Magyar gyermekjátékok nagykönyve

Szerző: Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Dr. Kiss Áron

Magyar gyermekjátékok nagykönyve

Ár: 18 000 Ft · Jelenleg nem kapható

Adatok

Kiadó
Szkítia
Megjelenés
2026
Kötés
Kemény kötésű fűzött
Oldalszám
768 oldal
ISBN
9786156118974

Ez a kötet Kiss Áron néprajzi gyűjteményét, Pósa Lajos játékos verseit és Gárdonyi Géza szellemes tréfáit egyesítve tárja elénk a régi magyar gyermekvilág gazdag, eleven kincseit. A gyűjtemény felidézi a népi hagyományokat, a ritmus és a mondókák örömét, valamint a nemzedékeken átívelő játékos találékonyságot. A kiadvány ezen örökség újrafelfedezésére hív, hogy a múlt értékei élő tapasztalattá válhassanak.

Leírás

A kötet előszava:

Három különleges mű, három önálló világ, háromféle megközelítés, mégis egyetlen közös örökség: a magyar gyermekkor gazdag, eleven és eddig feledésbe merülő világa. Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteménye, Pósa Lajos Játékoskönyve és Gárdonyi Géza Nagyapó 100 tréfája egymást kiegészítve idézik fel azt a szellemi kincset, amelyet elődeink nemzedékeken keresztül adtak tovább gyermekeiknek. E kötetben a népi hagyomány, a játékos találékonyság és a gyermekeknek szánt költészet találkozik, s együtt rajzolja elénk a régi magyar gyermekvilág sokszínű képét.
E három mű különböző utakon közelít ugyanahhoz a csodálatos világhoz. Kiss Áron a néprajzi gyűjtő alaposságával tárja elénk a magyar gyermekjátékok páratlan változatosságát, Gárdonyi Géza a szellemesség, a furfang és a közös nevetés örömét eleveníti meg, Pósa Lajos pedig a költői szó, a ritmus és a játék összetartozását mutatja meg. Együttes jelenlétük különös értéket ad a könyvnek: a gyermekkor hagyományai, a mindennapi élet apró csodái és az irodalom varázsa egymást erősítve bontakoznak ki lapjain.
A gyermekkor világában a játék mindig többet jelentett egyszerű időtöltésnél. Benne élt a közösség emlékezete, a nyelv gazdagsága, a képzelet szabadsága és az emberi kapcsolatok melege. Egy mondóka, egy ének, egy körjáték vagy egy tréfás feladvány sokszor olyan régi fordulatokat, szokásokat és jelképeket őrzött meg, amelyek eredetéről maguk a játszók sem tudtak. A gyermekek ajkán tovább éltek a korábbi nemzedékek szavai, mozdulatai és dallamai, miközben minden újabb nemzedék a maga ízléséhez, nyelvéhez és tapasztalataihoz formálta őket.
Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteménye ennek az örökségnek állít maradandó emléket. A magyar gyermekjátékok rendszeres összegyűjtésének fontos előzménye az 1883-ban tartott országos tanítói tanácskozás volt, amely nyomán megindult a különböző vidékeken élő játékok, mondókák és énekek módszeres feljegyzése. A vállalkozás jelentősége abban rejlett, hogy az addig elsősorban élőszóban és a mindennapi gyakorlatban fennmaradt hagyományok az utókor számára is hozzáférhetővé váltak. A gyűjtés megőrizte a táji sajátosságokat, a nyelvjárási változatokat és az egyes közösségek sajátos játékformáit, így a kötet ma is értékes forrása a magyar népi műveltség kutatásának.
A gyűjtemény lapjain a gyermekkor szinte valamennyi jellegzetes mozzanata megelevenedik. Az ölbeli játékoktól és a ritmusos mondókáktól a természethez kapcsolódó énekeken át az állatokat utánzó, mozgásos és táncos játékokig a gyermekek egész világa feltárul előttünk. Kör- és láncjátékok, ügyességi próbák, szerepjátékok, tréfás párbeszédek és közös mulatságok sorakoznak egymás után. A játékok hátterében felsejlik a ház és az udvar, a mező és az erdő, az állatok és az évszakok világa, a család mindennapi élete és a falu közössége.
Különösen érdekesek azok a játékok, amelyek régi társadalmi szokásokra és szertartásokra emlékeztetnek. A hídjátékok, a lakodalmi játékok, az angyal és ördög alakját megidéző jelenetek, valamint a különféle szerepcserékre épülő mulatságok a hajdani közösségek világképének és szokásrendjének emlékeit őrizhetik. Egy-egy játék szövegében, mozdulataiban vagy szereplőiben olyan régi kulturális rétegek maradhattak fenn, amelyek más forrásokból már alig ismerhetők meg. A gyermekek mindezt a játék természetes könnyedségével vitték tovább, miközben észrevétlenül őrizték meg elődeik hagyatékát.
Kiss Áron gyűjteményének jelentősége éppen abban rejlik, hogy a játékokat élő hagyományként mutatja be. A különböző változatok egymás mellett őrzik meg a magyar nyelv és a népi képzelet gazdagságát. Ugyanaz a játék vidékenként más szavakkal, eltérő dallammal vagy különböző szabályok szerint élhetett tovább. Ez a sokféleség a hagyomány eleven természetéről tanúskodik: minden közösség saját hangot adott annak, amit örökül kapott.
Pósa Lajos, a gyermekek szeretett Pósa bácsija, Játékoskönyvében a költői szó és a játék bensőséges kapcsolatát tárja elénk. A magyar gyermekirodalom e kiváló alakja jól ismerte a gyermeki lélek sajátosságait, s tudta, milyen erővel hat a gyermekekre a ritmus, a rím, a dallam és a játékos kifejezés. A vers az ő világában eleven élménnyé válik: megjegyezhető sorai közös éneklésre, ismétlésre, mozgásra és játékra hívnak, miközben gazdagítják a gyermekek nyelvi világát és képzeletét.
