Ölelő szeretettel

Egy életműnek nemcsak népszerű, sokak által ismert és olvasott része van. Létezik olyan vonulata is, amely háttérbe szorul, alig tudnak róla.

Majdnem minden író esetében ide tartoznak pl. a naplók és a levelezés is. Ez a gyűjtemény több mint 150 levelet tartalmaz. Mindegyiket Tamási Áron írta, és a címzett minden esetben író vagy költő.

A tudományos jelentőségén kívül van valami, ami gyönyörű olvasmányban részesíti majd azt, aki kezébe veszi ezt a kötetet.

Nemcsak a remek stiliszta, a kiváló humorú ember, a magánlevélben is mindig felelősségteljesen megnyilatkozó író gondolatai nyűgözik le az olvasót, hanem egy érzés is magával ragadja, melyet a legtöbb levél záróformulája fejez ki legjobban:

Baráti szeretettel ölel: Áron.

TAMÁSI ÁRON (született: Tamás János, Farkaslaka, /ma Románia/ 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.

1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni.

New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.

Fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd a folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, amelyek tartalmát javarészt a saját életéből merítette.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol „Az Újság” és az „Ellenzék” munkatársa volt. 1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében megjelenhettek a cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”

Az „Ölelő Szeretettel” című eme kiadványt Tamási Áron, a magánleveleiben is mindig felelősséggel megnyilatkozó író gondolatai és szellemisége iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.