Oroszlánok a Kárpátokban 1914-1915

Könyvem tizenöt éves kutatómunka eredménye. A munka célja az volt, hogy az 1914–1915 fordulóján zajló nagy Kárpáti csatát minél részletesebben bemutassam, vagyis a magyar határok mentén, az észak-keleti Beszkidekben zajló harcot, amely egyrészt Przemysl felmentéséért, másrészt az orosz tömegek beözönlése ellen folyt.

Óriási küzdelemről volt szó, ha ehhez a poroszországi eseményeket is hozzávesszük, akkor magasan felülmúlta a nyugati front veszteségeit. A kárpát-védelem gerincét a magyar honvéd gyalogezredek jelentették, ezért a könyvemben rájuk koncentráltam, de a magasabb hadvezetés szerepét, a németekkel folyatott vitákat is sorba vettem. Kiemelten foglalkoztam Szurmay Sándor tábornok szerepével, akit a kárpáti győzelem kulcsfigurájának tartok. A limanovai csatával kapcsolatos, eddig nem publikált részleteket is igyekeztem bemutatni.

Szakmai lektornak Stencinger Norbertet, a nagyhaboru.blog alapítóját és szerzőjét sikerült megnyernem. Egy tudományosan megalapozott, de mindenképpen olvasmányos könyvet igyekeztem készíteni, nem csak egy tanulmánykötetet.

Részlet a Bevezetőből:

Az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad von Hötzendorf 1914 nyarán szűk baráti körben megjegyezte, hogy a háborút 1908–1909-ben nyílt kártyákkal is meg lehetett volna kísérelni, majd 1912–1913-ban is voltak sanszai a játéknak, mostanra viszont ez egy va banque játékká vált. Va banque, vagyis minden összeget egyetlen számra feltenni, ami óriási kockázattal jár, hiszen minden pénzünket elveszíthetjük.

Conrad vezérkari főnök tömör helyzetértékelése rendkívül pontos volt, hiszen nála jobban kevesen ismerték az Osztrák–Magyar Monarchia hadügyi helyzetét és az ellenfeleket. A Monarchia a lehető legrosszabb feltételek mellett kezdte meg a világháborút, amely számára azonnal kétfrontossá vált, mert a Szerbia ellen megindított büntetőexpedíciót nem állították le, amikor kiderült, hogy az oroszok is megindultak. Elsősorban pénzügyi nehézségek okozták, hogy nem történt meg a magyar honvédség teljes felszerelése és átképzése modern hadászati taktikára, mert a felelőtlenül ostoba, tizenhat éven át (1896–1912 között) tartó ellenzéki obstrukció szabályosan elszabotálta a magyar haderőreformot, amelynek a hiányosságait aztán a frontkatonáknak kellett megszenvedniük.

A Véderőtörvény megszavazására akkor került sor, miután Tisza István letörte az obstrukciót és annak vitája is majd egy évig, 1912 júniusáig elhúzódott. Az ilyen jellegű hadseregfejlesztést a román, szerb parlament percek alatt elfogadta. Egy tökéletesen felszerelt honvédség ismeretében talán az antant nem a háborút választja, bár túlerejük ismeretében ez sem kizárt.

A kötetet százoldalas képmelléklet egészíti ki.