Pósa bácsi költészete közel hozza egymáshoz az irodalmat és a mindennapi gyermekéletet. A játékos szavak és a ritmikus sorok könnyen megmaradnak az emlékezetben, a versek pedig tovább élhetnek a családi együttlétekben és a közösségi alkalmakon. A gyermek ilyenkor maga is részese lesz annak a világnak, amelyet a költő megteremt: hangot ad a szavaknak, átéli a ritmust, és társaival együtt fedezi fel a nyelv játékos lehetőségeit. A Játékoskönyv így a magyar gyermekirodalom értékeit őrzi, s egyúttal a szóbeli hagyomány továbbadásához is hozzájárul.
A kötet újabb nagy értékét Gárdonyi Géza Nagyapó 100 tréfája című műve képviseli, amely a gyermekekkel való foglalkozás derűs, szellemes és szeretetteljes módját idézi fel. Nagyapó alakja körül a legegyszerűbb tárgyak is különös jelentőséget nyernek. Egy darab papír, néhány fogpiszkáló, egy pohár vagy egy alma elegendő ahhoz, hogy furfangos feladvány, meglepő mutatvány vagy vidám próbatétel szülessen belőle. A hétköznapi események mögött apró titkok rejtőznek, amelyek gondolkodásra késztetik a gyermekeket, felébresztik kíváncsiságukat, és arra ösztönzik őket, hogy maguk is megpróbálják megfejteni a látottakat.
Gárdonyi tréfáinak varázsa a szórakoztatás és a tanulás természetes egységében rejlik. A gyermekek figyelnek, találgatnak, próbálkoznak, nevetnek, s közben fejlődik megfigyelőképességük és találékonyságuk. Nagyapó tudja, miként kell érdeklődést kelteni, hogyan lehet egy egyszerű ötletből izgalmas játékot teremteni, s miként válhat a közösen eltöltött idő maradandó élménnyé. Alakjában olyan felnőtt jelenik meg, aki örömmel osztja meg tudását a fiatalabbakkal, s akinek társaságában a tanulás és a szórakozás egymást gazdagítja.
A Nagyapó 100 tréfája ma is arra emlékeztet, milyen sok öröm rejlik a személyes találkozásban, a közös nevetésben és a játékos felfedezésben. A gyermekek figyelmének felkeltéséhez olykor elegendő egy jó ötlet, egy ügyes kézmozdulat és egy megfejtésre váró titok. Gárdonyi műve a találékonyságot, a kíváncsiságot és a nemzedékek közötti kapcsolatot állítja elénk, miközben felidézi azt a meghitt családi világot, amelyben a felnőttek tudása és derűje természetes módon vált a gyermekek örömének forrásává.
E kötet különös értéke, hogy olyan világba enged betekintést, amelyben a szórakozás szervesen kapcsolódott a mindennapi élethez. A játékhoz gyakran elegendő volt néhány társ, egy szabad tér, egy jól ismert mondóka vagy egy ügyes ötlet. A gyermekek maguk alakították a játék menetét, megtanulták szabályait, és továbbadták az újabb nemzedéknek. A felnőttek mesével, tréfával, énekkel és példamutatással kapcsolódtak hozzájuk, így a tudás átadása és a közös öröm természetes egységet alkotott.
A régi gyermekkor világának megismerése ma is fontos tanulságokkal szolgál. A múlt értékei közül számos olyan akad, amely a megváltozott életkörülmények között is megőrizheti jelentőségét. A közös játék, a szóbeli hagyomány, a találékonyság, a ritmus és a mozgás öröme ma is gazdagíthatja a gyermekek életét. A régi mondókák és játékok újrafelfedezése lehetőséget teremt arra, hogy családok, iskolák és közösségek ismét életre keltsék azokat a formákat, amelyek egyszerre szórakoztatnak, tanítanak és összekötnek.
Amikor e könyv lapjait forgatjuk, egy letűnt kor hangjai szólalnak meg előttünk. Mondókák, énekek, nevetések, tréfák és játékos versek idézik fel azoknak az embereknek az emlékét, akik valaha továbbadták őket. Nagyszülők tanították unokáiknak a régi játékokat, gyermekek lesték el egymástól a mondókák szavait, s egy-egy ügyes tréfa vagy közösen elmondott vers hosszú időre emlékezetessé tett egy családi délutánt. A személyes történetek sokszor feledésbe merülnek, a megőrzött szövegek azonban ma is lehetőséget kínálnak e világ újbóli felfedezésére.
Kiss Áron néprajzi gyűjteménye, Pósa Lajos játékos versei és Gárdonyi Géza tréfái három különböző oldalról világítják meg ugyanazt az örökséget. Együttesük a magyar népi műveltség, a gyermekirodalom és a játékos nevelés értékeit őrzi, s arra hív bennünket, hogy mindezt a jelenben is elevenné tegyük. A régi mondókák megtanulása, a játékok kipróbálása, a tréfák továbbadása és a versek közös felidézése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a múlt kincsei ismét részévé váljanak mindennapjainknak.
Mert a hagyomány igazi értéke abban mutatkozik meg, ha az emlékezetben megőrzött örökség ismét élő tapasztalattá válik. E könyv lapjain három értékes mű találkozik, hogy együtt adja tovább mindazt, amit a magyar gyermekvilág a képzeletből, a közösségből, a nyelv szépségéből és a játék öröméből ránk hagyott. Olyan örökség ez, amelyet érdemes megismernünk, megbecsülnünk és továbbadnunk a következő nemzedékeknek.

Ezeket is ajánljuk