Az Anunnakik háborúi
Chris Hardy PhD
A sumér civilizáció nukleáris kataklizmáinak bizonyítékai MEGJELENT! KAPHATÓ!
Angyali Menedék kiadó, 2017
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Leírás
A sumér civilizáció nukleáris kataklizmáinak bizonyítékai... Az eddig feltárt sumér és asszír kőtáblák, amelyek közül némelyik 5500 éves, az ősi isteneket – az Anunnakikat, amelynek jelentése „azok, akik a mennyből a földre érkeztek” – óriási, kvázi-halhatatlan emberi fajként emlegetik... Minden bizonnyal sumér eredetű az a legterjedelmesebb ősi írás is, amely a nukleáris fegyverek alkalmazásával foglalkozik. A tömegpusztító fegyverek és azok megsemmisítő hatásának leírása teljesen megfeleltethető az atomrobbanásoknak. A táblák, kiváltképp az Erra Eposz, pontosan, szörnyű részletességgel írják le a Jordán-fennsíkon és a Sínai-félszigeten található öt város elpusztítását, ahol az egész régió lakosságát kiirtották, és megsemmisítették a teljes élővilágot. A kötet miközben felbecsüli a pusztítást és az „ócska hazugságokat”, amelyeket az igazságtalan, népirtó tettek elrejtésének szándékával hordtak össze, tiszta fejjel igyekszik felfogni és átértékelni, mi is volt valójában bolygónk múltja a legutóbbi időkben...
Nem is oly rég, 2015 elején érkeztek rendkívüli, igazán sokkoló hírek a Mars bolygót illetően. John Brandenburg Ph.D., fizikus és plazmaszakértő tárta fel a felfedezéseit, miközben egy igen ősi marsi óceán maradványait vizsgálta – az üledékeket, amelyek egyértelműen egy nagyobb víztest után maradtak hátra, illetve a még mindig világos körvonallal rendelkező partvonalat.
A paleo-óceán létezése, amely 2011-ben kiadott könyve tárgyát képezi, mostanra szilárd tényként kezelhető, ahogy az is, hogy a Mars úgy 200 millió évvel ezelőtt buja zöld vegetációval, folyókkal, és a felülete egyötödét beborító óceánnal rendelkezett. És persze ahol van növényi élet, ott lennie kell atmoszférának is.
• Mi volt hát John Brandenburg sokkoló felfedezése a Marson?
Nem más, mint egy nagyon ősi termonukleáris robbanás cáfolhatatlan bizonyítéka, ami a Mars szikláin (helyben, és a meteorokon is) ugyanazt a Xenon-129 izotópot hagyta maga után, amelyet a mi, Nevada-sivatagban végzett termonukleáris kísérleteink is kibocsátottak magukból.
Nemcsak, hogy az említett izotóp kiemelkedően magas számban volt jelen, amit képtelenség a természetes radioaktivitással magyarázni, de a Xenon-129 természetesen nem is létezik – kizárólag a nukleáris reakció hozhatja létre. Mi több – a maximális radioaktivitás két foltját is beazonosították, egymástól és a paleo-óceán partvonalától nem messze – azokon a pontokon, amelyek felett felrobbantak az atombombák. Brandenburgnak (aki még mindig bizonytalan volt a felfedezés magyarázatát illetően), és számos Mars-szakértőnek úgy négy évre volt szüksége, hogy olyan forgatókönyveket teszteljenek, amelyek kizárólag asztrofizikai események hatására ilyen mértékű radioaktivitást tudnak előidézni. Majd a többségük végül elfogadta John Brandenburg 2015-ös következtetését: ehhez két termonukleáris robbanásra volt szükség, amik a felső atmoszférában robbantak, a maximális pusztítás érdekében.
• És mikor esett meg ez a - fejlett technológiát igénylő - szándékos atomrobbanás a Marson, amely talán felszakította az atmoszférát, és halott bolygóvá változtatta?
Brandenburg Death on Mars: The Discovery of a Planetary Nuclear Massacre című könyve (Halál a Marson: egy bolygó nukleáris elpusztításának feltárása) alapján 180-250 millió évvel ezelőtti eseményről van szó.
