Pogány magyarság Keresztény magyarság

Ha a gyakorló szemünk a hatalmas eurázsiai kontinenst úgy tudná áttekinteni, mint valamely hegy lábánál elterülő tájat, akkor ebben a képzelt panorámában alighanem az a hosszú sáv kötné le elsősorban a figyelmünket, amely e világrész északi és déli szférái között Mandzsúriától egészen a keleti Kárpát bástyájáig húzódik végig.

Ez az úgynevezett sztyeppe-övezet, amely hol fakó, hol gesztenyebarna és fekete földszínével élesen elüt az északi erdőrégió mélyzöld foltjától, s attól a dús vegetációjú szubtrópikus déli tájtól, amelyet a síkság felé a Kaukázus, a Hindukus és a Himalaya égbenyúló sziklafalai határolnak.

A sztyeppe nyílt, fátlan síkság, amely tájjellegét a Föld jelenkorában, minden emberi beavatkozástól függetlenül nyerte el. Felszínét főként az övezet északi részében - amelynek határvonalát a Kaspi, az Aral és a Balkas tavak északi partjai jelzik - fű borítja: innen a sztyeppe szó, mely oroszul füvet, pázsitot jelent.

Ettől délre a dús füvezetű fekete és gesztenyebarna földek fokozatosan homokos rónákba mentek át, amelyek helyenként sivár pusztaságokkal váltakoznak. Bár a Pamir-fennsík, az Altáj és a Tiensán hegyei egy keleti és nyugati részre tagolják ezt a szinte mérhetetlen síkságot, a hegyvidék szorosai és hágói mégis minden időkre biztosították az átjárást, s ezzel a sztyeppe-övezet folytonosságát.

Ezen a területen már a történeti idők hajnalán olyan kultúrák tűnnek fel, amelyek összhangzóan simulnak e táj sajátos adottságaihoz és életlehetőségeihez. Talán nem becsüljük túl a földrajzi tényezőknek a történetben vitt szerepét, ha rámutatunk arra a feltűnő egyezésre, mely Eurázsia északi, középső és déli részeinek táji alkata és a tájakon kibontakozó emberi kultúrák között világosan megmutatkozik.

A „Pogány Magyarság Keresztény Magyarság” című eme kiadványt a sztyeppe övezet sajátosságai és életlehetőségei, történelmileg és földrajzilag a magyarságra gyakorolt kulturális és vallási hatásai iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.