Törés és folytonosság — Hanna Arendt és a politikai gondolkodás hagyománya

Ezen a helyen elsősorban azokkal a gondolkodókkal
foglalkozom, akik közvetlen és jól kimutatható hatást gyakoroltak
Arendtre azzal, hogy kiindulópontul szolgáltak és rájuk építhette a saját gondolatait. - Arra törekedtem, hogy Arendt politikai filozófiája szempontjából legfontosabb fogalmainak és gondolatainak eredetét feltárjam és annak összefüggéseit bemutassam.

Hannah Arendt a politika egykor hevesen vitatott teoretikusából mára a politikai gondolkodás vitathatatlan klasszikusává vált. Életműve és személye egyaránt kitüntetett figyelmet kap, műveinek számtalan fordítása és kiadása jelenik meg, a róla szóló szakirodalom szinte áttekinthetetlen. Nincs olyan az életművében felbukkanó gondolat, amelynek ne szenteltek volna önálló tanulmányt vagy kötetet. Ez a különleges érdeklődés azonban az eleinte lassan induló recepció és a gondolkodását jellemző ellentmondásosság fényében egyáltalán nem magától értetődő. Vajon mivel magyarázható ez a kitüntetett figyelem és milyen következményekkel jár Arendt mai értelmezésére nézve? Nem gondolom, hogy az „Arendt-jelenség” okát minden részletében fel lehetne tárni, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a válasz egyrészt magában Arendt gondolkodásában, másrészt saját korunk tapasztalataiban és a megértésére tett kísérletekben keresendő.

A Hannah Arendt iránti érdeklődés egyik sajátossága, hogy messze túlterjed a saját maga által kijelölt diszciplináris kereteken, így nemcsak a filozófiát és a politikatudományt foglalja magában, hanem a történettudományt, az irodalomtudományt és a szociológiát is. Sokatmondó, hogy konzervatívok és liberálisok, baloldaliak és jobboldaliak egyformán találnak benne olyan gondolatokat, amelyekhez csatlakozhatnak vagy amelyeket továbbgondolhatnak, még ha ezekből aztán meglehetősen színes és egymásnak gyakran szögesen ellentmondó olvasatok bontakoznak is ki.