De egy ponton mégis megegyezik azokkal: morálisan felette áll (minden erkölcsiség iránt közömbös rabló és gyilkos létére is) a civilizációnak. Ez utóbbi ugyanis Howard beállításában nem más, mint gonosz varázslók praktikáiból felépült háló, s csak Conan fantasztikus képességeivel lehet védekezni az ártalmaival szemben.

Láthatjuk: Howard sem lelkesedett a civilizációért, amelyben élt. S aligha van okunk kétségbe vonni, hogy állandó üldözési mániája a korszak általános válsághangulatából is táplálkozott. Ez elől menekült ő is egy sosem volt történelmi korba, mely elvileg földünkön játszódna, tízezer évvel Krisztus előtt. Ám itt nem mezolit vadásznépekkel találkozunk, hanem a hét-tízezer évvel későbbieket megszégyenítő magaskultúrákkal, melyek varázslói nem egyszer még további évezredekkel azelőtti, más civilizációk emlékeit is őrzik... De Howard e civilizációkban sem lát mást - minden egzotikus csodájuk bemutatása mellett sem -, mint a magáéban: gonosz varázslatot.

Tolkien világa összehasonlíthatatlanul bonyolultabb ennél. Művészi különbségüket pedig nem is könnyű szavakban kifejezni. Hiszen Howard írásai, ha a nyilvánvaló (s persze romantikusan képtelen) civilizációellenességét nem tekintjük, nem lépik túl a ponyva színvonalbéli korlátait; Tolkien viszont nemhiába nevelődött a középkori irodalom remekművein. S míg Howard 1936-ban, a másik kezdeményező, a babonás rémületek fantáziájával játszó Lovecraft 1937-ben meghal, Tolkien az utóbbi esztendőben olyan meseregényt ad ki - „A hobbit” címen -, amelynek szövegében már jónéhány utalást találunk az ő saját, titkos mítoszvilágára.

Az utalásokat a közönségnek egyelőre nehéz értenie. „A hobbit”-ból egyelőre csak annyit fognak fel, amennyit önmagában is jelent: bájos, fordulatos mesét. Ám Tolkien már érzi, hogy nagyobb lehetőséget érintett meg. S „A hobbit” folytatásaként, ám valójában a benne rejlő lehetőségek kiteljesítéseként kezdi írni 1939-ben „A Gyűrűk Urát”, amely csak tíz évvel később jelenik majd meg.

Időközben lezajlott a második világháború is, és a jelenkorral kapcsolatos illúziók, ha ez még lehetséges, tovább foszlanak. Ha némelyekben talán volt is olyan várakozás 1945-ben, hogy most majd valami más, jobb világ kezdődik, a tapasztalatok villámgyorsan rácáfoltak ezekre. Hitler elpusztulhatott, de az embertelenség politikája, az embertelenség ideológiái, az embertelenséget kiáltó életforma nem tűnnek vele. A gonoszságot csak Tolkien világában lehet igazán megsemmisíteni.

Ott sem végleg - maga Gandalf, a Jó erőit irányító öreg varázsló, az emberi alakot öltött Olórin maia, a kelta mítoszok Merlinjének s az ószövetségi prófétáknak e tiszteletet parancsoló ötvözete jelenti ki: a harc sosem ér örökre véget. Hiába űzték ki a világból Melkor-Morgothot, a tolkieni mitológia Sátánját, majd évezredekkel később egykori szolgáját s későbbi utódját, Nagy Sauront - az általuk megrontott világban a gonoszság mindig újrateremtődik. Mindaddig, amíg lesznek mágusok, akiket a hatalom csábítása eltérít valódi kötelességeiktől; nagyhatalmú, elbizakodott, gőgös emberek, akiket elvakít látszólag korlátlan lehetőségeik igézete; az élet minden értékétől megfosztott, így szükségképpen torzult, ork-lelkületű lények, akik csupán gyűlölni tudják magukat, egymást és a világot; avagy gyenge gerincű, emberalatti (sőt, félszerzet alatti) egyéniségek, akik a Gonosznak ellenállni nem tudnak, s így az kivetkőzteti őket magukból, mint „A Gyűrűk Ura” Gollamját.

S ilyenek sejthetően abban a világban is lesznek mindig. De ott legalább legyőzhetők. Ott legalább hosszabb időre kitaszíthatók a világból - s velük a túliparosítás, a környezetszennyezés mindazon borzalmai, melyek való világunkban mind elviselhetetlenebbé teszik az életet, ám Tolkiennél csupán mint a sátáni intrikák eszközei fordulhatnak elő.

Az ember esendő lény. Autóinkról, hűtőszekrényeinkről aligha tudnánk lemondani a környezet megkímélése érdekében - de azért nosztalgiával gondolunk a hobbitok világára (a viktoriánus kori falu karikaturisztikus, de egyben mégis idealizált mására), mely a vízimalomnál és a kovácsfújtatónál bonyolultabb gépeket nem ismer, de nem is akar ismerni. Mi már aligha szánjuk rá magunkat, hogy a tudomány legkorszerűbb fegyvertárával is rendelkező nyomorító hatalmakkal tevőlegesen szembeszálljunk - ám annál inkább izgulunk Frodóért, aki vállalja a legnagyobb terhet, a legnagyobb kockázatot is. (Pedig még csak nem is ember, „csupán hobbit.”)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.