Necronomicon

A művet Abdul Alhazred alkotta, aki a jemeni Sanaában élő őrült költő volt, és aki állítólag i. sz. 700 körül, az Ommiade kalifák idején élte virágkorát. Meglátogatta Babilon romjait, illetve Memphis földalatti titkait, és tíz évet töltött egyedül Arábia nagy déli sivatagjában, amely a régiek Roba el Khaliyeh-je. Üres tere, a modern araboknak pedig Dahna vagy Bíbor sivatag, amelyről úgy tartják, ártó gonosz szellemek és a halál szörnyeinek lakhelye.

Erről a sivatagról számos furcsa és hihetetlen csodát mesélnek azok, akik állítólag jártak ott. Alhazred életének utolsó éveit Damaszkuszban töltötte, ahol a Necronomicon (Al Azif) íródott, és ahol nagyon sok szörnyű és ellentmondásos történet kering a haláláról, illetve az eltűnéséről (i.sz. 738).

A Necronomicon története és sorsa mesébe illő, valamint az az út, amit az idő labirintusában végigfut, hogy eljuthasson korunkig. Keletkezéséről annyi sejthető, hogy Abdul Alhazred jegyezte le az eredeti változatot Kr. u. 730 körül Kitab Al Azif címen.

A Kitab Al Azif nem halott rituálék gyűjteménye, ahogyan ezt H. P. Lovecraft meg is jegyzi:
„Valószínűleg soha nem volt olyan idő, amikor valamilyen csoportok vagy kultuszközösségek ne őrizték volna a titkos tudást. A Necronomiconban utalások találhatóak egy ilyen kultusz létezéséről az emberek között – egy közösségben, amely idáig egy szellemnek, amely évmilliókon át a Nagy Faj idejéből jött, segítséget nyújt.”

A „Necronomicon” lapjain egy elfeledett ősi világ rituáléi, istenei és lényei kelnek újra életre...