Székely Trianon

1925-öt írunk, egy székely falu küzd a megmaradásért.

Közös vagyonuk a hatalmas fenyves erdő, de erre már szemet vetett az új államhatalom és szemet vetettek az új ügyeskedők is.

Mindezt néhány év múltán betetőzi a nagy gazdasági válság, amely végigsöpör a világon, és jó alkalmat teremt az uzsorásoknak. Eközben a faluközösség őrzi szokásait, éli hétköznapjait - ahogy századok óta -, és teremnek áldozatkész vezetők is.

Mint egy hadsereg, úgy vonultak: mindenkinek a vállán fejsze, minden másodiknak a karjára akasztva karikába hajtott gardonfűrész is. Így haladtak a patak mentén felfelé, gyakran váltogatva az elöl törtetőket, hiszen majdnem derékig ért a hó...

Álózsi bácsi parancsa szerint elnyúlt a sor, mert a vágópórok közötti távolságnak annyinak kellett lenni, mint egy-egy fenyőfa hosszúsága, nehogy oldalirányba dőlvén megcsapjon valakit.

A szűkülő völgy felső feléről az ifjabbak hangos kiáltással jelezték helyre érkezésüket, ezután az öreg levette a kucsmáját, keresztet vetett, s fohászkodása visszhangzott a hegyoldalak közt.

• Én édes Istenem, segély meg, hogy tudjunk ügyelni magunkra s egymásra; ne kelljen senkit halva vinni haza!
• Isten hallgassa meg! - mormogták a többiek.

A „Székely Trianon” című ezen kiadványt a székelyek megmaradásukért vívott küzdelmei, a faluközösségi szokások és hétköznapok, majd az egymás iránti aggódás gondolatköre és írói megjelenítése iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.