Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma

Ez az elhunyt, odaveszett katonák névgyűjteményével megjelent reprezentatív emlékkönyv fontos kordokumentum, amelynek jelentőségét főként a katonaság és a zsidóság kapcsolatának magyarországi története tükrében értékelhetjük.

Már a XIII. században találunk említésre érdemes momentumot, amikor is a zsidók Európában elvesztették a fegyverviselési jogot, nálunk viszont IV. Béla királyi védelmet nyújtott nekik. Mátyás király külön zsidóprefektúrát hozott létre.

Történelmi változásaink fordulataiból sosem maradt kívül a zsidó katonahistória; a zsidóság számára mindig is meghatározó volt a lakóhely, illetve az ország védelméhez való hozzájárulás, kiegészítő ténykedés (adófizetés, élelem- és fegyverbeszerzés, sáncépítés, tűzoltás, szekerezés, őrzés, kémkedés stb.)

Külön jelentős fejezetet képez a hadi újításokban és a hadiiparban való részvételük. (Weiss, Frommer stb.)

Mindamellett a zsidók – legtöbbször önkéntesen – a függetlenségi küzdelmeinkből fegyveresen is kivették a részüket, bár a lovasságtól és a tüzérségtől igyekeztek távol maradni.

A magyar zsidók katonai szolgálata egy 1788. augusztus 19-i rendelettel vette kezdetét. A hadsereg kimondottan kedvezett a szocializálódásuknak, az emancipációjuknak, ugyanis a testület nem tűrte a faji megkülönböztetést.

Az egyenjogúság reményében a magyar zsidók magyar- és erdélyhoni kiáltványukban, az imaházukat leszámítva „az élet minden egyéb viszonyaiban honfiaknak, csak magyaroknak” vallva magukat igen magas számban vettek részt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben. Helytállásukért először 1849-ben, majd véglegesen 1868-ban törvény mondta ki az egyenjogúságukat. Innentől kezdve tisztté, egyéves önkéntessé, katonai tisztviselővé is válhattak.

Ezt a Monarchia Európában elsőként tette lehetővé, ily módon karriert is biztosítva a közép-, sőt a felsőbb osztályokban. Például báró rimaszombati Hazai Samu 1910–17. között a hadügyminiszterségig vitte.

Ez a Hegedüs Márton szerkesztésében először 1938-ban kiadott aranyalbum arról tanúskodik, hogy az első világháborúban is helytálltak zsidó katonáink: 76 Vitézségi Érmet és 22 harmadosztályú Vaskorona-rendet érdemeltek ki; 5116-an áldozták életüket, 15 339-en sebesültek meg.

Éppen ezért mérhetetlen méltánytalanság, csalódás, hogy alig negyedszázad múltán a vitézmód küzdőket, hősöket „lapátos hon-védőkké” silányították. Egyetlen példa: Schwarcz Bernát hatszorosan kitüntetett tűzmester példamutató vitézséggel harcolt a tűzvonalban, majd munkaszolgálatosként 1944. december 27-én a saját sírjába lőtték a keretlegények…

Az aranyalbum korábbi kiadásai vészkiáltások voltak a kiszolgáltatott és elvakított tömegekhez, hogy észérvekkel, tiszta tényekkel bizonyítsák: „nem igaz a propagandaszöveg, mi jó magyarok vagyunk”. De napjainkban is intő jel ez a mű.

Előszava amellett tesz hitet, hogy csak az olyan nemzet élhet, amely számára a próbatétel összekovácsoló erő.

Ha csupán ennyit tudunk, akkor is érthető, hogy miként kapcsolódik 2014-ben az aranyalbum az első világháború kitörésének 100. évfordulója mellett a doni áttörés 71. évfordulójához és a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához is. Mindemellett az is kitűnik: miért szorgalmazta a kötet megjelentetését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, annak vezető rabbija, egyben a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tábori főrabbija, dr. Köves Slomó és Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke...

A „Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbuma” című eme kiadványt az elhunyt, odaveszett katonák névgyűjteményével először 1938-ban megjelent reprezentatív emlékkönyv iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, amely fontos kordokumentum, és amelynek jelentőségét legjobban a katonaság és a zsidóság kapcsolatának magyarországi története tükrében értékelhetjük.