Katonasírok Gyimesbükkön és környékén — Az I. és II. világháború harcaiban elesett katonák ismert és megjelölt sírjai

A magyar birodalomnak ez a ma is magyarok lakta vidéke mindig a hadak útja volt. Évszázadokon át török- és tatárbetörések pusztítottak itt.

A XX. században az I. és a II. világháború harcai hagytak nyomot az ezeréves határ szorosaiban és hágóin. A hegygerincek lövészárkokkal, tankállásokkal bordázottak, amelyek révén az ezeréves határ vonala pontosan nyomon követhető.

A Békás-szoros, a Gyimesi-szoros, az Úz-völgye, az Ojtozi-szoros határvidékén több ezer ember esett el a harcokban. A golyózáporban néha csak arra volt lehetőség és idő, hogy a lövészárokba fektessék a halottakat és egy kis földet terítsenek rájuk. Ezeken a helyeken sokszor még ma is csontokat mos ki az eső. A helybéliek még tudják, hol maradtak temetetlen holttestek, jelöletlen tömegsírok.

Amikor Holló József altábornagytól, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójától megtudta az alapítvány és rajtuk keresztül a gyimesbükkiek, hogy Magyarország hadisír gondozási egyezményt írt alá Romániával, a hír nagy lökést adott az eseményeknek. A gyimesbükkiek rövid idő alatt több mint háromszáz elesett katonának a nevét nyomozták ki, a helybéliek emlékezetéből tömegsíroknak a helyére derült fény, akik évtizedeken át őrizték ezeket a titkokat, de beszélni nem mertek róla.

Az utolsó pillanat ezeket a nyomokat felderíteni, hiszen még élnek olyanok, akik a harcokban maguk is részt vettek.

A keresztállítók: Bilibók Károly, Bilibók Tibor, Görbe Vilmos polgármester, Molnár József, Kánya Miklós, Herein Gyula, Herein István, Bánkuti Ákos, Deák Imre, Szőcs László.

A szovjet és román elesetteknek a szorosban már állítottak emléket a vasúti őrházzal szemben, a Tatros túloldalán, de a magyar áldozatoknak eddig nem volt helye, ahol egy fohász elhangozhatott volna értük.

Azok az emberek, akik a magyarságuk miatt egyfajta nyomás alatt élnek, fontos, hogy segítséget kapjanak - jelképekben, eszmei támogatásban, vagy abban, hogy a Kárpát-medence figyelmét érzik -, hogy ha választani kényszerülnek, a magyarságuk mellett döntsenek, és ne a feladás felé sodródjanak. Akkor talán egy kicsit könnyebb nekik egy másik országban, az ezeréves határon magyarnak maradni.

És ez az a pont, ahol a határon innen és túl élő magyarság összeér.

A „KATONASÍROK GYIMESBÜKKÖN ÉS KÖRNYÉKÉN” című ezen kiadványt az I. és II. világháború harcaiban elesett katonák ismert és megjelölt sírjai iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.