Szarvasról Rómába

„Fontos, értékes és tanulságos könyvet tart a kezében a tisztelt Olvasó. Misur nagykövet önéletrajza jóval több, mint személyes emlékezet: pontos, lényegre törő vallomás egy hosszú és küzdelmes diplomata életpályáról, amely egy dél-alföldi kisvárosból indul a háborút követő években, és egészen a rendszerváltásig kíséri Magyarország állandó helykeresését az új Európában.

Misur György (1933-2021) olyan generációhoz és társadalmi közeghez tartozott - az a bizonyos fényes szelek nemzedéke - az 1945 utáni években, amely hitt az épülő szocialista rendszerben. A csalódások azonban korán elkezdődtek a fiatal diplomata számára, aki az 1956 előtti Lengyelországban szolgálva már a saját bőrén tapasztalhatta a sztálinizmus viszontagságait, a fennálló rendszer embertelenségét.

Az óvatosan, de megalkuvás nélkül megfogalmazott kritikák sokáig hátráltatták Misur György további karrierjét, ugyanakkor növelték az akkor még rendkívül fiatal diplomata informális tekintélyét.

Ennek jeleként értékelhetjük első olaszországi kiküldését (1971-1975) első beosztotti minőségben, majd a nyolcvanas években (1986-1991) a Magyarország számára kulcsfontosságú római nagyköveti poszt betöltését.

Misur nagykövetnek megadatott az a ritka szerencse, hogy kétszer teljesített külszolgálatot ugyanabban az országban, méghozzá két izgalmas, eseménydús periódusban: a hetvenes évek a hidegháború jegyében teltek (ne feledjük, Magyarország és Olaszország két katonai főellenségnek számított!), míg a leépülő Kádár-rendszer éveiben Misur György sikeresen teljesített küldetése éppen az lesz, hogy minden lehetséges szállal összekösse a két országot.

A ma hozzáférhető budapesti levéltár olasz vonatkozású iratai is egyértelműen mutatnak rá Misur nagykövet szerepére a magyar-olasz kapcsolatok bővítésében és elmélyítésében, kulturális és politikai, gazdasági szinten egyaránt.

„Tisztelettel és örömmel ajánlom ezt a finom humorral és angolos understatementtel fűszerezett könyvet ama olvasók számára, akik érdeklődnek saját országuk közelmúltja iránt, és nyitottak egy személyes hangvételű és mégis tárgyilagos, nagy háttértudást és hozzáértést felvillantó elbeszélésre.”
(Stefano Bottoni)