Michelangelo Bounarroti versei

A késői reneszánsz nagy lángelméje, MICHELANGELO a kortársai szerint különc, magányos, barátságtalan ember volt. Ám ebben a teremtő magányban, amelyet a tapintatlan világ oly kevéssé tartott tiszteletben, a múzsák közül négyen is a társául szegődtek:

• a szobrászaté,
• a festészeté,
• az építészeté
• és a költészeté.

Ezzel az utóbbival folytatta a legbizalmasabb beszélgetéseit. Lírájának sajátos értéke, hogy amíg a szobraiban és festményeiben jórészt a kora kultúrájának embere, a verseiben elsősorban önmaga van jelen.

Bár a saját költészetét nem sokra becsülte, a versein keresztül az egész életén át elkísérhetjük őt:

• az ifjúság üde, hamvasan friss darabjaitól,
• a komor öregkor zord elmélkedéseiig.

„Michelangelo Buonarotti (1475 Caprese - 1564 Róma) versei, az 1623-as csonka kiadás után ebben a században kerültek először teljes szövegükben az olvasó elé. A nagy művész vívódásai, amely a szobraiban és a freskóiban nyilvánvalóak, a szonettekben és madrigálokban még egyénibb jelleget kapnak. Költő kortársa, Francesco Berni, aki ismerte a versek kéziratát, megjegyezte, hogy Michelangelo költeményei abban különböznek kora verselőitől, hogy szerzőjük nem szólamokat keres, hanem magukról a dolgokról ír”.
(Faludy György)

Versei:

Szonett Giovanni da Pistoiához
Szonett
Szonett
Madrigál Tomasso de'Cavalierinek
Szonett Tommasso de'Cavalierihez
Szonett Vittoria Colonnához

Párvers
Vers Michelangelo szobrára, az Éjre
Michelangelo válasza

A „MICHALENGELO BOUNARROTI VERSEI” című ezen kiadványt a verseket kedvelő, a fenti versek iránt érdeklődő, a versei által a művészt, mint embert is jobban megismerni akaró olvasóink figyelmébe ajánljuk.