És itt következik néhány érdekesség. Tudomásunk szerint, az eddig feltárt sumér és asszír kőtáblák, amelyek közül némelyik 5500 éves, az ősi isteneket – az Anunnakikat, aminek jelentése „azok, akik a mennyből a földre érkeztek” – óriási, kvázi-halhatatlan emberi fajként emlegetik, akik eredetileg egy Nibiru (bolygók együttállása, menny) nevű exobolygón éltek, letelepedtek a Földön, genetikai tervezéssel megalkották az emberiséget, és ők lettek imádott isteneink. A táblák szerint Nibiru nomád bolygó volt (rendelkezett atmoszférával és holdakkal), ami egy adott időpontban túl közel jött a mi naprendszerünkhöz, és ennek következtében bevonzotta a Nap gravitációs mezeje, amely körül igen vékony és hosszú orbitális pályán kezdett körözni.
A szövegek pontos leírást adnak minden bolygónkról, és rámutatnak, hogy amikor az Anunnakik az űrhajóikkal közlekedtek, megálltak a Marson feltölteni a víztartalékaikat (Enki, a vezető kutató hidrogént használt üzemanyagként), nyomatékosítva, hogy a Mars (Lahmu) zöld és buja bolygó volt.
• Erre alapozva el tudjuk képzelni, hogy mikor kezdett a bolygójuk a Napunk körül forogni?
• A zöld Marsra vonatkozó adattal egyébként honnan rendelkezhetnének?
• Ennyire ősi időben építettek állandó bázist, és indítottak kolóniát a Marson?
És nyilvánvalóan, ha itt voltak, mikor a Mars zöld bolygó volt, akkor egészen biztosan közreműködtek valamilyen módon a háborúban, ami elpusztította a Marsot.
A táblák arról is beszámolnak, miként hozta Enki akkor még fiatal fiát, Mardukot a Marsra, hogy csillagászatot tanítson neki, és valószínűleg azért is, hogy a bolygón levő bázisukat megépítsék vagy megerősítsék. A bázis gondját viselő űrhajósok megnevezése az Igigi, ami annyit tesz „Akik megfigyelnek és keringenek.” Marduk vezetése alatt álltak, Manetho egyiptomi történész írta Kr. e. 270 körül, hogy háromszáz ilyen Igigi létezett...
Csupán a kora 20. században fedeztük fel az indus-völgyi civilizációt – az Indus-folyó mentén épült olyan ősi városokkal, mint például Harappa vagy Mohendzsodáro. Az indus-völgyi civilizáció egy nagy istennőt imádott, aki nem hasonlított a megszokott, gömbölyded anyaistennőkre, hanem karcsú volt és elegáns...
A Nagy Anunnaki Gyűlés... elosztotta a területeket. Ennek alkalmából az Anunnakik második és harmadik generációja (Enki után) új területekhez jutott. Ningishzidda/Hermész kapta meg az Istenek Vezére címet, és Egyiptomban Tothként kezdte meg uralkodását, ahol számos más kiváltság mellett ő volt az Ekur irányítója is. Inanna pedig, Enlil, a Föld Parancsnokának unokája, aki már uralkodott a Sumer birodalomban egy város, Uruk fölött, megkapta az Indus völgyét. És valóban, Inanna űrhajós mellszobra rendkívül sok hasonlóságot mutat a karcsú és elegáns indus-völgyi istennővel...
A régészeti ásatások felfedték Harappa utcáinak rétegét, és az utcákon tucatnyi emberi csontváz volt szétszórva, akik nyilvánvalóan helyben meghaltak, miközben családjukkal menekültek, némelyek még egymás kezét is fogták. Mi több, némelyik csontváz – a legfrissebb eredmények alapján – erősen radioaktív volt, ami arra utal, hogy Harappa lakói egy atomtámadás során haltak meg. A csontvázak radiokarbonos kormeghatározás alapján Kr. e. 2500-ra datálódnak.
Ehhez hasonlóan, a Föld különböző pontjain olvasztott meg bazaltsziklákat – amely a legkeményebb kövek egyike – olyan intenzív hő és nyomás, hogy hatására megüvegesedtek – és az olvadás és üvegesedés folyamatát elindító hő intenzitása (kráter hiányában, amit egy méretes meteor hagyott volna hátra) atomrobbanásra utal. Az ilyen megüvegesedett sziklák, amelyek a robbanás hatókörében összecsomósodó por hatására gyakran gömb formájúvá csiszolódtak, egyaránt megtalálhatók az Indus völgyében, és a Mars északi területein, amely az ottani nukleáris katasztrófa újabb tanúbizonysága.
