Utak és útvesztők — Az MSZP húsz éve

A kötet nem párttörténet, főszereplője mégis az MSZP, amely az egyedüli sikeres baloldali politikai erő 1990 óta. A vita a baloldaliságról még folyt a párton belül, amikor a szereplők már látták, hogy nem tudnak változtatni az események menetén.

• Ha a szocializmus megvalósításának totalitárius kísérleteiből okulva a szociáldemokrácia – helyesen – deklarálja, hogy a demokratikus utat követi, s ez az út a kapitalizmus humanizálását, a jóléti állam eszközeinek használatát, bővítését, modernizálást jelenti, akkor végül is hogyan viszonyul magához a kapitalizmushoz, amely az egyenlőtlenségek forrása?
• Egyáltalán képes-e még a baloldal arra, hogy a társadalmi működés egészével, annak mélystruktúrájával, alapvető összefüggéseivel foglalkozzon?
• Vagy kizárólag arra szegődik, hogy az alapvető mechanizmusok következményeire próbáljon választ adni?

Olyan válaszról van szó, amely oldja a társadalmi feszültségeket, fékezi az egyenlőtlenségek növekedését, segíti a társadalmi mobilitást és a különféle társadalmi tőkékből való részesedés demokratizálását – amennyire csak lehetséges.

A szocialisták nyolcévnyi kormányzást követően kerültek ellenzékbe, ahol nem egyedül vannak. A választók a hosszú ellenzékiséget követően lassan ábrándulnak ki az új kormányból. A kormánypártot elhagyó szavazók versenyeztetik az egymással is rivalizáló ellenzéki erőket, amelyek mindegyikére igaz, hogy többfrontos küzdelmet vívnak: a Fidesz mellett az ellenzéki vetélytársakkal szemben is helyt kell állniuk.

Az MSZP-nek, tetszik vagy sem, Canossát kell járnia, ha nem is szőrcsuhában és mezítláb, de azzal mindenképp számolva, hogy a nyolc évi kormányzás után elvesztett hitelesség és a vereséggel megcsappant relevancia nem tér vissza egykönnyen, még akkor sem, ha a szocialisták úgy érzik, lassan ismét „járna nekik” a kormányzás.

Az „Utak és Útvesztők” című eme kiadványt az MSZP húsz éve iránt érdeklődő, a közéletre nyitott olvasóinknak ajánljuk, akik elolvasva ezt a könyvet, a felvetett kérdéseket maguk is próbálják megválaszolni, hogy amennyiben a szocialisták úgy érzik, hogy lassan ismét „járna nekik” a kormányzás, képesek lesznek-e oldani a társadalmi feszültségeket, fékezni az egyenlőtlenségek növekedését, segíteni a társadalmi mobilitást és a különféle társadalmi tőkékből való részesedés demokratizálását, amennyire csak lehetséges, és amennyiben ez lehetséges.