Ahogy azt David Childress lenyűgöző, Technology of the Gods (Az istenek technológiája) című könyvében kifejti, Indiában hatalmas légi ütközet zajlott (amint az a Mahábháratában is olvasható) Dvarpa ősi királysága és annak istene ellen. A tömegpusztító fegyverek és azok megsemmisítő hatásának leírása teljesen megfeleltethető atomrobbanásoknak, amelyek teljesen elpusztították Dvarpát, a várost, amelynek romjait nemrég fedezték fel az óceán fenekén, nem messze az Indus deltájától.
A legterjedelmesebb, a nukleáris fegyverek használatával foglalkozó ősi írás minden bizonnyal sumér eredetű. A sumér kőtáblákon elképesztő mennyiségű tudományos és technológiai vívmány szerepel, így például a géntechnológia és klónozás, a nomád bolygójuk körüli, bolygóközi utazás, azonnali távoli kommunikáció, és az ME-nek nevezett techno-mágikus chipek mindenre kiterjedő használata – ezeket fordították tévesen „formulának”, mielőtt Zecharia Sitchin Sumer- és Bibliaszakértő forradalmian új perspektívát nyújtott őseink csúcstechnológiával rendelkező civilizációját illetően.
A táblák, kiváltképp az Erra Eposz, pontosan, szörnyű részletességgel írják le a Jordán-fennsíkon és Sínai-félszigeten található öt város elpusztítását, ami az egész régió lakosságát kiirtotta, és megsemmisítette a teljes élővilágot. Visszataszító háborús tett volt ez, a népirtás egyértelmű céljával. Rendelkezésünkre áll az Istenek Gyűlésén zajló vita és szavazás beszámolói, amit megelőzött az Istenek Vezetője, Enlil, fia, a Seregek Vezére, Ninurta, és a neurotikus Nergal nyilvánvaló és erélyes erőszakoskodása a magasztos döntéshozó testülettel. A források elmesélik, hogyan kísérelte meg Enki figyelmeztetni őket a tömegpusztító fegyverek használata által okozott teljes pusztításról, de nem állt hatalmában megakadályozni az igenlő szavazást, amelyet még a Menny/Nibiru istene, Anu is támogatott. Így hát kirobbant a holokauszt...
Átsöpört Sumer (Mezopotámia) fölött is a radioaktív felhő, és ott is eltörölt minden emberi életet, az állat- és növényvilágot. Az Enlilita klán hatalmas istenei kiirtották saját civilizációjukat is.
• És feltehetjük a kérdést: mi célból?
• Mit akart Enlil és Nergal ennyire lázasan elérni?
• Pusztán egy másik királyi örökös és Isten, Marduk, Enki első fiának, Enlil unokaöccsének minden követőjét akarták eltörölni?
Van azonban még egy szöveg, amely újabb réteggel gazdagítja az istenek kényszerű döntését. Egy szöveg, ami az Anunnaki istenek történetén belül teljes mértékig értelmezhetetlen: Nergal/Erra, akár egy megszállott, megfogadta, hogy minden emberi és természetes életet elpusztít, és Ninurta segítségével ő maga szállította le a nukleáris fegyvereket is. „Elpusztítom a földeket… a népet eltűntetem, lelküket köddé változtatom; egyet sem kímélek”. (Wars, 326)
Vakító lobbanások, pusztító hatású robbanások, lökéshullámok, a radioaktív felhők, a „gonosz szelek” lélegzetelállító leírásai a városok elpusztításának szemtanúi által írt „siralmak” százaiban szerepelnek, akik végignézték, ahogy a pusztítás végigsöpör az utcáikon, és látták annak szörnyű, azonnali hatásait a holtan összeeső, vagy óriási fájdalmakat átélő embereken, majd pedig az ég elsötétülését, és a pusztítást követő eseményeket. A Teremtés könyve is leírja a Kánaánita királyok öt városának elpusztítását...
»A szemantikai mezőelmélet lehetővé tette számomra néhány kulcsfontosságú szöveg mélyebb elemzését, és a Könyv három narrátora pszichológiai profiljának és értékstruktúrájának (ezzel együtt pedig tevékenységük idejének) visszakövetését... Az egybefont történet, ha a mezőelmélet és a sumer beszámolók fényében vizsgáljuk, megdöbbentő mennyiségű, az ifjú emberiségre irányuló, iszonyatos és brutális bántalmat fed fel az évezredeken keresztül, egészen Edin (Mezopotámia) idejéig a múltba nyúlóan. Így, miközben Sitchin úttörő munkásságára építek, új kutatási eszközt is beemelek a pszichológiai bibliakritikába saját, etnopszichológiai perspektívám, és a szemantikai mezőelmélet alkalmazásának révén. A lényeg azonban a megértés egy új szintjének megnyitása... Minden, jelen kötetben elemzett események Sumér táblákon, azok párhuzamos elbeszélései pedig többnyire Mózes I. könyvében találhatók (ettől eltérő jelölés hiánya esetén)...«
*
Ebben a kötetben legelőször megkíséreljük megérteni, hogy mi volt az a vallás vagy világnézet, amivel az Anunnakik – akik úgy döntöttek, a földiek a munkájuk és rituáléik révén fejezzék ki hódolatukat – a saját bolygójukon rendelkeztek, ha volt ilyen egyáltalán. Ezt követően, a 2. fejezetben felmérjük, hogyan váltak az emberi törzs másik bolygóról származó nemesei először a mi isteneinkké, majd hogyan idealizálódott egyetlen isten ábrázolása, és mit jelent számunkra az, hogy természetük emberi oldala az idő előrehaladtával egyre inkább eltűnt, ezzel együtt pedig a valódi múltunkra is homály borult.
A 3. fejezetben Enlilt követjük fiatalabb évei során, leírjuk despotává válását, és összevetjük az ő autokratikus stílusát azzal, amit jelenleg a tudás és bölcsesség spirituális útjának tekintünk.
A 4. fejezetben Enlil már eldöntötte, hogy megsemmisíti az egész emberiséget; makacsul, elképesztően hosszú ideig igyekezett elérni ezt a célt, olyan dühvel, vaksággal és kegyetlenséggel, hogy semmi nem készített fel minket még ennek felfogására sem. Ezt a célt űzte, egyik tervet szőtte a másik után, egészen az özönvízig, mikor úgy gondolta, végre sikerrel járt. Látni fogjuk, ahogy Enki újra és újra az emberiség oldalára áll, és megment minket a legsúlyosabb csapásoktól is, amikkel Enlil sújtja az emberiséget – látni fogjuk, hogy nem Enlil, hanem Enki biztosította fajunk jövőjét Ziusudra (Noé) megmentése által.
Az özönvíz sumer beszámolói összevágnak Berossus babiloni történész leírásaival, aki görögül írt a Kr. e. III. században, illetve Mózes I. könyvének számos szakaszával is, ezzel megvilágosító erejű összehasonlításokat téve lehetővé. Ezt követően felfedezhetjük Bábel tornyának valódi történetét – egy mintaközösség elpusztítását, amelyben egy Isten, Marduk lefektette az emberek és az Anunnakik harmonikus, demokratikus életmódjának alapjait.
Az 5. és 6. fejezetekben elmerülünk az öt várost érő atomcsapást megelőző, borzalmas eseményekben, és a lélegzetelállító Siralmakat követve lerántjuk a fátylat a holokausztról, amely a Közel-Keleten kipusztította az egész sumer civilizációt. Ezután elmerülünk ugyanezen események leírásában Mózes I. könyvében, és igyekszünk teljes képet alkotni...
Miközben felbecsüljük mind a pusztítást, mind pedig az ócska hazugságokat, amelyeket az igazságtalan, népirtó tettek elrejtésének szándékával hordtak össze, tiszta fejjel igyekszünk felfogni és átértékelni, mi is volt valójában bolygónk múltja a legutóbbi időkben...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Vélemények
Szállítás és fizetés
A kiadó ajánlott könyvei
- Tesla - Varázsló a háborúban
- Varázsnövénytan
- Sámánisztikus lélekgyógyászat
- Ausztrália, Óceánia és Antarktisz tiltott magyar régészete
- Angyali Menedék X. Csomag
- Információs gyógyítás
Az Angyali Menedék könyvei a következő témákban
- Magyar ezotérium | Alternatív történelem
- Pozitív gondolkodás | Önfejlesztés | Életmód | Természetgyógyászat
- Idegen lények | Földönkívüli kultúrák | UFO | Exopolitika
- Elfeledett világok | Letűnt korok | Misztikus vallástörténet
- Eltitkolt igazságok | Elhallgatott tudomány
- Összeesküvés elméletek sorozat